Shock!

Talán emlékszik rá az Olvasó, mennyire beütött nálam a mennykő az idei Space Odyssey lemezzel. És alig telik bele pár hónap, a Fürge Ujjak svéd munkatársa, Richard Andersson billentyűvarázsló megint hallat magáról: műhelyében ezúttal egy retrospektív anyag készült, régebbi dalainak új változatait nem kisebb kaliberű arc, mint Göran Edman énekelte fel.

Ugyebár Richard a Majestic és a Time Requiem billentyűseként (vezetőjeként) volt ismert legfőképp a japán virgabarátok körében, majd 2003-ban Európában is sokan padlót fogtak a Space Odyssey debütalbumától, amelyen ugye az Astral Doors-os Nils Patrik Johansson hozott elképesztő dallamokat. Valamilyen szinten ez a válogatás egyfajta értesítés a szimpatizánsok számára, mindenképpen úgy tűnik, Richard a követendő irányt kívánja jelezni. Akárhogy is, a Time Requiem új énekese ma már Edman. Remélem, a Space Odyssey felállás marad azért...

Jómagam amúgy nem nagyon ismertem Andersson Space Odyssey előtti munkáit, így hát igencsak kíváncsi voltam, hogy muzsikált a fickó korábban (bár igaz, ami igaz, egy Majestic lemezbe ugyan belehallgattam, de a középszerű énekes és a csapnivaló hangzás elrettentett a további ismerkedéstől). Nos, ezen kollekció alapján kimondhatjuk, hogy a stílus egy az egyben ugyanaz, mint a Space Odysseynél, szóval akinek az tetszett, annál csalódás kizárt! Egységes, brutálisan megdörrenő hangzással és ezzel az új énekkel pedig különösen ütős a dolog. Igaz, a Göran Edmanra korábban jellemző affektálós énekstílust nem különösebben kedveltem Yngwie Eclipse és Fire And Ice lemezein, de az évek során ő is megszelídült és lehiggadt - ma már legnagyobb svéd kedvenceim egyike. Ezerszínű éneklést mutat be itt is, szívét-lelkét beleadja a dalokba. Maguk a dalok is ezerszínűek amúgy, malmsteenizmus, symphony-ekszizmus, adagio-izmus és persze drímimzus (különösen a Visions Of New Dawn egyes részei, nem mondom, melyek, hehe) a köbön; mégis, összességében egyik párhuzamba hozható bandára sem hasonlít. Az említett zenekarok soha nem csinálnának ilyen zenét - az elemek összemixelése után a végeredmény minden hasonlóságával együtt "andersson"-os.

Richard megint kegyetlenül elbánik szintetizátoraival, de zenésztársai is nagyon ott vannak a szeren: a gitárokért nagyrészt ugyanaz a Magnus Nilsson a felelős, aki a Space Odyssey-ben is - ő sem teljesen komplett. Jörg Andrews dobos sem egyszerű eset - el nem merem képzelni, milyenek lehetnek ezek élőben... Amúgy a nagy példakép, Jens Johansson is játszik egy szólót valahol: aki booklet nélkül megmondja, pontosan melyik nótában, az jelentkezzen be Richard és társai mellé a Lipótra... Én még maradnék kint, bár meglehet, ha sokat hallgatom ezt a zenét, megyek utánuk - veszélyes dolog ez, hiszen egy ponton az ember csak kíváncsi lesz rá, hogy tudnak ezek így játszani. Ha pedig ilyesmin gondolkozol, tuti bekattansz.