A Whitesnake 2002-es feltámasztása óta eltelt bő másfél évtizedes periódus alatt nem kevesebb mint hat hivatalos koncertanyagot jelentetett meg David Coverdale, a legfrissebb a sorban a beszédes című The Purple Tour Live. Vagyis beszédes lenne, de nem az. Ugye a január folyamán többféle formátumban napvilágot látott kiadvány a sokak által megkérdőjelezett The Purple Album turnéján készült, ergo azt a lemezt kellene reprezentálnia, azon koncertsorozatnak kellene emléket állítania. A címből legalábbis ezt a következtetést vonja le az ember, egészen addig, amíg meg nem fordítja az elegáns köntösbe öltöztetett digipakkot: öt Purple-dal, köztük a halálosan kizsigerelt Soldier Of Fortune és a korábban is rendszeresen terítékre került Burn, illetve nyolc unalomig ismételt Whitesnake-sláger, legfőképp a '80-as évek végének sikernótái közül válogatva. Szigorúan mérve így három olyan dalt kapunk, amely nem szerepelt az előző koncertkiadványok valamelyikén/mindegyikén.
Félreértés ne essék, magam is imádom a Still Of The Night-, Fool For Your Lovin'-, Love Ain't No Stranger-típusú klasszikusokat, és nehezen tudnék Whitesnake-bulit elképzelni ezek nélkül, egy élő anyag azonban más tészta, mint amikor Coverdale három méterre áll az embertől. Ott, a koncert hevében nem érdekel, hogy lerágott csontokat hajigál, hogy vokális szempontból nem százas a produkció. Otthon, a fotelben ülve viszont elvárnám, hogy ne ugyanazért a tartalomért kelljen pénzt adni, és hogy a minőségben se legyen kivetnivaló. De ebben az esetben egyik sem jött össze. Előbbi azért fáj különösen, mert ilyen gazdag életművel óriási luxus, vagy inkább bűn állandóan ugyanarra az egy szegmensre korlátozni az élő anyagokat. Persze, tudom én, az amerikai Warnerrel kötött friss szerződés valószínűleg nem bírná el, ha a Ready An'Willing, a Don't Break My Heart Again, a Walking In The Shadow Of The Blues, a Guilty Of Love, a Gambler és a többi régiség adná az anyag gerincét, lévén a tengerentúli közönség számára az 1987 jelenti a Whitesnake-et, az viszont így sem hiszem el, hogy legalább egy-két dal ne fért volna el itt ebből az érából. Arról nem is beszélve, hogy stílusilag is jóval közelebbi rokonságot ápolnak a Purple-témákkal, és Coverdale-nek sem került volna nagyobb erőfeszítésébe énekileg egy Walking..., mint egy Still Of The Night.
Ami a minőséget illeti, nyilván hibátlanul szól a cucc, de ezt már megszokhattuk elmúlt három évtized összes, stúdióban hangról-hangra újravett „koncertlemezétől": gyönyörűek a mélyek, imádnivaló, hogy újra Tommy Aldridge hajtja a gépezetet, aki Michael Devin basszerrel karöltve baromi jó húzást ad mindennek. A Doug Aldrich távozásával első számú gitárossá előléptetett, és ennek megfelelően innentől Coverdale balján helyet foglaló Reb Beach természetesen világklasszis teljesítményt nyújt, újdonsült társa, a Night Rangert is megjárt Joel Hoekstra viszont továbbra is talány számomra. Elegáns megjelenésével, seggig érő, szőke sörényével és hollywoodi mosolyával már '87-ben befért volna a bandába, technikailag pedig briliáns, kábé ötször képzettebb gitáros, mint nagy bálványom, John Sykes. De valamiért mindig ugyanazt a kényelmetlen érzést váltja ki belőlem, amikor hallgatom: egyszerűen nincs energia, nincs szenvedély, nincs szex a játékában. Teljes vérszegénység. Érdemes meghallgatni a Bad Boys szólóját: amit Sykes és Aldrich kipenget, azt Hoekstra kényelmesen – és jó sterilen – tappingeli, megölve ezzel a téma lényegét, az attitűdöt, az agresszivitást. Coverdale produkciója pedig nyilván olyan, amilyen. A faszi 67 éves lesz idén, nem várható tőle már csoda. Se ő, se Halford, se Gillan nem tudja már a magasakat kiénekelni, ezt el kell fogadni. Nem lehet mindenki Glenn Hughes. Más kérdés, hogy még ezen az agyonjavítgatott cuccon is akadnak hajmeresztő pillanatok – isteni szerencse, hogy Reb Beach és Michael Devin személyében akad még a csapatban két szólóénekesi kvalitásokkal rendelkező zenész, akik rendesen odateszik a mankót az öreg mester mindkét hóna alá, és ilyen formán azért nem annyira gáz az összkép.
Nem szaporítom a szót, elég felemás a The Purple Tour Live.
Hozzászólások