Shock!

Nem lehet könnyű az ausztráliai rockrajongóknak a világ másik felén rajongani, gyakorlatilag elszigetelve az európai (meg az amerikai) pezsgéstől. Nyilván ezért is tudjuk megszámolni egy kezünkön az onnan származó metal csapatokat, akik között a progpowersymph zenét játszó Vanishing Point is beletartozik.

A csapat hatásainál a szokásos hatásokat illik elpuffogtatni (Dream Theater, Fates Warning, Symphony X, Evergrey), ami igaz is, meg nem is. A stílus sokkal európaibb (aki nem ismeri őket, azt is ráfoghatja, hogy németek), ott illik művelni ezt, a fent felsoroltakból táplálkozó, mégis könnyebben befogadható zenét.

Az első dal heavy metalosabb hatása kicsit elriasztott, később ezt hellyel-közzel levetkőzik és pofásabb témákat is hoznak, ám a lemez végéig ott fészkelődik az agyamban az egyetlen jelző, ami illik rájuk, ez pedig a „jellegtelen". Tök jól összerakott zene, rendben vannak a hangszeresek, nem szar az énekes, a dalokat is lehet szeretni, de sajnos mindez nem menti meg őket attól, hogy az ember a lemez első harmadában kényelmetlenül ficánkolni kezdjen és lehalkítsa a lejátszót, azzal az elgondolással, hogy hátha háttérzeneként esetleg jobban fog működni.

Némelyik dal még megmenthetné őket attól, hogy ne pöcköljem be őket a kevéssé hallgatott albumok közé, az egyik ilyen nóta a Surrender, a másik az I Within I, melyek akár tiszteletbeli Evergrey szerzemények is lehetnének. Viszont egy igazán szívet facsargató lírait hiányoltam, a lemezen hallható andalítás inkább unalmas, mint megindító.

Baromi idegesítő a dobsoundjuk (nem csak az, a dobtémák is), valamint a szintihangzás felett is eljárt az idő alaposan, pl. az Ashen Sky szintiszóló-szerűsége egyszerűen ciki. Felfoghatatlan számomra, hogy egyes progos hatású csapatok miért ragaszkodnak a 15 éve idejétmúlt, ma már közepes lagzikban is kínosnak mondható hangszínekhez.
A műfaj szerelmeseinek tökéletes hallgatnivaló (igen, a fanyalgásom ellenére is), aki egy kicsit többre vágyik, mint az ezerszer hallott klisék tulajdonképpen ügyes összetapasztása, az hozzám hasonlóan fanyalogva fogja magához ölelni a lemezt.