Shock!

Égszakadás-földindulás! Már eleve rossz érzéssel tettem be a Ravager második és egyben utolsó lemezét, a 2004-es Naxzgul Risingot, ugyanis az infólap elég rosszat sejtetett a mexikói (!!!) brigádról. Aztán jött a kezdő Nuclear Vomiting Warcraft (ez ám a komoly társadalomkritika - Make Love Not War!), és beigazolódott minden balsejtelmem.

Középszerű, tucat, kása death metal. Minden nóta tökugyanolyan, alig van valami kis kapaszkodó, emlékezetes rész. Végig teljes sebesség, ha akad valami kis pihenő, az is kimerül abban, hogy három másodpercig csak az egyik gitár zúz valami halál elcsépelt riffet, aztán megint jön a muzikális káosz, a kakofónia. Borzasztó, de tényleg! A hangzás is elég szar, a gitár meg az ének is hátul van, nem mintha nagyon akarnám élvezni bármelyiket is, de hátha valaki...

Hogy valami jót is írjak, a dobos tényleg ott van, kár hogy egyfolytában csak a szokásos death tempókat nyomatja, és a szólók között is akad pár tűrhető, de kábé ennyi. A Foretoldban van egy nyugis rész, ami szintén semmi extra, de nagyon jól esik a fülnek a szüntelen pusztítás után, de több pozitívumot tényleg nem tudok írni. Ha nagyon mocsok akarnék lenni, azt mondanám, a legjobb hír, hogy feloszlottak! Merthogy ennyi volt, három év és két lemez után a Ravager jobblétre szenderült. De ne csüggedjetek, Antimo és Oscar (hogy ők kik voltak a zenekarban, az nem derül ki az infólapról) tovább fogja folytatni egy új zenekarban! Lelkük rajta, ennél csak jobb lehet a végeredmény!