Shock!

Újabb projekt. Nem csigázok senkit, elárulom, hogy Anders Fridén (In Flames) énekel, Niclas Engelin (Gardenian) gitározik, Patrik J. Sten (ex-Transport League) dobol és Hakan Skoger (Headplate) basszusgitározik benne. Fura módon a formáció gyökerei '95-ben keresendők, akkor találták ki ketten, hogy jó lenne valami mást csinálni, mint amit az eredeti zenekarokban kell.

Valami súlyos, kicsit elektronikus és dallamos zenét óhajtottak játszani. Szép lassan, ahogy teltek-múltak az évek, összeszedték a többi tagot, majd megírtak egy lemeznyi dalt és találtak kiadót is hozzá. Technós kezdés, masszív gitárok, lendületesen indul a lemez, In Reverse a dal címe, Anders üvölt, majd később inkább énekel, mármint a refrénben persze. Úgy, ahogy azt az utolsó In Flames-en hallhattuk tőle. Semmi extra, limitált a hangterjedelme, mint az hallatszik, és úgy látszik az ötletei is, mert dallamilag tökugyanazokat villantja itt is, mint a Flamesben. Amúgy egész lelkes lettem az első daltól. A második dal már inkább komótos középtempó, egyes részei meg inkább altató hatásúak. Hmm... Anders énekel és énekel. A harmadik dalban teljesen lelazultak, inkább rockos már, mint metalos. A negyedik Just The Same kicsit visszahozza tempót, meg az elektronikát is, de semmi extra izgalom nincs benne sajnos. Az ötödik súlyosabb, amerikásabb, nem rossz dal, ám kicsit tucat. És ez így megy tovább váltakozva 11 dalon keresztül.

Meghallgattam néhányszor a cd-t, mert első lelkesedésemben azt hittem, hogy jajdejó, aztán másodszorra már éreztem, hogy ez mégsem az igazi. Pl. az égvilágon semmit nem bírtam megjegyezni a zenéből, egy részletet sem, pedig ha valaki fogós zenét akar csinálni, elvárnám, hogy olyan ötleteik legyenek, amik azért beletapadnak a fülbe, mint éhes pióca a fáradt vándor lábára. E helyett inkább bóbiskolni kezdtem néha. De sajnálom, de sajnálom. Anders meg sosem lesz dalospacsirta, hiába szeretné. Inkább üvöltene olykor, az jót tett volna a számoknak.

Az a bajom ezzel a lemezzel, hogy hiába vannak benne remek ötletek, valahogy mégsem áll össze az egész. Egy-egy tényleg kiváló riff, téma után lehűtenek totálisan szokványos megoldásokkal. Mondjuk ki: nincs benne elegendő tűz meg élet, csak amolyan, "csináljuk már meg ezt a lemezt, ha már összedobtunk néhány riffet és tulajdonképpen profik vagyunk abban, hogyan kell megszólaltatni egy ilyen típusú zenét". Na, ilyen. Nem rossz, csak hát... Háttérzene, autózáshoz, olvasáshoz, ebédhez, számítógépszereléshez, kertészkedéshez.