Shock!

Sajnálatosan kevés mostanában az igazán izgalmas rock and roller banda. Amelyik nem kér bocsánatot, ha kicsit hangosabban csörömpöl, nem kezd lassúzni a romantikus balladákra, és nem akar többnek látszani, mint ami. A lekoszhadt fazonokból álló, lemezborítóin rendre természetben pucérkodó amazonokat szerepeltető, ausztrál Mammoth Mammoth viszont ilyen csapat. Odaszarik a küszöbödre, és van bőr a pofáján becsöngetni vécépapírért.

Legutóbbi nagylemezük, a 2015-ös Volume IV – Hammered Again iszonyat bivalyra sikeredett, és igazság szerint kicsit aggódtam is miatta, hogy legközelebb is hozzák-e majd ezt a szintet, bár a tavalyi Mammoth Bloody Mammoth sem sikerült rosszul, de hát az mégis csak egy EP volt. Viszont a Mount The Mountain ismeretében lazán hátra dőlve szögezhetem le: gond egy szál se, ez a lemez stílusában eddig bizony simán az év legjobbja. Fogós, zsigeri, mégis átgondolt, imádni valóan szutykos, mégis zenei, és pontosan olyan hosszú, amennyire szükséges, azaz a tíz+egy szám összesen nincs háromnegyed órás.

Nagy megfejtést persze most sem kell várni, ez továbbra is az AC/DC-féle rockzenét kicsi punkkal, valamivel több stonerrel és sleaze-zel összekutyuló csűrdöngölő, éppen mikor melyik összetevőt lökve előtérbe. A nyitó Mount The Mountain például kapásból hatalmas hardrock-tétel, hat és fél percével a lemez legösszetettebb, mégis iszonyat fogós darabja, amit nem csak Mikey Tucker egyre szőrösebb torka hajt előre, hanem Ben Couzens kimondottan frankó gitártémái és király szólója is. A fazon tényleg lemezről lemezre egyre jobb lesz! A lemez legnagyobb slágere ugyan a kettes Spellbound, de simán odatehetjük mellé a rafkós Hole In The Headet, a díszí/punk keverék Kickin' My Dogot, a kissé kimértebben randalírozó Sleep Walkert, meg mondjuk a lendületes Hard Way Downt.

De igazság szerint ugyanolyan játszi könnyedséggel kedveltem meg az együtténeklős (és közönségzajjal megtámogatott) Procrastinationt, a messziről nézve szinte grunge hatásokat mutató Epitome-t, vagy a kocsmahimnusz Cold Liquor-t is. Egyedül talán a Wild And Dead ütött be nehezebben, meg persze a bonus track, ami ismét bebizonyítja, hogy nem mindig életképes dolog popslágert besúlyosítani. Jelen versenyzőnk az ausztrálok MILF nemzeti kincse, Kylie Minogue mindenki által ismert (és unt) Can't Get You Out Of My Head-je, és ha nem lenne blaszfémia, akár még azt is megkockáztatnám, az eredeti jobban tetszik.

Ettől eltekintve viszont tényleg mindenkinek erősen ajánlott a jó Mammoth Mammoth, aki valaha is szerette a rockzenét, és aki például a baráti Airbourne-t kedveli (az rossz ember nem lehet), az tutira Bonesékat is imádni fogja. Soha ne hidd el, ha azt hallod, kihaltak a mammutok!