Tomas Thormodsæter Haugen neve valószínűleg csak a legfanatikusabb black metal hívőknek mond valamit, de ha azt írom, hogy Samoth, talán már többeknek beugrik, kiről is beszélünk. Mert ikonikus figuráról van szó, aki az Emperor révén vált méltán elismertté, de ami mellett egyéb jól csengő nevekben is érdekelt volt (Zyklon, Gorgoroth, Satyricon). A gitáros 2008-ban alapította meg a The Wretched End nevű formációt azzal a Cosmo, azaz Cosmocrator basszerossal, akivel már a Scum nevezetű koszos-piszkos death/punk alakulatban is együtt zenéltek. Harmadik tagnak Nils Fjellström dobost vették be maguk közé, aki a Dark Funeralban is megfordult már.
Első közös lemezükről, a 2010-es Ominousról úgy lemaradtam, mintha nem is létezett volna, de így utólag úgy tűnik, az Inroads egyenes folytatása az elődnek. A The Wretched End azon az ösvényen halad, amin a Zyklon robogott nagy elánnal: a hamisítatlan északi black jeges hangulata adja a zene magját, erre épül rá a death metal feszessége. A néha mechanikusnak ható ütemek, no és az éles hangzás pedig egy kis indusztriális ízt is kölcsönöznek a produkciónak.
Így a nyitó Death By Nature egy nyugodalmas középtempóban fogant, black metalos harmóniákkal felszerelt szerzemény, ahol azonban Cosmo effektezett süvöltése és az igen tiszta hangzás nem kevés ipari death ízt is ad a dalnak. A régisulis blacker címmel megáldott Blackthrone Winter még egy fokozattal visszavesz a tempón. A riffek fagyos leheletként kúsznak elő, nem hagyva szemernyi kétséget sem afelől, hogy itt egy északi banda mozgolódik.
A Tyrant Of The Mountainnal végre aztán beletaposnak a gázba. Itt nemcsak a cím, de a dal hangulata is nagyon hajaz az Immortal kései munkásságára, bár a The Wretched End deathes oldala itt is kivillan a feszesre vett témák formájában. A Hungernél ez a kettősség még szembeötlőbb, a nyitó riff valami floridai őrlőbrigád képét sejteti, aztán jön egy hamisítatlan skandináv kiállás, de van még itt egy rövid, tradicionálisabb szóló is. Samoth hallhatóan jól érzi magát, azt játszik, amihez épp kedve van, sikerült is jó néhány emlékezetes témát összehegesztenie.
Nagyon úgy tűnik, hogy a The Wretched Endet Samoth a Zyklon folytatásának szánta, és mivel az a zenekar üde színfoltot jelentett az extrém zenei palettán, csak üdvözölni tudom a szándékot. S habár az Inroads még messze áll a tökéletességtől - akadnak itt felejthető darabok, és a tempók terén sem ártana némi változatosság -, azért minden extrém zenéért rajongónak érdemes megismerkednie ezzel a projekttel, a zyklonistáknak pedig kifejezetten ajánlott.
