Említettem már, hogy nagyon szeretem az In The Woods... zenekart? Ja igen, legutóbb a Cease The Day lemez kapcsán! Na, hát arról az ItW...-ról itt nem lesz szó, ellentétben azzal az ItW...-szal, amely 1991 környékén levált a Green Carnationről, és elkezdte felépíteni a saját stílusát. A Nattehimmel direktben, szándékoltan ehhez a korszakhoz nyúl vissza. Annak ellenére, hogy csupán idén januárban alakultak, a Hammerheart máris lecsapott az első kiadványukra, amely pedig mindössze egy három dalt tartalmazó demó. Ennek nyilván oka van, a retróturné a lehető legautentikusabb résztvevők társaságában valósul meg: itt találjuk Christopher és Christian Botterit, az ItW... alapítóit, legújabban pedig a Strange New Dawn meghatározó (iker)arcait. Társuk pedig az ItW... 2.0-s kiadásának frontembere, James Fogarty, aki szintén távozott már a ma ItW...-ként ismert zenekarból. Kellemesen bonyolult, ugye?!
Nos, talán éppen Fogarty miatt lehet megalapozottabban bízni abban, hogy a Nattehimmel többre viszi, mint a Strange New Dawn, utóbbinál ugyanis csigalassúsággal haladnak a dolgok, már ha haladnak egyáltalán. Már csak ezért is fontosnak tartom, hogy erről a demóról beszámoljunk, ugyanis messze nem véletlen, hogy a Hammerheart figyelmét azonnal felkeltette a csapat. Ha terjed a hír, és még páran meghallgatják ezt a három tételt, annál több oka lesz a Botteriknek a lelkesedésre. Az is tök egyértelműen behatárolható, hogy kik alkotják a célközönséget: akiknek mond valami jót a fent említetteken kívül a korai Dimmu, Ulver, Gehenna stb. neve, egyszerűen nem nyúlhatnak mellé a Nattehimmellel. A hangzás demós, természetesen, hiszen ez egy lemezelőzetes demó. Az LP még a távoli jövő ígérete, ellenben ez az anyag máris rejt komoly értékeket.
A kulcsdal egyértelműen a nyitó Astrologer, amely szépen össze is foglalja ezt az egyedi vegyületet, amit a Nattehimmel képvisel. Klasszikus, régisulis, mondom RÉGIsulis doom/black, abból az időszakból, amikor Kristoffer Rygg még nem Franck Huesóval szeletelt, hanem az oslói rendőrségen kérdezgették Varg Vikernesről. Úgy gondoltam, hogy az Enthrone Darkness Triumphant-korszakos Dimmu Borgir csilingelő billentyűi nélkül le tudnám élni az elkövetkező éveimet, de itt nagyon szépen belesimulnak az összképbe. Utóbbi például Fogarty érdeme. Kizártnak tartom, hogy jelen pillanatban ennél sokkal többet érdemes lenne elmondanom a The Night Sky Beckonsról – ami engem illet, rám demó évek óta nem volt ilyen hatással, és messze nem csupán a bevallott elfogultságom miatt.
Az anyag digitális letöltésként is elérhető, de természetesen kazettán fogod meghallgatni.
