Érett, meggyőző teljesítmény az anyanyelvén éneklő (ez önmagában véve is különlegesség), idősebb arcokból álló olasz prog. rock ötöstől, amelynek tagjai mögött már közel tízévi zenélés és számos demófelvétel áll. Jelenlegi nevük egyébként, amelyet 1994 óta használnak, a diófa latin neve...
Az úgymond slágeresebb Falling... -korszakát élő Dream Theater vagy a meditatív Enchant vonásait egyaránt magán viseli az öt dal. Egyikben se halmozódik ezernyi téma, felépítésük világosan áttekinthető, viszont a hosszas hangszeres betétek miatt a játékidő rendre hat perc fölé kúszik.
Alessandro Parigi énekes hangja jól illik a képbe. Nem egy kimondott rock vagy metal vokalista a jóember, de ehhez az átszellemültebb muzsikához pont megfelel. Ha lehet mégis egy kifogásom: a refréneket kevesebb művészkedéssel, fogósabb dallamokkal még hangsúlyosabbá tehette volna. Na, majd a következő anyagon...
