Törzsi thrash metal - hirdeti a csapat infólapja és tényleg, az első dal vérpezsdítő ütemekkel kezdődik, akár a riói karneválon is érezhetnénk magunkat. Zeneileg a Sepultura, Soulfly vonalra lehet tenni a produkciót, bár itt azért jelentős mértékben helyet kapott a latin gitározás. A második dal kezdése például egy nagyon feelinges akusztikus latin gitárjáték, a riffelés maradt csontegyszerű, de annál hatásosabb.
Már egy ideje figyelem a dobos ügyes, izgalmas játékát, bele is pillantok az infólapba, kik játszanak itt... Nem kezdők. 2002-ben alakultak, akkor még projektként óhajtottak működni. Peso, a Necrodeath dobosa keltette életre a csapatot Paco-val, aki a flamencot vitte a nagy közös edénybe. A Necrodeath bőgőse, John csatlakozott hozzájuk, aki itt El Sargento néven működik, hogy autentikus legyen, a John ugye nem túl latinos. Még nem volt teljes a csapat, így Zanna, a Sadist ex vokalistája csatlakozott, hogy üvöltözzön náluk egy picit, és egy olasz-brazil keverés srác, López lett a másodgitáros, aki amúgy a Zornban is játszik. Így összejöttek ők öten és addig ötleteltek, amíg el nem készült ez a lemezanyag.
A zenében van alap tikatikás thrash, latinos temperamentum és persze gitárjáték, néha elmebeteg szaggatott gyorsulás, ami tekert gondolkodásmódra utal, a már említett okos dobjáték (sokat használja a cineket, bár nem dobol azért annyira színesen, mint Igor Cavalera). Az üvöltés annak ellenére, hogy egysíkú, nem idegesítő. Mondjuk elviseltem volna egy énekelni is tudó torkot némelyik dalban. De itt az agresszivitás az első szempont úgy érzem.
Furcsa, hogy a lemez közepére raktak két feldolgozást, egyet a Brujeiratól (Matando Gueros) és egyet a Ketama nevű csapattól, akit sajnos nincs szerencsém ismerni (Vente Pa Madrid), de mivel ez a leglatinosabb tétel a cd-n, valószínűleg helyi csapat lehet. A harmadik feldolgozás az utolsó előtti helyre került, az S.O.D.-tól a United Forces, egyben ez az egyetlen angol nyelvű dal a cd-n.
Kicsit talán kaotikusnak tűnhet a zene, az biztos, hogy érdekes párosítás ez, még akkor is, ha nem ők az elsők. Bár manapság túl sok hasonló zenekar nem létezik, a létjogosultságuk máris érthető. Kicsit egykaptafa a zene, hiába a sok tüzes betét, ha nem marad meg túl sok emlékezetes utána. Erre kellene még gyúrni, igazi karaktert adni a zenének. Igazából ha a törzsi/flamenco dolgokat kivesszük a zenéből, egy átlagos thrash csapatot kapunk.
A spanyol nyelv és a latinos ritmusok mindenképpen egzotikussá tehetik a zenekart (már most is azok valamennyire), ha ezt a jövőben még jobban ki tudják aknázni, akkor egy kellemes színfolttal lesz gazdagabb a nagy metalos paletta a Földön.
