Shock!

Mátyás Attila a magyar rockzene egyik emblematikus figurája, aki három meghatározó zenekart grundolt három szinte teljesen különböző stílusban, és nyugodtan kijelenthetjük: a maga nemében mindegyik meghatározónak számított itthon. Ezek az idők persze rég elmúltak, azt illetően viszont természetesen nincs változás, hogy Matyi továbbra is zenél, és továbbra is minőséget szállít. Nem nyilatkozik meg túl gyakran, de valószínűleg éppen ezért is hallatszik messzebbre, ha csinál valamit.

A tulajdonképpeni szólóprojekt új albuma négy évvel követi a legutóbbit (bár közben azért készült egy kiváló Sex Action-anyag is Olaj a tűzre címmel), és nem nagyon tudok rá mást mondani, mint hogy esszenciális anyag a főszereplőtől. Mint fentebb is utaltam rá, Matyi több dologba is belekapott az évtizedek során, de szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy igazából az a fajta muzsika jelenti az ő terepét, amit saját bandájában nyom. Ha esetleg még nem hallottál volna tőle ilyen kvázi-önálló albumot, a legegyszerűbben talán úgy tudnám érzékeltetni a lényeget, hogy zeneileg körülbelül egyenlő távolságban mozog az F.O. Systemtől és a Sex Actiontől. Vagyis tiszta, szimpla, nyers energiájú, ám mégis kifinomult rockzenéről beszélünk, amelyben békésen megfér egymással a darkosabb, new wave-es vonal és a riffes, leginkább a The Cult munkásságából eredeztethető irány – sőt, organikus egységet alkot a kettő. De ez némileg lesarkítja a képet, mert egyébként még az egységes hangulat és a határozott irány mellett is kellően változatos az album.

Nem akarom különösebben részletekre bontani a lemezt, mert az említett egységesség tényleg nyilvánvaló, hálistennek nem dalok random füzéréről beszélünk, hanem kerek műről. De Matyira ez egyébként mindig is jellemző volt, tehát különösebben nyilván nem lepi meg azt, aki képben van a munkásságát illetően. A Szép emlék leszel és az Annyi minden volna még mindenesetre helyből meggyőzően indítja az albumot: mivel Matyi sosem tagadta, mennyire szereti a Cultot, így én is teljes lelki nyugalommal írom le, hogy mindkét nóta Ian Astburyék modernebb, újjáalakulás utáni korszakát – konkrétan a Beyond Good And Evil albumot – idézi a jellegzetesen darkos, hipnotikus dallamokkal és a szimpla, de nagyon ütős riffekkel. Viszont az az igazság, hogy a legutóbbi Cult-lemezen például nem szerepeltek ennyire meggyőző szerzemények, és ez most tényleg nem hazabeszélés. A folytatás pedig hasonlóan rokonszenves.

Miközben a kezdő kettős harapósabb ösvényen halad, az Ahogy eddigben például szintén ott kísért a Cult, de inkább amolyan pulzálóbb, wave-esebb módon, a Velem maradnál borultabb világában viszont az Alice In Chains munkássága is felrémlik az ember előtt, és a szóló is ezt a párhuzamot erősíti. De mindezt természetesen Matyi jellegzetes dallamvilágával nyakon öntve képzeld el, ami minden, egyenként különböző karakterű dalt rendszerbe foglal, legyen szó alternatívabb beütésű témáról (Te vagy az, Ez a karmám), tempós cult'n'rollról (Bye, bye, bye), szép lassúról (Örökre szól), netán repülősebben rockos darabról (Várnak rád csodák – egyértelműen az egyik legjobb téma). Nekem összességében csak a Nem múlik el nem jön be a lemezről, noha még magyar viszonyok között is nyilvánvalóan rejlik benne nem kevés rádiós potenciál: sajnos Galambos Dorina hangjától kiver a jeges víz, bocsánat, ez van, nem tehetek róla, előfordul ilyen. De ettől még nincs kétségem afelől, hogy sokaknak ez lesz a kedvence a lemezről, és ha mondjuk a Petőfi ráharap valami csoda folytán, akár még komolyabb durranás is lehet belőle.

A lemezcím ellenére az album egyébként elég földközeli vonalat képvisel szövegileg, Matyi ezen a téren is roppant jellegzetes fordulatokkal, képekkel dolgozik („belénk lehelte az éjszaka a csendjét"), a hangján keresztül meg szintén egy generáció szólalt meg a '80-as évek végén, szóval itt is azt kapod, amit kapni akarsz, ha szereted őt. A muzsikusok listája szintén igen illusztris (a dobosok listáján négy dallal szerepel Szűcs Peti, kettő-kettővel Zana Zoli és Gerő Balázs, illetve egy-egy témával Kiss Endi és Bánfalvi Sanyi, míg a basszust Bense Sándor és Giret Gábor nyomja), és természetesen jól is szól az anyag. Összességében tehát csak annyit tudok mondani, hogy ha szereted Matyit, nem csalódhatsz a Karmában, de bárkinek ajánlom, aki kedveli a dallamos, hangulatos, igényesen összerakott rockzenét, ami néhol hard, néhol dark, néhol valami más, de leginkább mindhárom egyszerre, méghozzá teljesen organikusan. Jó lett a lemez, bírom.

A Mátyás Attila Band szeptember 26-án a Dürer Kertben játszik az Action és a Sex Action társaságában, további részletek itt.