Nem futom le a szokásos köreimet a feldolgozáslemezek kapcsán, úgyis közhelyszámba megy, milyen esetekben szoktak a zenekarok ilyen gyűjteményes albumokat kihozni. Mindenki döntse el maga, a Hatebreed vajon miért érezte úgy, hogy most nekik is elő kell rukkolniuk egy ilyennel, a legfontosabb gyakorlati tudnivaló pedig annyi, hogy a For The Lionson debütál ismételten a távozó Sean Martin helyére visszacsalogatott eredeti gitáros, Wayne Lozniak.
Habár szívesebben hallanék már tőlük új dalokat, annyi kétségtelen, hogy a connecticuti hardcore/metal ötös igyekezett mindent beleadni ebbe a nem kevesebb, mint 18 nótába. Ahogyan azt tőlük elvárhatjuk, nem kezdtek tapogatózásba, meglepőnek szánt művészkedésbe, csakis olyan bandákat dolgoztak fel, akikről eddig is tudni lehetett, hogy komoly hatást gyakoroltak rájuk. Magyarán szólva klasszikus hardcore és metal dalokat kapunk itt feszes egymásutánban.
A lemez a Slayer Ghosts Of Warjával indít, ami piros pontot érdemel, mivel egyáltalán nem nyilvánvaló választás, jól is játsszák a '88-as klasszikust, bár az eredetivel nem nagyon lehet versenyre kelni. Örömteli, hogy a Metallicától sem valami agyoncsócsált örökzöldet szemeltek ki, hanem a Ride The Lightning egyik elfeledett, ám annál hangulatosabb darabját, az Escape-et, bár itt nem érzem annyira ütősnek a megvalósítást. Elnyomnak belőle mindent, amit kell, szó se róla, Jamey Jasta hangja viszont sokadszorra is furcsa, kicsit olyan hatást kelt, mintha lelassított éneksávokat passzintottak volna a zenei alapok tetejébe. Valahogy a Sepultura-féle Refuse / Resist sem az igazi, bár képtelen lennék értelmesen megfogalmazni, miért. Minden a helyén van, Jamey még Max Cavalera kiejtését is tökéletesen levette, ám valahogy mégsem tudnám elképzelni, hogy a jövőben bármikor is ezt a változatot tegyem be az eredeti helyett. Eljátsszák, de ennyi... Az Obituary I'm In Painje akkor már sokkal jobban tetszik, itt Jasta limitált adottságai is tökéletesen tudnak érvényesülni, és a fület gyönyörködtetően tahó, mocskos riffelést is nagyon eltalálták. A Crowbartól kiválasztott All I Had (I Gave) meg nem elég meglepő módon pontosan olyan Jamey hangjával, mint egy Kingdom Of Sorrow nóta.
Ami a hardcore / punk / crossover nótákat illeti, ezek a szimplább vonalú szerzemények jóval kisebb falatot jelentettek a csapatnak, de ebben sincs meglepő, hiszen a Hatebreed is ilyen irányból érkezett, a vérükben van az eszelős tempózás, a lényegretörő, vad és agresszív kalapálás. A feldolgozott csapatok névsora is eléggé adta magát: játszanak Black Flaget, Misfitset, Agnostic Frontot, Cro-Magset, Bad Brainst, D.R.I.-t, Suicidal Tendenciest, de az egy generációval későbbi ászok közül természetesen itt a Sick Of It All (Shut Me Out – gyilkos!), sőt, a '90-es évek közepéről is kiszemezgettek egy-egy Madball és Merauder nótát. Mindegyiket jól elkapták, ehhez nem férhet kétség.
Jamey és társai bizonyára remekül szórakoztak, míg elkészítették a For The Lionst, a koncerteken vélhetően rendszeresen elő is kapnak majd párat e dalok közül, a Hatebreed rajongó meg kapott egy kis extra válogatást végig klasszikus nótákkal. Rendben van a végeredmény, de ennél többről azért nem beszélhetünk. Tipikus feldolgozáslemez.
