Hogy lesz idén is Bprnr válogatás, az sejthető volt. Nagyjából az is, hogy kik lesznek a korongon, mégis akad számos meglepetés - egyrészt a nem Bprnr-tag zenekarok bemutatása miatt, másrészt a már jól bejáratott nevek közül sokan teljesen új, soha nem hallott dallal jelentkeztek, ami csemegévé emelheti a cd-t sokak számára. Kezdjünk bele.
Az első zenekar egy olyan friss csapat, akik megalakulásuk óta máris átestek egy énekescserén, hiszen akkor még Jakab Zoltán (Bridge To Solace) acsarkodott a mikrofon mögött, majd ezt az eszközt átengedte Felföldi Péternek. Ők a Chief Rebel Angel, akik valamiféle modern Motörheadként kaszálják le a Tisztelt Hallgatót, és fél óra alatt vélhetően totálisan kikészítenek mindenkit. Felföldi úr pedig hosszas keresgélés után úgy látszik, végre megtalálta a tökéletesen neki való zenét. Tökös, zsigeri zene, ahogy még itthon nem játszotta senki. Mad Dog Fever a címe a szerzeménynek.
Másodikként a Subscribe érkezik a Roll'N' Rock című nótával, akik egyre inkább beleborulni látszanak a "rakjunk össze minél vadabb dolgokat" skatulyába, még ska betéteket is hallhatunk itt. Zeneileg nem rossz ám, ügyes srácok, csak kerete nincs az egésznek érzésem szerint. Meglesz az idővel, türelmesen kivárom, bár lehet az már nem az én zeném lesz.
A harmadik egy új Superbutt szerzemény (Washaway), melyben BlindGergő is megreszeli némelyest a torkát. A harmadik lemezükön fent lesz majd a cucc, melyet nem nevezhetünk szokványos 'butt számnak. Érdekes módon nem jött be elsőre a dal, de még másodikra sem, hanem csak mikor ötödszörre eresztettem át a fülemen, akkor tapadt bele jól. Bár lehet, azért e megtorpanás részemről, mert megszoktam tőlük az erős soundot, ez meg azért nem szól túl jól valahogy. Érdekes zenei kirándulás részükről, azért remélem a teljes lemez nem ilyen lesz. ;)
A következő versenyző ismerős, a Bridge To Solace In Search Of c. dalát már hallhattuk a tavalyi EP-jükön, melyen újrahasznosított heavy metal riffeket ismerhetett meg minden érdeklődő kicsit más formában. A megfelelő helyen mindent elmondtam erről a kiadványról. Jöhetne már az új lemez!
Utánuk jön a lemez legsúlyosabb dala a Blind Myselftől, a When One Day Ends..., melynek nem csak az az érdekessége, hogy itt hallható először, hanem az első nóta az új felállással. Zeneileg mintha csak az utolsó lemezükről maradt volna le, a dal második fele mégis a továbbgondolása annak. Gergő dallamos részeinél ismét az jutott eszembe, hogy ilyen lehetne egy zajos Pink Floyd, illetve támpontnak a Voivod Nothingface lemezét tudnám említeni, hasonló mélyűr metal az is, mint ahogy a Blind egyre jobban ezt jelenti számomra valamiért. Ennek a zenekarnak sem Magyarországon kellene működnie.
Némi felüdülés: popmetal Fish! módra. Are You Away a dal címe: egy szemtelenül idegesítő énekhanggal gyártottak egy akkora slágeres refrént, amivel szétüthetnék a zenei csatornákat simán. Klipet is kérnék ehhez a számhoz, köszönöm.
A lemez líraija következik: Isten Háta Mögött. Az új lemezről a Tavaszi Nemződüh című szomorúan szép dalon facsarodhat össze a szívünk. Nekem a refréntől facsarodik, folyton. Elég ennyi erről ugye?... Hallgassatok minél többen IHM-et.
A The Idoru nem egészen az én világom, ezzel a dallal (Valley Of Disappointment), ami egyébként egy jövőre megjelenő minialbumon is helyet kap majd, számomra lealázza az egész első lemezüket. Ismét egy potenciális sláger, valami furcsa bája van a nótának, amiért hallgattatja magát, még nekem is tetszik, és a végére tisztára bedurvulnak, nahát!
Az Insane egy más ismert nótával került a válogatásra, a Downtown ez, melyen vendégszerepelnek sokan, akik ezen a lemezen is hallhatóak más formában. Korrekt cucc, de erről is értekeztem már bővebben.
Jön az egyik kakukktojás (legalábbis számomra az), a Velvet Stab, akikkel eddig is mindig hadilábon álltam, meg lehet tekinteni az eddigi kritikákat itt és itt. A helyzet énekileg nem javult, sőt, rosszabb, mint valaha. Már az első énekhang-félénél NAGYON HAMIS Totik Zoli, fájdalmas hallgatni. Zoli amúgy egy félisten grafikus, de nem biztos, hogy erőltetnie kellene az éneklést, sőt. A zene sincs egyben, valami hiányzik a itt szereplő The Ending Phase Of Dreams c. számból, és valljuk be: kliséhegyekből áll. Viszont jól szól.
Vigyázat, humor: a Hollywoodoo Kecskével öklel. Egy régi dal kapott helyet, ami még nem jelent meg sehol. Konklúzió: Ezek a srácok lököttek! Ja, és Hidasi Barna stúdiómágus is hallatja hangját a felvételen, már ezért is érdemes meghallgatni.
A Sun Workshop új nótája (Makidance) érdekes módon tetszik: egzaltált, furcsa zene, még a befogadhatóságon innen. Igazából nem is tudom mit vártam tőlük, de bejött ez a lüktetős dinnyeség.
Egyik meglepetés számomra a VL45 volt, akikről igazából semmit nem tudtam (már a dalcím: Cementmixer - ez kb. olyan, mint az iszapcápa vagy az iramszarvas). Húz, csavar és zakatol, akarok még nótákat hallani tőlük! Afféle modern metalt játszanak, amelynek igényes válfajából itthon nincsenek túl sokan.
A Wackor régi ismerőssel üdvözöl, vele: Armed Death-Resistant Youth. Őket is méltattam már sokszor, sok helyen, pl. itt. Ropjatok ti is Wackorra!
A Bury Our Own teljesen ismeretlen volt számomra. A dal érdekessége nem csak az, hogy a pergő nagyon előre került, hanem az is, hogy a dobon Fellegi Ádám (Bridge To Solace) játszik. A zene a szokásos recirkulált Iron Maiden + Göteborg keverék, amit ma metalcore-nak hívnak. Sajnos annyira telítődött a piac, havonta x számú lemez jelenik meg ebben a műfajban, hogy némelyest csömöröm van a stílustól, de erről nem a zenekarok tehetnek. Ha négy évvel ezelőtt bukkant volna fel a Bury Our Own, korrekt kis metalcore csapatnak tartottam volna, de így csak egy újabb kliségyűjtemény, amiben hajszálnyi eredeti ötlet nincs. Ha ettől eltekintek, objektíven nem rossz a zene, csak van ebből tonnányi ugyanilyen, így elment a nóta mellettem.
A tizenhatodik nóta a Hippikilleré, akik még mindig nem tudtak maguk mellé állítani. Roppant trendi, nyegle amit csinálnak, és kb. annyi erő van az egészben, mint egy tolató vérnyúlban. Mintha direkt visszafognák a zenét, és az ének is amolyan nyenyere. Félrefésült hajú, vastagszemüvegeseknél nyerő lehet ennek ellenére.
A Stereochrist az "új" énekessel és dobossal rögzített három számos demójáról a Ghosts Of A Culture's Pride cíművel szerepelnek ezen a cd-n (egyébként pont ez a kedvencem a demóról). Makó "monosátán" Dávidnak nehéz dolga volt, de úgy tűnik megállja a helyét, sőt. Karcos, férfias a hangja, mondhatni klasszikus doom-torka van a srácnak, érzi a stílust. Az új dobos srác is figyelemreméltó, karakteresebb, ügyesebb elődjénél. A zene maradt az a szőrös-tökös doom, amit megszokhattunk a csapattól, úgy érzem még több embert maguk mögé állíthatnak ezzel a felállással.
Utánuk a CasketGardenre egy szót tudnék mondani: headbang! A mosonmagyaróvári predator és bandája egy önmagához képest igencsak középtempós dallal jelentkezett, ami az új lemezükön is fent lesz majd jövőre. Ezek szerint ez lesz a lírai, hehe. Tiszteletbeli svéd gitárosunk, Tóth Balázs ugyan kicsit mellényúlt a gitárszólóval, de hadd szőrözzek már picit vele, imádom a harmóniáit úgyis.
A Blood Is Fire következik, akik szintén nem ismertek előttem, és az idei promo cd-jükről került fel ide egy nóta. No, itt a másik kakukktojás számomra, ez még amatőrmetal, de nagyon. Gyerekmondóka-szerű gitártémákra valamit rákiabálunk, majd ráéneklünk-típusú zene nagyon pontatlanul. Összeszedetlen, kezdetleges és túl hosszú az egész. Sok év próbatermet és erőteljes adag egyéniséget ajánlok nekik, hangszeres tanítókat, énektanárt, angoltanárt ésatöbbi. Ez gyenge és hamis. Kerülhetett volna sok jobb zenekar a helyükre.
A záró dal egy új zenekaré, a Vastrabanté. A címe: Nagyszínpad. A szövege magáért beszél, jövőre lesz nagylemez is, amire ez is felkerül. A volt Superbuttos Laló új zenekara egyébként. A zene amolyan modernizált Zizi Labor (tiszta Janicsák az énekstílus, atyaég), tehát a zene pedig megmagyarázza, hogy ők miért nem nagyszínpad. Viccnek még elmegy.
Összességében kellemes a válogatás a hazai zenei piac egy szeletéről, sok remek produkcióval és néhány gyengével. Az arány a jók felé billen, a rosszabbakat meg át lehet ugrani, de azért összességében inkább a súlyosabb, modernebb zenék kedvelőihez szól a válogatás.
A borítón a villamos pedig maga a metal!
