Hmm... Az Overgain óriási kedvencem a mai napig, mint első lemez nagyon ott van. Sőt, maguk előtt jártak pár lépéssel, szóval nehéz dolga volt a zenekarnak, hogy megfeleljen a régi rajongóknak és újakat is szerezzen. Nagy volt a nyomás, az biztos.
I Follow The Voice - hatalmas riffel indítanak, aztán valahogy leül a téma, a dallamos refrén megint telitalálat, és így tovább. Nem kertelek, nem tudtam minden dalba belekapaszkodni - pedig szerettem volna -, mintha hallgatás közben esne darabokra a témák halmaza, azon túl, hogy rövid az anyag és a középtempón nem lépnek túl, nincs meg benne az a minden ízében magával ragadó fogósság, ami az első korongot jellemezte. Rengeteg jó ötlet halmozódik az új lemezen, de sok olyan is, amivel nem tudok mit kezdeni. Egész egyszerűen ellaposodnak a húzós témák, nemtom miért, talán még agyalni kellett volna egy kicsit rajtuk, talán még nem ért össze úgy igazából Janó Misivel a zenekar, pedig Misi tud mindent a témáról amit csak kell. A lelassított Concrete Block nekem olyan, mintha nyúlna a szalag, megszoktam az előzőt nagyon.
Amit viszont mindenképpen a csapat javára kell, hogy írjak: a Machine Head árnyékából sikerült kilépni most már teljesen, a dallamosabb énektémák nagyon jót tettek a zenének, most mintha valami sabbathosabb világba oltott súlyos metallal játszanának, az utolsó szám pedig egyértelműen újkori Metallica hatású, nyugi, nem nyúlás, mert bazi jó az úgy, ahogy van, erre aztán beindult a headbang. És ha szakít a riff, akkor nagyon szakít, koncerten biztos szanaszét fogja magát tombolni rájuk mindenki, de. Bízom abban, hogy a harmadikra jön a tökéletes, csak lazán, nyugodtan, ahogy azt kell. (És sokkal izgibb borító is legyen ám hozzá!)
