A spanyol Necromance Records postázta a Witches' Sabbath 2003-ban felvett lemezét, mely idén márciusban adódott ki a kiadó által. A névből simán lehet sejteni, hogy a black metal benne lesz a pakliban, és igen. Némelyest megfűszerezték egy késhegynyi thrash metallal, de azért alapvetően gyors, sok blastbeatet és kíméletlen hörgést/károgást rejtő black metalt játszanak. Az elején...
A zenekar '97-ben alakult, '98-ban kiadták az első demót, egyetlen koncert után. Bátor zenekar! Persze utána több fellépésük volt, majd 2000-ben jött a második demó, ami később cd formátumban is megjelent egy kiadó jóvoltából. Közben mindenféle tagcserék zajlottak, egészen addig a pontig, amíg az élő dobokat felcserélték samplerekre és gépdobra. A cd és a dobgép hangzása nem az igazi, sok az aránytalanság, kevés a dög, stb, inkább demószint ebből a szempontból, mint. Szóval így mára hárman maradtak.
Egészen addig tetszett is a dolog (nem világmegváltó, de hangulatos), amíg az első dal közepén meg nem szólalt a dallamos ének. Atyaég. Ha hallottatok már hamis, reszketeg hangot, akkor azt képzeljétek el tripla olyan bénán. El nem tudom képzelni miért akartak pl. Simen nyomdokaiba lépni, ha nincs hozzá megfelelő torok. Mondjuk ha a cél a hallgató elriasztása volt, akkor tökéletes munkát végeztek. Ez volt az a pont, amikor képtelen voltam komolyan venni a munkájukat. Fél másodperc alatt átmentek paródiazenekarba. Kár. A többi része tényleg nem vészes: gyors és fogós részek váltakoznak, a háttérben néha még a szintit is lehet hallani.
Zeneileg a Zyklont és társait lehetne említeni, mondjuk főleg a szinti és gépdob miatt hasonló a világ, jelen csapat még korántsem olyan elsöprő, mint nevesebb kollégáik. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek azok a későbbiekben, főleg, ha mellőzik a dallamos éneklést. Sok helyen kifejezetten tetszett a zene, főleg mikor szabadabban használták a szintit és samplereket, na meg a fantáziájukat. Kicsit szellősebb zene, több szabadság a szintinek, a gépdobnak egy jobb program (Fruity Loops pl.), amibel élőbbé lehet tenni az egészet, dögösebb sound (a gitárokra ráférne egy kis erő) és máris nagyot léphetne előre a csapat. A hármas nóta (The Call Of My Black Spirit) kifejezetten ebbe az irányba halad. Aztán egyre ilyenebb a zene, mintha a lemez közepétől meglódult volna a kreativitásuk, egyre érdekesebb, figyelemlekötőbb témákat találtak ki. Sajnos a hatodik dalban újra "felcsendül" a dallamos énekhang (az első óta megkímélték a hallgatókat tőle), ilyenkor kedvem lenne három pontot azonnal levonni tőlük. A hetedik nótában ismét hallhatunk ilyesmit, bár itt valahogy kevésbé rémületes, a dal is inkább egy átkötő kis bigyó, mint bármi más. A nyolcadik nótában folytatják a fals hangokat, kezdem azt hinni, hogy direkt ilyen, ennyire nem lehetnek süketek. Akkor is rossz. Lehet fals hangokat használni jól is, itt sajnos nem így sikerült. Az utolsó dalban is így búcsúznak a végén, jaj, de kár, jaj, de kár. Ez rémület a köbön.
A szövegekről nem nagyon tudok mit mondani, nem találtam sehol, de nagyjából lehet érteni (ez is dicséretes!), és abból le lehet szűrni, hogy a világ nem túl napfényes oldalairól ejtettek szót.
Azt mondom, lesz ez még jobb is, és hiába közepes-gyenge itt a hangzás, mégsem lehet unalmasnak, céltalannak mondani a zenét. Csak könyörgöm: ne akarjanak mindenáron énekelni...
