Shock!

Koncertlemezről sokkal könnyebb írni, hiszen általában az ember ismeri a rajta szereplő számokat, nem igényel tehát annyi hallgatást. Miközben egyszer végigmegy az album, már össze is hoztuk a remekművet. Pontosan ezért kicsit nehezebb is a feladat, hiszen mindeközben azért az ember törekszik arra, hogy valami élvezhető cikket alkosson, ne csak annyit tartalmazzon az írás, hogy mit játszanak, hogy szól és mennyire élő a hangzás.

Ráadásul King mesterről nem sok újat vagy érdekeset lehet elmondani, hiszen mindenki ismeri jellegzetes fazonját, hangját, ha pedig ezek nem jönnek be, akkor úgysincs miről beszélni. A zenéről sem lehet sokat okoskodni, hiszen az is mindig "ugyanolyan", pláne egy válogatás-jellegű anyagnál. Úgyhogy kénytelen vagyok ismétlésekbe bocsátkozni és újra kifejteni ámulatomat: elképesztő ez az énekhang, szerintem amúgy sokkal extrémebb és rémisztőbb, mint a sok röhejes halálhörgő meg üvöltözőbajnok szerencsétlenkedése. Ráadásul dallambarát cimboráimmal együtt imádjuk King hangját, amit tényleg nehéz megmagyarázni. Valamiért úgy gondolom/gondoljuk, hogy a King Diamond és Mercyful Fate nóták tele vannak jobbnál jobb énekdallamokkal. Önmagában a zene pedig minden fémhívő számára kedves kell legyen: százszor és ezerszer is el kell mondanom, mennyire zseniális ez az akár prog metalnak is nevezhető komplex, riff- és szólócentrikus muzsika. Fürödni lehet a zenében. Ezen a dupla lemezen sincs ez másképp. Közben meg lehet bosszankodni, hogy miért is nem láthattuk még ezt a produkciót hazai színpadon, de legalább Bécsben vagy valahol Nagy-Magyarország valamelyik szlovák térségében. Az az egy Mercyful Fate koncertecske a Metallica előtt nem volt valami sok...

Na mindegy, addig is, amíg nincs King Diamond koncert a környéken, itt van a Deadly Lullabies Live, amely kiváló keresztmetszetét adja ennek a bámulatos, csaknem két évtizedes szólókarriernek. Kár, hogy DVD (még) nem készült, mert biztos van látvány is, de hát elégedjünk meg azzal, amink van: a lemezből ugyanis a maximumot sikerült kihozni. A hangzás megdörren, van egészséges közönségzaj, bár nyilvánvalóan a zene komplex jellege és tulajdonképpeni alapvető refrénszegénysége nem nagyon tesz lehetővé közönségénekeltetést, bár van ilyen is, például az Invisible Guests-ben vagy a Halloweenben.

King sem egy Kellér Dezső, már ami a konferanszokat illeti (viccesen hangzana a szájából, hogy "Are you ready to rock? Are you ready to roll?"), de amikor mégis konferál, az is olyan, mintha valami Joker-féle kreatúra próbálna szívélyes lenni, kiráz tőle a hideg. King maga a horror metal egy személyben, hehe. A többiek meg óriásit zenélnek. Általában nehezen követem, hogy pontosan ki van épp a Mester mellett, de szerencsére van külön Introduction track, úgyhogy kiderül, kik a kiválasztottak. Mondjuk Andy LaRocque és Mike Wead itt vannak és azt hiszem, Hal Patino bőgős is régebb óta van King mellett. Matt Thompson dobos is jól nyomja a nyakatekert ütemeket és itt van King magyar felesége, Lívia is, bár nem tudom pontosan, ő mit csinál, mert a hangját nem hallottam (vagy csak nem figyeltem), esetleg billentyűzik időnként. Az mondjuk külön érdekes, hogy sem King Diamond honlapján, sem a Massacre-nél nem találni semmit a lemezről, mintha meg sem jelent volna... És ugye elvileg már 2004 őszén kinn volt a Deadly Lullabies. Na mindegy.

Nem tudom, van-e olyan ember, aki szereti mondjuk a Death-et meg a Control Deniedot (esetleg a Voivodot, Watchtowert és hasonszőrű, összetett, beteg zenét játszó társaikat) és nem ismeri King műveit, de ha igen, akkor feltétlenül meg kell ismerkedniük ezzel a felvétellel, mert remek formában mutatja a csapatot és tényleg alapos áttekintést ad a kiváló életműről. A többiek pedig úgyis tudják, mi a dolguk: lecsapni az anyagra vagy nagyon messze menekülni előle.