Shock!

Őszinte leszek: soha nem értettem, hogy a hazai rock/metal színtér miért épp a germán és brit heavy metal sokadrangú honi kópiáinak kedvezett inkább, mintsem az extrémebb, ám jóval egyedibb látásmódot képviselő csapatoknak.

Nagy kár, mert így jó időre elég egydimenzióssá vált a hazai keményzenei paletta, ám szerencsére ez a tendencia mára megváltozni látszik, köszönhetően annak a mai kísérletezgetős trendnek, amely felszínre dobta az eddig mélyen szunnyadó honi kreativitást. Sorra bukkannak fel a semmiből az olyan csapatok, akik nem szándékoznak a negyvenkettedik Ossian lenni, hanem valami újat, valami frisset akarnak létrehozni.

Tavalyi demójával a veszprémi GuilThee kellemes meglepetést okozott a hagyományostól igencsak eltérő zenei megközelítésével, az irány, melyet kijelöltek akkor maguknak, igen ígéretesnek ígérkezett. Azóta cserélődött a tagság rendesen, aminek fejtegetésébe most tényleg nem folynék bele, de a múlt helyett sokkal fontosabb az, ami a jelent alkotja. Az aktuális – remélhetőleg végleges – zenekari felállás igen erősnek tűnik, a banda góréja, Tóth Gábor dobos érezhetően a legtöbbet próbálta kihozni csapatából és önmagából is, aminek végeredménye lett ez a háromnegyedórás lemez.

Mikor először behelyeztem a cd-t a lejátszóba, s végighallgattam a friss művet, bizony nehéz falatnak tűnt, ami főként az album rendkívüli változatosságának köszönhető. Ám a hosszas, elmélyült ismerkedés meghozta gyümölcsét, így most megpróbálok némi betekintést adni ebbe a tizenegy állomásos őrült hullámvasutazásba.

Az utazás a Learn To Obey part 1 című intróval veszi kezdetét, amelyben a kellemes akusztikus gitárra és zongorára érkező effektezett női szavalás nem épp könnyed kirándulás ígéretével kecsegtet. Az ezt követő, már-már Nile-i hosszúságú Embarrassment Of The Fall And The Fool As Well címmel ellátott szerzemény egy lendületes darab, ahol a gitárok szaggatnak, az új énekes, a vajdasági Csula Emil pedig ellentmondást nem tűrően szegezi szavait hallgatóinak, göteborgi hörgőgépekéhez hasonlatos, acsarkodós hangján. A durvulást pedig egy könnyed, a '70-es éveket színestől-szagostól megidéző gitárpengetés vezeti le, ami váratlan húzás ám ez még csak a kezdet. A Conomor The Accursed And Tréphine egy kimértebb darab, ahol nagy szerepet kapnak a finom témaváltások, amely egy éteri női énekkel fűszerezett középrészben csúcsosodik ki. A füleket simogató hang tulajdonosa egyébként Tóth Gábor kedvese, Varga Betty, aki mindezek mellett sok helyen háttérvokálozik is vagy épp sikolt, mikor épp mit kíván meg az adott dal.

Eddig tehát teljesen érthető és világos a lemez, ám ekkor jön a Lustration egyik legbizarrabb tétele, a Thor, amely Pirisi Ákos (October Sun, ex-To-Mera) szerzeménye, s amely afféle sampleres zörejekből, pittyegésekből és gitárhangokból álló pszichedelia. Nos, nem egy tipikus klipes nóta... Az albumról az egyik személyes kedvencem a Lilith And The Serpent: gyors, skandináv death metalos riffelésű darab, fenemód eltalált leállással és kissé keleties hangulatú női énekkel megfűszerezve; a Greskó Károly-Bachstetter Balázs gitárduó újfent kitesz magáért, a nyers hangzással doromboló Vértesi István basszusgitáros pedig igen precízen adagolja az alapokat Tóth Gábor beprogramozott dobolásával egyetemben. Bizony, a lemez mentes az élő dobhangoktól, ám ez maximum annak steril hangzásán vehető észre, szerencsére Gábor érti a dolgát, igen változatos témákat eszelt ki.

A rendhagyó Enuma Elis nem más, mint a babilóniai teremtésmítosz, amit Emil szavalva mond el mintegy hat percben, ezzel is azt üzenve, hogy a GuilThee szembe helyezkedik mindenféle felgyorsult fogyasztói magatartással vagy divattal. Edgar Allen Poe halhatatlan versét, A győztes férget dolgozza fel a szaggatott riffelésű, dallamos refrénnel felvértezett The Conqueror Worm, a szintén nem rövid című Minor Disturbance In The Spirith Sphere In Antiquity pedig változatos tempóváltásokkal operál, de itt hallható a lemez legnyaktörőbb tekerése is. Az átvezetőként funkcionáló S Eljön Értünk A Fény után jön a Beloved Wife Of Man, amely címével ellentétben nem egy tipikus lírai darab. A végére pedig a Learn To Obey part 2 finom zárása marad, amelyben stílusosan Betty és Gábor közös éneke fokozatosan foszlik a semmibe.

A lemez hangzásáért maga a főnök, Tóth Gábor felelt és összességében korrekt munkát végzett, minden hangszer a helyén van, ámbár az összkép lehetne egy kicsivel tisztább is, bár ez csak ízlés kérdése. Negatívumként egyedül talán a kevés szólót tudnám említeni, nem kellett volna az ilyesmivel spórolni, ahol ugyanis megindultak az ujjak a gitárnyakon, ott igazán jó dolgok születtek. Gábor kitűzött célja már a tavalyi demó kapcsán is egy progresszívebb felfogású death metal lemez elkészítése volt, amely merít a '70-es évek elszállósabb dolgaiból is. Ezt nagyrészt sikerült is véghezvinni, de talán legközelebb még merészebben bele lehetne illeszteni a pszichedelikus részeket a masszív betonozások közé, ami minden bizonnyal igen bizarr alkotásokat eredményezne, de a Gáborék által választott út szerencsére igen sokfelé ágazik. És mint tudjuk, a zene határtalan.