Lehet vitatkozni azon, hogy vajon a világnak tényleg egy újabb Metallica koncertfelvételre van-e szüksége, pláne az utóbbi pár év több DVD-je és a maxikon folyamatosan csepegtetett élő cuccok után, de a tavaly év végén kiadott Live At Grimey's speciális kiadvány, amit csak hétszáz független amerikai lemezboltban, illetve a zenekar honlapjáról lehet beszerezni, szóval végül is fogjuk rá, hogy van indok a megjelentetésére... James Hetfieldék a kiskereskedőket szerették volna támogatni ezzel az élő EP-vel, melynek anyagát 2008. június 12-én, tehát pontosan három hónappal a Death Magnetic kiadása előtt rögzítették Nashville-ben, egy kis lemezboltban mindössze 150 meghívott fanclubos vendég jelenlétében. A lemez ráadásul majdnem 59 perces, szóval EP-hez képest elég becsületes a játékideje is.
Muszáj visszatérnem a kiindulóponthoz: extra jelleg ide vagy oda, vajon ki az, akinek még ma is megdobogtatja a szívét a Harvester Of Sorrow, a For Whom The Bell Tolls vagy a Master Of Puppets egy újabb koncertfelvétele? Ez persze pusztán elméleti kérdés, hiszen jól tudom, hogy itthon is rengetegen akadnak olyanok, akik akár aranyárban is képesek begyűjteni az ilyen-olyan maxiverziókat egy-egy félelmetesen ritka és pótolhatatlan nicaraguai Seek & Destroy vagy fokvárosi Enter Sandman kedvéért, de én – az elkötelezetteket megillető respekten túl – mindig is némi távolságtartással szemléltem az ilyesmit. Már úgy értem, ezek a dalok mind alapművek, ehhez nem férhet kétség, de egyszerűen annyiféle változatban hallhattuk-láthattuk-élvezhettük őket az elmúlt évtizedek folyamán, hogy csak és kizárólag ezektől biztosan nem válik érdekessé a Live At Grimey's. Ha már speciális koncert és kis lemezboltokat támogató extra kiadvány, mindenképpen többet adhattak volna valami olyan anyaggal, amin nem szinte kivétel nélkül szétjátszott dalok szerepelnek, hanem tényleg kuriózumok. Olyasmik, amiket egyáltalán nem vagy legfeljebb szökőévente szednek elő a bulikon, mert bizony ilyenekből is akad egy pár a repertoárjukban. Én legalábbis biztosan szívesebben hallanám a Metal Militia, a Trapped Under Ice, az Escape, a Leper Messiah, a The Frayed Ends Of Sanity (soroljam még?) koncertváltozatait, mint az ötvenezredik Harvestert, Sad But True-t vagy Seeket...
Maga a felvétel ettől eltekintve egyébként kiváló atmoszférájú, kellően nyersen, de tisztán szól, a klubhangulat pedig hallhatóan a bandát is alaposan felpörgette, a közönségről nem is beszélve. Utóbbi érthető, hiszen én magam is sokat adnék azért, ha nem csak valami embertelen méretű gigantstadionban, hanem egy kis klubban is láthatnám a Metallicát, de hát ez aligha fog valaha is összejönni... Az is rokonszenves, hogy túl sokat aligha dolgoztak utólag az anyagon, hiszen a derűsen konferáló Hetfield néhol olyan hamis, mint az atom, és Lars Ulrichnak is vannak érdekesebb megmozdulásai. Ezek a tényezők persze hozzátartoznak az élő feelinghez, szóval nincs velük nagy gond. Nekem igazából csak az visszás egy kicsit, hogy éppen egy ilyen kiadvánnyal akarnak hozzájárulni a kis lemezboltok és általuk a lemezipar túléléséhez, mert ugyebár a letöltések felfutása mellett éppen a felesleges cuccok özöne ásta meg a kézzelfogható hanghordozók sírját... A fanatikusoknak meg papírforma szerint pont valami olyannal lehetne kedvezni, ami tényleg ad némi extrát is, de ahogy arra fentebb is utaltam, az ilyesmi nem racionális alapokon működik.
Aztán az is lehet, hogy ez már erősen a túlagyalás kategóriába tartozik, hiszen semmit sem kötelező megvenni. Vagyis úgy is nézhetjük a Live At Grimey's-t, hogy itt van nyolc vitán felül klasszikus Metallica téma (plusz kilencediknek az inkább csak elmegy kategóriás Fuel a Reloadról), amiket alapvetően bármikor jó hallani. A már említett diehard fanok pedig bizonyára azt is meg tudják magyarázni, mitől jobb vagy másabb ez a Harvester meg Sanitarium, mint az eddig megismert számtalan másik verzió.
