Mélyére nyúltam az elfekvő promóimnak, kezembe akadt a belga Ordeal Atrocities című debütlemeze, és az első hallgatás után úgy éreztem, egy kritikát mindenképpen megérnek. A borító általában sokat elmond egy lemezről, az övék konkrétan a régi Cannibal Corpse borítókra hajaz, de igényes formában. Elkövetője - a logóval együtt - Kris Verwimp.
A felvétel a belga CCR stúdióban készült, ahol valószínűleg elég hozzáértő emberek tevékenykedhetnek, mert tényleg jól szól, a hangzásba nem igazán lehet belekötni, a gitárok kellően vastagok, a dob (ami egyébként a mániám) tökéletesen hallatszik, ami nem is baj, mert Raf dobos érti a dolgát, mind a témái, mind a váltásai teljesen rendben vannak, ami valljuk be, nem hátrány.
A zene death metal, abból a vonulatból, ahol nem szükséges a túlpolírozottság, kicsit az egyszerűbb old school death dolgokra hasonlít, ami az alapján nem is csoda, hogy hatásaikként a korai Morbid Angelt, a korai Bolt Throwert és a Malevolent Creationt jelölték meg. A riffek jól eltaláltak, nincsenek túlbonyolítva, de azért ahol kell, rendesen megcsavarják a témákat, eljátszanak a ritmusváltásokkal, persze azért alapvetően az old school reszelés a domináns. A lemez szűk háromnegyed óra, és bár a végére az ember kicsit már unja a hasonló témákat, azért nem olyan vészes az összkép.
Rövid intróval nyitnak, aztán a Rise From Ashben körvonalazzák is, mire lehet a továbbiakban számítani: nem túlságosan megbonyolított death tekerésre, időnként ritmusváltásokkal, és egy elég színtelen vérhányóval. Azért vannak itt bonyolultabb riffek is, és némelyik egészen jónak mondható, ráadásul a kicsit stílusidegen szólók szerintem eszméletlenül jól sikerültek, nem tudom Les vagy Tom követte-e el őket, de ezért piros pont jár, az biztos.
Igazán kiemelkedő nóta a negyedik, ami a Duel címre hallgat, igazi death zúzda, kellemesen feltolja az ember adrenalinszintjét, ráadásul változatosan építették fel, így nem lesz unalmas sokadik hallgatásra sem. Azt már itt érezni, hogy a gyorsabb témák fekszenek nekik jobban, és itt veszi észre az ember először a sok régi thrashre hajazó témát, amit bele-beleszőnek a riffekbe. Hasonlóan jó témákkal van megtűzdelve a Gemini, illetve a Malicious Intent is, csak egy a baj: nagyon hasonlítanak egymásra, ha összeillesztenénk őket, egy egységes dal jönne ki a háromból.
A hangszeresekkel semmi gond, az tisztán hallatszik, hogy mind a gitáros páros, mind a ritmusszekció minden tagja ura hangszerének, érzik is ezt a zenét, nem is értem, miért pihentettem ennyi ideig ezt a lemezt. A baj igazából Stefan vokálossal van, az ő témái hosszú távon unalmasak és egysíkúak. Lehet, hogy nem annyira lényeges egy death bandánál a vokál, mint más műfajokban, de azért jobban is ráfeküdhettek volna erre a témára.
Őszintén szólva mindenkinek ajánlom egy hallgatásra ezt a lemezt, aki csak egy kicsit is szereti a death metalt, pláne úgy, hogy az Ordeal szövegei abszolúte nem vérről és belekről szól, annál sokkal emberibbek a témák.
