Aki a rockszempontból sötét '90-es években is velük tartott, pontosan tisztában van azzal, mitől tudott ismét úgymond menővé, trendivé válni az utóbbi években az Iron Maiden. No persze nem mintha annyira elemükben lettek volna Bruce Dickinson nélkül, de az efféle kitartás azért mindig meghozza a maga eredményét...
A hasonlóan konok AC/DC-hez hasonlóan a korábbi szintekhez képest is kategóriát ugrott angol legenda annak rendje és módja szerint le is üt minden adódó labdát, hogy kihasználják soha nem látott népszerűségüket. A Flight 666 dokumentumfilm is ennek eredményeként jött létre, és nyilván nem véletlenül adnak ki belőle legalább öt különböző formátumot... Van itt külön audió, audió és képanyag egyben, könyvvel kiegészített, hosszú játékidejű, rövid játékidejű meg ki tudja, még milyen egyéb verzió, vagyis mindenki kiválaszthatja azt, ami neki a legjobban tetszik. Az ilyen-olyan kötelező válogatásalbumok sorát leszámítva a Maiden mindig is adott arra, hogy értéket adjon a rajongóknak a pénzükért, most sincs ez másként.
Az alapnak tekinthető dupla DVD gerincét képező egész estés filmet nem érdemes túldimenzionálni: végig roppant szórakoztató, érdekes és profi módon megcsinált turnédokumentációt láthatunk, a különlegesség azonban nem magában a történésekben rejlik, hanem a körülményekben. A zenekart, a teljes stábot, a nem csekély mennyiségű felszerelést, így a hat méter magas Eddie figurát ugyanis a frontembersége mellett igazolt pilóta Dickinson szállítja hatalmas repülőgépükkel, az Ed Force One-nal. Ez pedig ugye olyan különlegesség, amit még egyes hazai bulvárorgánumok is érdekesnek találtak annyira, hogy szót ejtsenek róla... Önmagán túlmutató jelentősége ugyanakkor nincs a dolognak, kár is bármit belemagyarázni ebbe. Szóval a szlogennel ellentétben ez itt nem „A ROCKTÖRTÉNELEM LEGKALANDOSABB ÚTIFILMJE!", de annyi bizonyos, hogy 112 percnyi tömény Iron Maiden.
A Flight 666 legfőbb előnye, hogy nem kizárólag az élvezheti, aki 1982-ben, kéz alatt szerezte be horribilis összegért a The Number Of The Beast jugoszláv bakelitet valamelyik pesti kapualjban, hanem gyakorlatilag bárki, akit egy kicsit is érdekel egy turnézó zenekar élete. Magyarán szólva a film nem valamiféle zárt szubkultúrának szánt, érthetetlen utalásokkal és belterjes megközelítéssel készített alkotás, hanem a szó szoros értelmében vett szórakoztató, könnyed mozi, amit a legjobban azért nyilván az Iron Maident ismerők értékelnek majd. A köztudottan sportmegszállott tagok golfpartijai, a hihetetlenül fanatikus latin-amerikai rajongók serege vagy a – nincs rá jobb szó – súlyos japánok extatikus őrjöngése a repülőtéren ugyanakkor mindenki számára emlékezetesek lehetnek. A majdnem kétórás filmet ezen túlmenően nincs sok értelme részletekbe menően kivesézgetni: tényleg érdemes megnézni, és akár többször is végigélvezhető, mert elég sok minden történik benne.
A kettes DVD-n mi más is lehetne, mint némi élő anyag, összevágva a tavalyi – Magyarországot is elérő – Somewhere Back On Tour koncertsorozat első körének állomásairól. Mivel ez a szakasz csak Amerikát, Ausztráliát és Ázsiát érintette, szigetes felvételekben senki se reménykedjen, de minden dal másik állomásról szerepel, és mindenhol óriási a hangulat. A program persze hangról-hangra ugyanaz, mint amit nálunk is játszottak, csak itt élvezhető a hangzás – tudván, hogy az Iron Maiden jelenlegi felállása szabadtéri koncerteken nem nagyon tud perfekten megszólalni, nyilván rengeteg volt az utómunka, de hát hol nem az, szóval nincs ezzel gond. A dalok pedig természetesen szintén tökéletesek, Revelationstől Moonchildig, Run To The Hillstől Powerslave-ig. Az ember mindig azt hiszi, hogy egyszerűen képtelenség már belőle reakciót kiváltani a The Trooper meg a Hallowed Be Thy Name ezredik koncertváltozatával, aztán a végén tátott szájjal bámul, hogy mennyire örökérvényűek és megunhatatlanok ezek a nóták... A felvétel nagy előnye az is, hogy a legutóbbi Maiden koncertvideókkal ellentétben fejfájdítóan gyors vágások ezúttal szerencsére nincsenek.
Mindenképpen lehet örülni ennek a kiadványnak, meg is éri a befektetést, de a legszívmelengetőbb azért mégiscsak az, hogy itt van hat melóscsaládból származó, korai ötvenes angol, akik több mint 70 millió lemezt adtak el világszerte, akárhová mennek, több tízezres stadionokat töltenek meg órák leforgása alatt, de ennek ellenére allűröknek, természetellenes viselkedésnek írmagját sem találni náluk. Úgy rocksztárok, hogy eközben a legkevésbé sem azok, ami különösen rokonszenvessé teszi őket.
