Shock!

A Master, az Autopsy és a Grave után a death metal egy másik legendás képviselője, a Malevolent Creation is 2010-re időzítette új lemezének megjelentetését, s mint felsorolt társaik, úgy a floridaiak se kívánnak egy hajszálnyit sem elmozdulni arról a zenei ösvényről, melyet már több, mint húsz éve járnak rendületlenül.

A floridai gyilkológépezetnek az Invidious Dominion immáron a tizenegyedik albuma, aki tehát mostanság adja a fejét a csapat munkásságával való ismerkedésre, nem kis fába vágja a fejszéjét. Mindenképpen érdemes egyébként a legelső lemezzel kezdeni, már csak azért is, mert az 1991-es The Ten Commandments stílusában alapmű, a szélvészgyors és rendkívül brutális death metal egyik mesterműve. Az ezt követő Retribution is egy remekbeszabott alkotás, ám aztán a színvonal a rendszeressé váló tagcserékkel erősen hullámzóvá vált, és a későbbi lemezeik közül talán még az Eternal hasonlítható színvonalában a korai műveikhez. Borzadálynak persze egyáltalán nem nevezhető egyik lemezük sem, csak épp, hasonlóan sok más alapbandához, zenéjük egy bizonyos idő után önismétlésbe, és emiatt unalomba fulladt.

Három évvel a legutóbbi Doosmday X után most itt az Invidious Dominion, s az amerikaiak ezúttal is azt nyújtják, amit már megszokhattunk tőlük: meglepetések nélküli, megbízható aprítást. Az egyik alapító, Brett Hoffman hörgős szó szerint átjáróháznak tekintette eddig a bandát, hol kilépett, hol beszállt, most szíve ismét visszahúzta, de ki tudja, meddig. Mindenesetre az új lemezen is hallatja jellegzetes, őrjöngő hörgését. A csapat igazi mozgatórugója, a kezdetek óta töretlenül kitartó Phil Fasciana gitáros sajnos ezúttal is jobbára felejthető témákat halmoz fel, s mintha ezúttal némileg thrashesebbre is vették a figurát.

Dalokat értelmetlen kiemelni, s pont emiatt szomorú, hogy a csapat előzetesen közzétett nyilatkozatában egy olyan lemezt ígért, ami zeneileg továbblépést jelent a történetükben. Ilyesmit én nem véltem felfedezni az Invidious Dominion hallgatása közben, sőt, számomra a hangzás enyhén szólva se kielégítő minősége is érthetetlen, ugyanis a lemez Erik Rutan bábáskodása mellett született a Mana Recording Studio falai között, ahol például a Cannibal Corpse is készítette utóbbi, pengehangzású korongjait. Csalódásnak azért mégse nevezném ezt az albumot, mert igazából kétlem, hogy van bárki is, aki egy huszonhárom éve létező zenekartól még újabb klasszikusokat várna el.