Félrefésült hajú tejfelesszájú kölykök hada: ki lehet találni, metal(emo)core a stílus neve. Sokan rögtön máris lapoznak tovább - de lássuk, mit rejt a lemez. Fél másodperc után éneket. Fura. Utána jön a tikatikás rész az ordítással. Tegyünk egy próbát: ha nem unom meg három dal után a cd-t, akkor még akármi is lehet belőlük. Egyelőre csak a tipikus sémákat ismételgetik - hjajj, de hányszor hallottunk már ilyeneket... Gyertek, srácok, lepjetek meg valamivel!
Amúgy 2004-ben született a banda, a honlapjuk, ahol a történetüket is meg lehet olvasni, bugyikék alapú idióta zenélő csilivili flashes baz. A zenét hallgatva úgy tűnik, mintha hárman vokalizálnának (normál ének, acsarkodás, hörgés) - válogathat ki-ki ízlése szerint. A basszusgitárosuk pedig fekete bőrű, ami nem túl megszokott ebben a műfajban, és általában sok tetoválást viselnek, ahogy azt illik egy ilyen formációnál. Közben bőven túljutottam a harmadik nótán, és folyamatosan elég egyformák a témák - noha meg kell hagyni, a maguk műfajában nem rosszak. Lehet rá ugrálni, agresszívkodni. Tudnak zenélni is a srácok, a produkcióval magával nincs is probléma, csak számomra a tartalom picit kevéske már.
A felvétel a Morrisoundban készült, ahol enyhén szólva nem ilyen stílusú csapatok adták egymásnak a kilincset. De persze jól szól ez a produkció is. Összességében nem rossz lemez ez ám, csak olyan... semmilyen. Meghallgatom és azonnal elfelejtem... Engem a közepétől kifejezetten untatott. De lehet lesznek olyanok, akik mennyei mannaként imádják majd és csüggnek minden árva riffen, amit csak megpendítettek e srácok. Légbuborék ez a lemez is - szép kerek meg minden, de belül teljesen üres, és nagyon könnyen kipukkan....
