Shock!

A szokásos „ez a legjobb lemezünk"- és „a súlyosabb részek még súlyosabbak lettek"-típusú semmitmondó, szefós promóciós nyilatkozatokon manapság már rég túlteszem magam, azt viszont sosem fogom megérteni, miért mondanak olyat zenészek előzetesen az aktuális albumukról, ami egyszerűen szöges ellentétben áll a valósággal. Azt például Sharon den Adel sem gondolhatta komolyan, hogy a Resist a Within Temptation legnyersebb, leglázadóbb, legsúlyosabb albuma, hiába hangoztatta ezt a megjelenés előtt. Sőt, a végeredmény sok szempontból pont ennek ellentéte – azzal együtt is, hogy egyébként kimondottan jó album.

Nem nevezném magam a '90-es évek második felében repülőrajtot vett, majd az előző évtizedben csúcsra járt nőiénekes európai metalvonal legnagyobb hívének, a legtöbb ilyen csapatból számomra hiányzott a rock'n'roll ahhoz, hogy igazán meg tudjam szeretni őket. A Within Temptationt mondjuk ezzel együtt is mindig elismertem: még ha rajongójuk nem is lettem soha, Sharon hangja és dallamérzéke előtt ugyanakkor meg kellett hajolnom. A csapat mára hihetetlenül messzire jutott, Európában ott vannak a nagy tömeget vonzó címlapbandák között, a népes táborban azonban garantáltan sokan kiakadtak az elmúlt hetekben ezen a lemezen. Az előző Hydrán megkezdett kísérletezősebb, a zenét a tengerentúli rockrádiók felé orientáló törekvések ugyanis most is jelen vannak. Oké, Xzibitet ezúttal nem hívták meg, talán kicsit összességében is súlyosabb a műsor, mint legutóbb, de egy kizárólag eurometalon szocializálódott arcnak szerintem így is keveset mond majd ez az anyag.

A Resist elsődleges erénye, dicsérendő tulajdonsága mindenképpen a profizmus. Itt aztán szó sincs béna sufni-tuningról, low-budget hangzásról és hasonlókról. A Within Temptation ma már megengedheti magának, hogy ne kelljen spórolnia az albumain, és ez a lemez tényleg igazi A-kategóriás produkció: szól, mint az ágyú, kellően rétegelt a sound, és maga a zene is rengeteg munkát rejt. Más kérdés, bejön-e valakinek ez a túldigitalizált hangzáskép – alapból én sem kedvelem különösebben az ilyesmit, viszont muszáj elismernem, hogy a banda mai muzsikájához az efféle megszólalás passzol igazán. Mert itt már rögtön a Papa Roach frontemberével, Jacoby Shaddixszel közös The Reckoning nyitás is egy vérbeli modern rocksláger, ami egy amerikai rádióban is simán felcsendülhetne, és a folytatásban sem fukarkodnak az ilyen kommersz szabású, szélesebb közönségrétegek által is megfogható darabokkal. Jó, a Within Temptation persze régen is könnyen emészthető volt, de másként.

Nem tagadom, nekem itt és most, 2019 tavaszán bejött ez a lemez, mert jó dalokat hallok rajta, és manapság egyre kevésbé érdekel ezen kívül bármi más. Ebben az albumban rengeteg munka és erőfeszítés fekszik: a végeredmény úgy marad meg kellemesen szórakoztatónak, hogy közben egyáltalán nem egysíkú vagy felszínes. Vagyis ha nem térsz ki a hitedből a kluttyogó-vartyogó elektro-effektektől (és ezen azért ma már igazán túlléphetne mindenki szerintem...), a popos dallamérzékenységtől, hallgattatja magát a cucc. Még azzal együtt is, hogy elismerem: néhol el tudnék viselni az itt hallhatónál szofisztikáltabb, dominánsabb riffelést, karakteresebb gitármunkát. De elfogadom, hogy nem ez volt a cél, és a tagadhatatlanul markáns, sci-fisen sötét hangulatnak (lásd borító), az ezt megalapozó, dús soundnak, illetve természetesen Sharon elsőrangú dallamainak rendelték alá a gitáralapokat. Jó nótákban pedig tényleg nincs hiány. A markáns atmoszférájú Endless War, az Anders Fridénnel megerősített, bivaly kórussal ellátott Raise Your Banner, a monumentális Supernova, netán a pincemélyen dohogó gitárokra alapuló Trophy Hunter egyaránt sokat pörgött nálam az utóbbi hetekben. Nagy kedvencem pedig a Firelight címet viseli, amelyben egy genti dalszerző, Jasper Steverlinck működik közre, és érdekesen visszafojtott, szinte hipnotikus hangulattal bír perfekt építkezése mellett.

Az Államokban elég komoly visszaeséssel startolt a lemez a Hydrához viszonyítva, de az más piac, mint Európa, Németországban meg rögtön a listák élén kezdtek, szóval a Within Temptation jövője továbbra is fényesnek tűnik. Ha valaki jó értelemben vett pop metalra vágyik 2019-ben, és nem idegenkedik a sok dallamtól meg a korszerű hangszerelési megoldásoktól, szerintem nem nagyon lehet mellényúlni a Resisttel.