Hosszas keresgélés után sikerült csak némi információt találnom Naio Ssaionról, 2005-ös lemezének promóját ugyanis a Napalm Records mindenféle csatolt infó nélkül küldte. Modern, énekesnős, zúzós, kluttyogós metal hallható a korongon, melyet Barbara Jedovnicky hangja ad el és tesz érdekessé, meg az elég szokatlan hangzás.
A gitárok eléggé hátulra kerültek, a basszus és a kütyük ugyanakkor kifejezetten hangsúlyosak, a sound így eléggé elektronikus. Érdekesség, hogy van a zenében egy csomó groove-os rész is, meg sok helyen színesítenek vonósok, cselló és hegedű, illetve gyakran hallható hegedűszóló is, gitárszólónak viszont nyoma sincs. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Out Loudon a gitár, illetve az általában azt színesítő vonósok szerepe totálisan felcserélődött. Mindenképpen érdekes próbálkozás.
A nyitó Static fogós refrénű, azonnal a fülbe ülő nóta, igazán király indítás, csak kissé túlzottan Evanescence. A kettes The Mirrornál sokat törtem a fejem, mire is hasonlít a vezértéma, aztán beugrott, hogy bizony ez Linkin Park. Kellően hatásvadász és slágeres is, épp ezért. A harmadik Teen újkorszakos Clawfingerre emlékeztet indításával, az effektezett ének az elején nem igazán jó, amúgy a nóta rendben van, minimális gót hangulat is akad benne. Természetesen ballada is van a lemezen, a Miss You ismét csak totál Amy Lee meg Evanescence. Az egyik legérdekesebb téma a Bow Link in E Minor, egy kétperces hegedűszóló Rok Kolartól, némi zajos aláfestéssel, jópofa darab. A kedvencem viszont nem ez, hanem az N.SS, amiben nagyon súlyos indításra érkezik az akusztikus gitárral aláfestett, szépséges ének, hogy a visszatérő súlyos téma váltsa le a végére ismét. A Shut Up a legfurcsább dal talán, itt folk keveredik elektronikával; suttogós verzékre jön a pattogós, folkos refrén, akár még jó is lehetne, de nem tudok vele zöld ágra vergődni.
A lemez első fele elég jó tehát, viszont a Blah-Blahtól kezdődően sajnos leül a cucc. Egymást követik a fogós, ragadós, rádiórock témák, viszont semmi izgalmas, semmi extra nem következik már. Kicsit az az érzésem, hogy 5-6 igazán jó dala volt a csapatnak, a többit már csak muszájból gyártották le, hogy meglegyen a lemezanyag; ennek köszönhető, hogy a korong vége tele van egy kaptafára készült, tucat-dalokkal.
Kár, mert az egyedi elképzelés, ötlet és irány már megvan, épp csak kellő mennyiségű jó dalt nem sikerült még írni. A kezdet mindenesetre bíztató, talán majd legközelebb.
