A veszprémi Stoneblade az utóbbi időben igencsak felerősödött honi stoner mozgalmat kívánja erősíteni, aminek tükrében a Prologue igen bíztató kezdet. Na persze, ez egyelőre még csak egy ötszámos demó, melyből messzemenő következtetések levonásához orvosi felügyelet ajánlott.
Az Inward God egy jó kis groove-os, húzós darab, aminek a refrénje nem túl bonyolult, de azért a délies hangulat ott bujkál benne. Súlya azonban nincs, ami leginkább talán a demó erőtlen, vékony hangzásának tudható be. Mindenesetre hasonló dinamizmussal húz az Inner Path is, ám a témáiból valahogy hiányzik az a tipikus stoner szőrösség, amitől mondjuk a COC-t vagy a Downt olyan mocskosul komolyan lehet venni. Aztán a The Fightban Szalai Gábor gitáros súlyoskodik egy picit egy sludge-os riff képében, ami nem rossz, ám itt meg a dob túlságosan visszafogott. Egyik nagy kedvencem, a zseniális Kyuss neve ugrott be a Let Me Be nyitó basszustémáját hallva, egyébként ez egy lassabb, de hangulatos tétel.
S itt van még az utolsó dal a demóról, a Fuckin’ Rock’n’Roll, ami tényleg olyan, mint a címe: egyszerű és lényegretörő. A demón sorakozó dalokat illetően tehát nincs nagy tragédia, élőben biztos jókat lehet rá túrni, ám összevetve őket nem találunk túl itt sok változatosságot, mintha a veszprémiek még nem éreztek volna rá teljesen a southern/stoner rock igazi ízére vagy legalábbis bátrabban kéne riffelgetni és tökös(ebb) dalokat írni. A Kiss Gergő dobos és Dalmadi István basszer fémjelezte ritmusszekció végig feszes alapot biztosít az elég egyszerűre vett daloknak, bár a dobtémák lehetnének variáltabbak, a basszusjáték viszont figyelemreméltó.
A csapat hangszeres szempontból tehát nagyjából rendben is van, az igazi gyenge pontot az énekes, Jakabfi Balázs jelenti, akinek elsődlegesen az énektechnikáján lenne mit fejlesztenie, hogy emlékezetesebb énektémákat tudjon hozni, de az angol kiejtése is erős csiszolásra szorul.
A Stoneblade muzsikájába bárki belefülelhet itt: www.stoneblademusic.com, és itt: http://myspace.com/stoneblade.
