A stílus nem túl könnyen behatárolható, talán akkor hazudom a legkisebbet, ha azt mondom: funk alapokra érkeznek a helyenként keményebben megdörrenő, de azért alapvetően inkább csak színező gitártémák (direkte nem írtam riffet), illetve Csökmei Dani erősen rap közeli ritmizált szövegmondása. Alapvetően sem a funk, sem a rap nem tartozik kedvelt műfajaim közé, de azért kis dózisban még egyik sem veszélyes az egészségemre. Klakkék ráadásul nem is csinálják rosszul, főleg Csökmei Csabi basszusjátékára figyel fel az ember, simán az övé a fő hangszer a demón, és ha otthon lennék az ilyesmiben, biztos tudnék nagy nevekkel dobálózni, így viszont csak annyit tudok kinyögni, hogy nekem helyenként Flea, de még inkább a Jane's Addictionös Eric Avery neve ugrott be hallatán. Jó, persze, a szint nem ugyanaz, de az érzés hasonló.
A zenével így aztán különösebb gond nincs is, a fifikásan pattogó basszusú, szaggatott gitártémájú Kelj fel!, a verzékben teljesen szellős, majd szépen berobbanó, markáns szövegű Kemény szavak (Nyald ki a Schengen), illetve a záró, kakukktojásként ánglius nyelven előadott, lelazultabb Not Enough mind hallgatható darab, egyedül a Menedéket bírtam csak nagy nehézségek árán végighallgatni. Ez utóbbi a Fugees egykoron kereskedelmi rádiók által szarrá játszott Ready Or Notjának átdolgozása, amitől pedig engem mindig is kivert a jeges verejték, ráadásul az átértelmezés nem is sikerült túl jól: furcsán szól a dob, a háttérben felcsendülő óó-óó nélkül pedig jobb lenne a kedvem, mint vele. Na mindegy.
Amin pedig mindenképp lenne még mit csiszolni, az egyrészt Dani szövegritmizálása, néhol ugyanis túl hosszúak azok a fránya sorok, egyszerűen megbicsaklik a ritmus. Másrészt a szövegek: hiába vannak helyenként kimondottan jól megfogalmazott gondolatok, ha rögtön utánuk közhelyek sorakoznak (ebből a szempontból is a Menedék a mélypont). És a Not Enough alapján esetükben is egészen egyértelmű: ehhez a zenéhez egyszerűen a magyarnál jobban passzol az alapvetően jóval rövidebb és egyszerűbb szavakat használó angol. Talán nem lenne hülyeség elgondolkozni a váltáson, főleg, ha Nagy-Britanniában is próbálnak majd mozgolódni a srácok.
Alapvetően nem az én zenémet játssza ugyan a Klakk, a demó hallgatása közben mégsem éreztem leküzdhetetlen ingerenciát arra, hogy a rettegett elfekvő promókupac aljára száműzzem a CD-t, és ez jó jel. Akik a rockzene mellett a funkyt meg a rapet is szívesen hallgatják.
