Shock!

Több okból kifolyólag is fájdalmas emlékeket idéz számomra a The Forsaken név: egyrészt előző Manifest Of Hate lemezüket máig nem vettem meg, pedig mindenki az At The Gates (legkedvencebb bandám) reinkarnációját látta benne, és én az ilyesmit azonnal be szoktam szerezni, még ha legtöbbször nem is vélekednek jól a kritikaírók.

Másrészt európai turnéjuk (többek közt a The Haunteddal, Carnal Forge-dzsal) bécsi állomásán nem bírtam ott lenni, harmadrészt pedig még a magyarországi Grave-vel játszott koncertjükről is lemaradtam. Előző lemezükről csak egy számot ismerek (Seer Hatred) és ha szerintem ugyan nem is ATG-s, nagyon jól kombinálja az old school svéd, a göteborgi és esetenként az amerikai típusú death zúzást. Szóval ilyesmire számítottam a második Arts Of Desolation kapcsán is. És igazság szerint ezt is kaptam, de milyen minőségben már, emberek...

A lemez szinte szédületes energiáktól feszül szét, nem is tudom, hogy bírták ilyen vékonyra préselni a cédét. Meglepetésemre egy Carnal Forge-szerű thrash zúzdával nyitnak, amiben itt-ott egészen brutális amerikai hatások vegyülnek. Úgy látom nem volt hiábavaló az előbb említett turné... A második szám, a The Hatebreed dallamosabb, itt-ott valóban ATG-s, amit viszont Anders Sjöholm kegyetlen mély hörgése jól ellenpontoz. A Cold Flesh Colony is egy nagyon jó vegyület az eddig említett stílusokból, de itt inkább a technikás megoldások vannak a középpontban, a szóló nagyon király dallamos, erre egyből felkaptam a fejem, megint nem Amott "iskola", hanem abszolút death metal szólók. Itt amúgy Anders Bjorler (Th Haunted, ex-ATG) hatások mutatkoznak, csak ezek a srácok jobban tudnak játszani, mint Anders a boldog békeidőkben, így a hangulatosságuk mellett technikásak is a szólisztikus megnyilvánulások. Ami számomra az igazi meglepetéseket hozta, az a következő három nóta, főleg a Dethroned. Ez a nóta totálisan megidézi a Morbid Angelt. A komótos "Trónfosztott"-ban még a szóló is egy az egyben Eric Rutan. Nekem tetszik amúgy, hogy így a dallamosabb szemszögből közelítenek a morbid angyal témakör felé a srácok. Az amúgy is ádáz dobos ebben az őrlő doomolásban nagyon kiéli magát a lábgépen, vadállat ember. Az Embedded Insanity egy Carnal Forge-os számcsoda, remekül felépítve, klafa MA-as refrénnel, és a középrészben egy jókora Carcass Heartworkos középtempóval, sőt a szóló is az angol bandát idézi. Pillanatnyilag a kedvenc nótám. Iszonyat súlyos! A hangzás Abyss stúdiós atomcsapás, ami csak fokozza ezt, végre a dobhangzást is különösen sikerült elcsípni (szerintem ez Tägtgren gyengéje volt eddig).

Az instrumentálisnak nevezhető The Second Manifest is igazi csúcsalkotás. Jófajta dallamos és egyszerre technikás riffek, remek hangulat, és király kétszólamú szólók gondoskodnak arról, hogy az énekhiány ellenére percig se lehessen unatkozni. Nyilvánvaló hogy a srácok mennyire érzik a stílust, és a tágabban értelmezett death metal szinte minden stílusjegyét felhasználva alkotnak. Van itt minden blastbeattől a doomig, dallamokig és egyikben sem esnek át a ló túloldalára és a mindebből összegyúrt kreatúra válik a The Forsaken egyéni védjegyévé. Egyéni teljesítményeket felesleges kiemelni mindenki mesterévé vált saját hangszerének, szóval mind gitárosoknak, mind dobosoknak jó tananyag lenne, az biztos. Oké, talán operaénekeseknek nem.

Az anyag második felén a brutalitás válik uralkodóvá, itt hangzik el a legtöbb grindolás és a legmélyebb hörgéshegyek, szóval elvakult floridai-vonal fanatikusoknak is érdekes lehet. Nagy zúzdát visznek végbe a srácok, de ami a lényeg: ésszel, és mindvégig tartalmaz valami kapaszkodót ez a rész is. Király a Human Chapter X és a thrashes Scars is.

Ugyan még nem érzem alapmű-értékűnek az Arts Of Desolationt de a "melegen ajánlott" kategóriának nagyon is az élén áll, hiszen ezektől az elvetemült svédektől mindenképpen várható valami ilyesmi a jövőben, legalábbis ilyetén teljesítmény után. Ha valaki a "dallam" vagy éppen a "brutkó" szó miatt maradna távol a lemeztől, ne tegye! Ez nagyon hibás döntés mindkét féltől. Igazi dallamos, sötét, brutális zene!