Shock!

Mostanában egyre több hazai produkciót sodor karmaim közé a sors, és vígan mondhatom, hogy többségében igényes, mondanivalóval is rendelkező csapatokról is van szó. Szerencsére ebbe a sorba illeszkedik a 2001 áprilisában alakult, tabi székhelyű Replugged is, ami innen-onnan akár ismerős is lehet.

Indultak ők mindenféle tehetségkutatón (melyek nagy részén magukhoz is kaparintották a trófeát), 2004-ben jelölve lettek az Arany Nyíl Díj „év felfedezettje" kategóriájában, illetve útjuk során elhullajtottak két demót (Warning és Euthanasia, becsülettel írtunk is mindkettőről). Most pedig itt az első „rendes" anyag, a kísérőlap szerint EP, pedig 11 szám van itt cirka 41 percben, elmenne ez LP-nek is. És nem csak a hossza miatt.

A kiállítás például rögtön igen pofás: a fekete/barna/fehér színekkel operáló borító egyrészt jól mutat, másrészt pedig hatásosan jeleníti meg azt a nyomasztó, ugyanakkor dühös hangulatot, mely a lemez sajátja. Elmondásuk szerint az extrém metal zenei irányzatot célozták meg a srácok, dallamosabb énekkel és progresszív elemekkel vegyítve, ami igaz is, de hát ez a napjainkban megjelenő zenék cirka nyolcvan százalékáról elmondható, és mindenkinél mást jelent. Jelen esetben a dallamos ének tényleg végig az, tehát nem a megszokottá vált verzék üvöltve/refrének dallamosan kombóra kell gondolni, a progresszív elemeket pedig én kevéssé éreztem, maximum egyes dalok szerkesztettségében, a dobtémák komplexitásában lelhetőek fel ilyen hatások. Egyébként pedig zenéjükben nagyon sok minden keveredik, egyszer egy panterás riff jön szembe, máskor egy már-már doomba hajló súlyozást kapunk, megint máshol pedig Alice In Chains/Godsmack-féle borongás ólálkodik körülöttünk. A korong legnagyobb előnye pont ez a sokszínűség, tényleg nehéz rájuk mondani, hogy akkor a zene konkrétan ez vagy az.

A zenészek teljesítményére abszolút nem lehet panasz, nekem elsősorban a ritmusszekció játéka tetszik: Rácz Gergő dobtémái kivétel nélkül minden számban igen összetettek, a dalokat azonban szerencsére nem dobolja szét, a szigorú tekintetű Hajdu „Colos" Miklós basszusgitárja pedig úgy röfög, hogy az bármelyik sludge csapatnak is a becsületére válna. De jól teljesítenek a gitárosok is, melyek száma kettő, közülük az ismert ember Kovács „Kacsa" Zsolt, aki még a Neck Sprainből kacsázott át ide anno. Nyakficamékhoz egyébként túl sok köze nincs a Repluggednak, Janó Misikéék zsigeri(nek ható) döngölésével szemben itt sokkal nagyobb szerepe van a megszerkesztettségnek, meg itt üvöltések sincsenek igazán.

Eddig minden szép és jó, az igazság azonban az, hogy a színvonal sajna elég hullámzó. Egyszerűen nem minden ötlet volt jó annyira, hogy lemezen lenne a helye. Egyfelől a zene sem áll össze mindig kerek egésszé, nagyobb gond azonban, hogy Orsi Balázs énekes témái néhol igencsak unalmasak. Nem azt mondom, hogy Balázsnak nem lenne hangja, mert igenis van neki (hazai viszonylatban meg pláne), a két részből álló Disgrace-ben például olyan hangulatot teremt vele, hogy ihaj. Épp ezért szembetűnő, hogy ahol nem, ott viszont nagyon nem. Példának okáért a You Aren't Bulletproof olyan lapos, mint a Nagyalföld, de lehetett volna agyalni még a Burning Mind énektémáin, a szöveg-zene összepasszintásán is. A szövegek egyébként igencsak morcosak, a feketével kihúzott szemű, világfájdalommal küzdő divatmajmok például akkora rúgást kapnak az EMO-ban, hogy öröm nézni.

A hanganyagot a srácok digitális technika alkalmazásával maguk rögzítették, a keverés és a mastering pedig Töfi mindenki által jól ismert Denevér Stúdiójában készült. A Sickness szól is, mint az ágyú, persze biztos van, akinek ez a tiszta, helyenként kicsit éles hangzás nem a kedvence, szerintem viszont ehhez a stílushoz egész egyszerűen ez illik. Van multimédiás rész is, rajta minden szám mp3-ban, illetve a Bushwhackedre készült videoklip, mert hogy ilyen is van ám. Úgy tűnik tehát, hogy Repluggedék egészen jó úton járnak, nincs gond az egyéniséggel sem, legközelebb már csak arra kéne odafigyelni, hogy a 11 dalból ne csak 7-8 legyen emlékezetes.