Shock!

Talán az én hibám, de ritkán találkozom össze japán death metal zenekarok lemezeivel, ezért most hiánypótlásként szolgált, hogy kezembe vehettem a három tagú Infected Malignity új albumát. Friss bandáról van itt szó, hiszen ezt megelőzően csak egy demót adtak ki, illetve három demós nótával szerepeltek egy négy zenekaros split lemezen. Egyébként mind a három demós nóta szerepel az albumon is, persze újra felvéve.

A csapatban Yuuto Sugano dobol, Takuma Sugano felel a gitárokért, illetve a zenéért, Katsuyuki Oota pedig a basszust nyomja és „énekel", a Revenge To Capitalism és Cruel Recollection nótákban pedig Takanori Fujioka vokálozik a Vomit Remnantsból.

A borító hangulatilag illik a zenéhez, amolyan sötét hangulatú nonfiguratív minta, gőzöm sincs mit ábrázolhat, de ez most kivételesen nem is olyan nagy baj. A lemezt nyitó Anesthetized Vision már tartalmazza mindazt, ami jellemző az anyagra, erős floridai hatás némi európai ízzel, technikás, komplex tekerések lassabb, vonszolós zúzásokkal vegyítve, jó kis gyomorból indított hörgéssel megerősítve. Alapvetően nem rossz amit itt hallok, nem éppen ügyetlen a társaság, de nem túl ötletes maga a zene. Érezhetően próbáltak a srácok emlékezetes témákat összedobni, de sajnos sok riff nekem már ismerős más zenekaroktól, így kicsit keserű szájízzel folytattam a lemez hallgatását.

A Revival egy rövidebb téma, sajnos elég jellegtelen lett, nem hallok benne semmi olyasmit ami az újdonság erejével hatna, gyors-lassú váltásra épülő egyhangú zúzda. A Cruel Recollection már izgalmasabb, itt találtam pár jobb riffet is, de sajnos néhány olyat is, ami kimondottan kezdő demós téma, szóval ezen is agyalhattak volna még. Pedig ez a tétel talán a lemez legjobbja, itt egészen jól sikerült a lassabb kiállások és gyorsabb zúzdák keverése, szóval nem rossz, de az előbbi gyerekbetegség rendesen ront az értékén. A Desperate Death egy rövid, abszolúte funkció nélküli intróval nyit, de talán ennyi ami megkülönbözteti a nagy átlagtól, unalmas, jellegtelen nóta, ráadásul teljesen összefolyik az utána következő Frightened At The Crime-mal. Itt már sajnos nagy baj az, hogy szerkezetileg semmi újat nem tudnak felmutatni Suganoék, bár ez utóbbiban változatosabbak a témák, de azért nagy újításokat senki ne várjon.

Nem szívesen megyek végig az egész albumon dalonként, így legyen elég annyi, hogy az én verziómon van még egy bónusz is, de sajnos nem tudtam kideríteni sem a borító alapján, sem a honlapjukról, hogy saját-e, vagy esetleg feldolgozás, bár ez utóbbira szavaznék, mert a többi tételtől eléggé elüt, ha meg nem ismertem fel, nem biztos, hogy csak az én hibám.

Sokat ront az egész korongon a hangzás, a dob valami borzasztó, egyrészt eléggé elöl van, másrészt kissé túlkeverték, a gyorsabb kalapálások szegbelövőre emlékeztetnek, sokszor el is nyomja a dobtéma a gitárokat. A másik ami nem tetszett, az Katsuyuki Oota egyhangú hörgése, gyakorlatilag ugyanazon az egy hangon végigbömböli a lemezt. A riffek nagy százaléka amolyan kölcsön más zenekaroktól, túl sok eredeti ötletet nem tudtak felvonultatni, a fentiekben említett demós bénázás pedig csak ráadás erre a problémára.

Ne várjon ettől az albumtól senki túl sokat, mert bár nem nevezném rossznak, de jellegtelen, rövid távon is unalmassá váló anyag, amolyan egyszer használatos, nem hiszem, hogy a jövőben gyakran előveszem.