Mindennemű járulékos információ nélkül küldte tavalyi demóját a Taste my Pain, azt azonban honlapjukról hamar megtudhattam, hogy az öttagú brigádnak ez már a második életjele, hiszen első, négyszámos demójukat még 2007-ben jelentették meg.
Összesen két nótát vettek fel a srácok, illetve egy Scary Dreams nevű extra tételt, mely „metal substracting mixben" hallható, és nem más, mint egy hatperces, totál fölösleges elektronikus kluttyogáshalmaz.
Sajnos már az első pillanatok is elég rémisztőek, a nyitó Nuclear Winter ugyanis valami rettenetesen vékony gitárhangzással kezd, melyre egy roppant kaotikus konga-bőgő páros érkezik. A gitár végig egy primkó riffet ismételget, és egészen a nóta feléig az az érzése az embernek, csupán egy dalvázlatot hallunk. Ekkor azonban megérkezik az ének, és sajnos nem javít az összképen. Ritmizálás nulla, a kiejtés borzalmas, maga a hang pedig kissé Max Cavalerás. Szerencsére váltogatják némi kis rappeléssel, ami egész jó, de sikerül elrontani néhány hamvába holt dallamos próbálkozással. A háromféle vokalizálás közül egyedül a rappelést tudom dicsérni, külön jó pont, hogy a srácnak is kissé pofába mászó stílusa van, ami elkél az ilyesfajta vokalizálásnál.
A kettes The Rose ugyanazt a koncepciót követi zeneileg. Valamivel kevésbé kapkodós az eleje, ráadásul sem hörgés, sem pedig dallamos ének nincs benne, ami nagy jótétemény. Összességében meglehetősen olyan, mint az elsőlemezes CDT volt.
Sajnos azonban unalmasak és egyszerűek a riffek, ráadásul a perkás sem adja hozzá azt a pattogós, változatos ritmust, ami véleményem szerint a srácok célja lett volna, bár vélhetően ez nagyban köszönhető a gyenge hangzásnak is.
Ez még nagyon az út eleje!
