Az apokaliptikus víziókban amúgy is igen gazdag 2020-as év szinte üvöltött egy Zeal & Ardor-kiadványért, amely könyörgés végül a Wake Of A Nation EP képében talált meghallgatásra. A formátum aligha lep meg bárkit is, az idei év slágerterméke – a jól ismert okok miatt – kétségkívül a középlemez, no meg persze a koncertfelvételek. Ez esetben mégis egy kicsit másként áll helyzet, Möszjő Gagneux határozottan a jövő évre célozta be a Stranger Fruit folytatását egy teljes értékű LP-vel, amely tervet a tavasz végi/nyár eleji USA-beli események írták át, hogy aztán a választások környékén történő megjelenéssel kapjon az egész még egy kis plusz fűszert. A múlt savanyú földjében kapirgáló produkcióból ez alkalomra napjaink filmzenéje lett.
Saját elmondása szerint az anyai ágon afroamerikai származású Gagneux képtelen lett volna csendben maradni ebben a helyzetben, és ezzel nehezen tudnék/akarnék vitába szállni. Az EP üzenete egyértelmű és egyenes, de szerencsére e mellé kellő súlyú és minőségű zenét is sikerült a hanghordozóra pakolni. A Zeal & Ardor annak idején (nem is olyan régen) a fekete muzsika és a black metal szentségtelen házasításáról vált hírhedtté, és azóta az egyszeri zenei poénnál jóval többé forrta ki magát, olyasmi élő teljesítménnyel megkoronázva, ami valóban párját ritkítja a komplett színtéren. Valószínűleg nem ez volt az eredeti szándék, de a Wake Of A Nationt hallgatva egyfajta esszenciáját vélem felfedezni a Z&A-táborban eddig történteknek, a Stranger Fruiton már megkezdődött letisztulás további kikristályosodását.
A „klasszikus" ismertetőjelek mind itt vannak sorban, miközben Gagneux bátran nyúl a régisulis blues, doom, vagy akár a grunge irányába is, ha úgy tartja kedve. A zajból, koszból, kontrollálatlan dühből akad most egyértelműen kevesebb, ami nálam ezúttal is betalál. Határozottan ezt az EP-t ajánlanám bárkinek, aki most szeretne megismerkedni ezzel az alakulattal, már csak azért is, mert elmesélni, puszta szavakkal körülírni újfent roppant nehéz lenne a sztorit. Az első dal után úgyis nagyjából mindenki el tudja már dönteni, kíván-e ebből többet a szervezete. Az At The Seamsnek mindenképpen érdemes adni egy esélyt, ez ugyanis az újkori Z&A-sláger, olyan gyilkos aurával, amely csordultig feltölti a fejeket. Máskülönben pedig a Wake Of A Nation annyira változatos a maga 17 perces terjedelmében, amennyire ez csak lehetséges.
Pont 2020-ban ne adnál neki egy esélyt?
Hozzászólások
Zseniális koncertbanda, nálunk is olvashatsz pár beszámolót.
Amúgy mit tudsz, élőben milyenek? Graspopon ott lesznek, én alig ismerem (Fruitról hallottam a Devil Is Fine-t meg emerről vagy 1-2 számot, aztán mostmár hagynám, hogy inkább élőben üssön, minthogy rágyúrjak 2 nappal a fesztivál előtt). Meg a Megadeth és Paradise Lost is akkor van átfedésben. Csak a közösség fanjait kérdezem, hogy mennyira lehet nagy élmény koncerten ez a furcsa mix.
De igen, csak eddig nem voltam hozzá megfelelő hangulatban :] viszont a nyárral együtt az is megjött...
Ami kicsit ütősebb, mint a fenti, az a single borítója.
Az olyan zenekarok, akik nem szándékoztak lemezt kiadni 2020-ban, most a felszabadult idejükben összeállítanak rövidke kiadványokat 1-2 új szerzeménnyel, ilyen-olyan extrákkal esetleg kiadnak egy koncertlemezt, ahelyett, hogy kierőltetnének magukból egy albumot, ami esetleg még nem érett meg erre. Tök jó ez így. Ettől még aki akar és képes és / vagy akar, az adhat ki albumot, akár egy EP után is. A profi zenekarok ütemtervekkel működnek, akiknél album időszak volt, az albumot ad ki, akinél meg nem, az EP esetleg koncertlemezt.
Ha a pandémia, akkor nem látom a logikát. Ha EP-t lehet csinálni, akkor albumot is, mivel sok banda adott ki tavasz óta lemezt. A Zeal And Ardor legutóbbi albuma óta is eltelt egy kis idő, illett volna egy rendes albumot kiadni.