Shock!

Lassacskán a kettes sorszámot viselő Mayhem-nagylemez neve mellé is behúzhatjuk a második ikszet, de még mielőtt ez az ünnepi pillanat elérkezne, a Season Of Mist-főnök Michael Berberian úgy gondolta, újrahúzott hangzással vezeti át nevezettet az örökkévalóságba. A Grand Declaration Of War nem csupán nevében volt hatalmas tett a zenekar, illetve a kiadó számára. A Season Of Mist ezzel a kiadvánnyal lépett ki igazán a felső ligás porondra, pedig Berberian egyik első komoly igazolása hatalmas kockázatot rejtett magában. A 21. századba lépve ugyanis a Mayhemnek a véres legendáriumán kívül alig volt mit felmutatnia. Az a társulat, amelynek a De Mysteriis Dom Sathanas album állít mementót, végérvényesen a múlté, mi sem szemlélteti ezt jobban, mint hogy a banda ideológusa és szövegírója egyaránt hosszú évek óta halott már ekkor.

Teljességgel logikus lett volna a bandát is melléjük temetni, de Hellhammer dobos másként látta a dolgot, és a korai évekből recirkuláltatott Mayhem-zenészekkel és egy tehetséges ismeretlennel karöltve újraszervezte a bandát. A lap ennél tisztább nem is lehetett volna, hiszen nem igazán volt ok és lehetőség a múltból bármit is átmenteni. A hálószobaközeli hangzással éppen hogy csak megtámasztott (amúgy kimondottan remek) Wolf's Lair Abyss EP hozta az első életjeleket, majd 2000-ben érkezett az ősfanokat kollektíven pofára ejtő új album a friss felállástól. A Mayhem volt az a banda, amelyiket mindenki ismert a színtéren, amelyikről mindenkinek volt véleménye, de amit valójában az oslói bennfenteseken kívül a legtöbben soha nem láttak teljes harci díszben. Lássuk be, hogy a zenekar öröksége néhány dalon kívül inkább kívánkozott a pletykalapok oldalaira, mint a zenei történelemkönyvekbe.

Szerencsére útközben kiderült, hogy az új arc, a gitáros Rune „Blasphemer" Eriksen személyében egy zsenit sikerült a hálóba terelni, az ő vezetésével pedig a négyek tisztára seperték azt a bizonyos asztalt, és elkezdték rá felépíteni saját kártyavárukat. Ha nem számítjuk a zeneszerző és a kiadó tapasztalatlanságát, a Grand Declaration... akkor is roppant bátor vállalkozásnak tűnt, amely – közel húsz év távlatából bátran kijelenthető – magabiztosan kiállta az idő próbáját. Öntörvényű mivoltát megőrizve a Mayhem csontváza újból megtelt zenei tartalommal, és ami ezzel kapcsolatban elmondható, azt Weisz kolléga el is mesélte annak idején. Berberian közbenjárásának hála, most alkalom kínálkozott arra, hogy egy-két nem annyira sikerült ponton kiigazítsák a teljes képet. A munka oroszlánrészét Hellhammer és Jaime Gomez Arellano producer végezték, amihez az eredeti mesterszalagokat használták fel, hogy az eredeti kiadvány műanyag hatású dobjai egészségesebb megszólalást kaphassanak.

Ezen kívül komolyabb beavatkozás nem nagyon történt (apróbbak viszont szép számmal, tessék őket felfedezni!), az újrahúzás nem is hivalkodik azzal, hogy igazságot akar szolgáltatni az eredeti anyagnak, erre ugyanis semmi szükség. Ahogy mondtam, a lemez mit sem veszített frissességéből, megoldásai ma is bődületesen innovatívak, elegánsak, és a most kipofozott hangképben végre teljes „szépségükben" érvényesülnek is. Az új kiadáshoz ünnepi külcsín és újragondolt borító is jár, szóval az ezredforduló utáni black metal egyik alapműve dicsőségének teljében uralhatja a polcokat.