Shock!

Nyilvánvaló, hogy a klasszikus thrash csapatok újjáéledésének korszakát éljük. Ha visszatekintünk az előző három-négy évre, látható, hogy néhány kivételtől eltekintve (Coroner, Dark Angel pl.) az összes valamirevaló thrash brigád újjáalakult már.

Sokuknak sikerült kiváló lemezeket leszállítva stabilan megvetni lábukat, és gyakorlatilag egy másodvirágzást beindítani (Exodus, Death Angel stb.), míg voltak olyanok is, lásd Nuclear Assault, akiktől csak egy roppant gyenge lemezre futotta, majd azzal a lendülettel el is tűntek újra. Vélhetően a Whiplashre is utóbbi sors vár. Annak ellenére, hogy a Ticket to Mayhemmel azért letettek valamit az asztalra, valljuk meg, hogy a három Tony bandája mindig is inkább a másod-harmadvonal zenekara volt, és ez sajnos a visszatérő lemezzel sem fog változni.

Nem mintha nagy problémák lennének az Unborn Againnel, épp csak minden tekintetben hiányzik belőle valami. Sajnos már a hangzás sem csavarja le az ember fejét, nagyjából úgy szól a lemez, mintha a kilencvenes évek végén járnánk. Nem is kellene feltétlenül úgy szaggatnia, ahogy teszem azt az Exodus lemezeken hallható, sajnos azonban a soundban semmi erő, húzás nincs. Sokakat elriaszthat még a főnök Tony Portaro hangja is, amit thrasher füleknek is szokni kell. Képzelj el a korai Dave Mustaine és Paul Baloff keveréket, épp csak Mustaine hangjánál egy fokkal még vékonyabban.

A zene természetesen régisulis thrash metal, nulla újdonsággal, és sajnos a dalok sem kiemelkedőek. A kettes Snuff mondjuk tetszik, és a Firewaterrel is sikerült megbarátkoznom, de még a lemez közepén sem járok, és máris unom. A négyes Float Face Down azért tetszik, mert az alapító Tonyk közül mára egyedüliként megmaradt Portaro kifejezetten jó énektémákat hoz benne, és a Fight or Flight sem rossz, bár ebben Tony dallamos témái nem a legerősebbek. Sajnos mindent elárul, hogy a lemez legerősebb dala egyértelműen az I've Got The Fire, ami egy Montrose feldolgozás.

Nem mondom, hogy rossz az Unborn Again, sőt, kifejezetten gyenge dal sincs rajta, ellenben kiugró, meglepő, kiemelkedő momentummal sem találkozni. Összességében túl kevés a jó nóta, így ez sajnos nem több, mint egy kissé rozsdás, poros zenekar erőltetett visszatérése. Némi nosztalgiázáson túl nem nyújt semmit.