Shock!

Elindul a Vast lemeze, én meg azt hittem, hogy Bono, a U2 vokalistája ide igazolt át. Hihetetlenül megtévesztő! Kicsit elektro, kicsit rock, kicsit alternatív, kicsit nemtommilyen zene ez, de kellemes, érdekes. Ez a halvány U2 hasonlóság később sem tűnik el, de inkább az énekes hangi adottságai, frazírjai miatt érezhető.

A zene inkább nyugis, az a fajta, amit elkezdesz hallgatni és menthetetlenül elveszel benne. Az elején még voltak rockosabb, gitárosabb dalok, de szép lassan lenyugszik az egész és olyan, mintha egy lelkileg lecsupaszított, nagyon-nagyon sebezhető ember mesélne magáról, a világról hangokkal és dalszövegekkel. (Ez így is van, miután leírtam ezeket a sorokat, utána kutattam infóért, aztán öt perccel később döbbentem rá, hogy mi is a lemez címe. A zene mindent megmutatott, már megint...) Kifinomult zene, kifogástalan hangszeres tudással és hangzással.

Ahogy nézem az infókat a Vastról, nem is annyira zenekar ez, mint egy ember, Jon Crosby kinyílása a világ felé, aki egyébként kaliforniai és 13 éves korában ígéretes tehetségnek kiáltotta ki a Guitar Player Magazine. Pár hónapra elvonult egy mexikói sivatagba magányosan, hogy megírja ezeket a dalokat. Persze a lemezhez, koncertekhez zenészekre volt szüksége, de róluk szó sem esik a honlapon. A profizmus amerikai, a zene viszont inkább európai, legalábbis így érzem. Évtizedek, évszázadok érzelmét csomagolták ebbe a zenébe. A honlapjuk meg csodaszép, nagyon kifejezőek a természetfotók.

Aki fogékony a U2, illetve az Anathema érzésvilágára, azt hihetetlenül gyorsan magába fogja szippantani a Vast zenéje is. A lemez európai verzióján van még két bónusz dal, sajnos a promóra nem kerültek ezek fel, pedig akarom, akarom! A Paatos után az idei év meglepetése számomra az InsideOut kiadótól a Vast. Még kérek ilyeneket! Ti meg könyörgöm, hallgassátok meg!!!!! Én meg még legalább egyszer elindítom most ezt a cd-t...