Sokáig vártak az illetékesek az egyik legklasszikusabb metal koncertvideo hivatalos DVD-változatával, de ez az az eset, amikor tényleg megérte a hosszas kiéheztetés. Az Iron Maiden mindig is híres volt alaposságáról, amiben persze vastagon ott vannak a jéghideg üzleti szempontok is, de a végeredmény igényessége soha nem hagy maga után kívánnivalót, és ez a lényeg.
Az eredetileg 1985-ben kiadott Live After Death duplalemezes verzióján mintegy négy órányi anyag található, ami azt hiszem, minden Maiden rajongó számára kielégítően hangzik, a kiállítás pedig a csapattól megszokott módon impozáns és gondos.
Az anyag gerincét természetesen az a klasszikus koncertfelvétel képezi, amit a VHS-érában már mindenki rongyosra koptatott, de a Powerslave lemezhez kapcsolódó World Slavery turné során a Long Beach-i arénában négy egymást követő estén át fellépett zenekart egyszerűen nem lehet megunni. A képileg és hangilag is méltó módon feljavított élő fellépés láttán ismét csak az tudatosul az emberben, hogy a klasszikus Iron Maiden az így huszonegynéhány év távlatából kissé talán furcsa cicanadrágokkal és elasztikus öltözékekkel együtt tényleg minden idők egyik legtökéletesebb heavy metal gépezete volt (bár ha a sokat emlegetett ruháknál tartunk, itt is látszik, hogy nincs új a nap alatt, hiszen Bruce Dickinson már a citromsárga sztreccsgatyához is oldalláncot hordott).
Ráadásul itt csúcsformában láthatjuk őket, amint hihetetlen elánnal feszülnek neki a megismételhetetlen első korszak dalainak. A tartalom nem is igényel további kommentárt, hiszen ezeket a nótákat vagy ismered és betéve fújod, vagy az égvilágon semmit sem tudsz erről a stílusról, és itt bizony nincs helye mellébeszélésnek. A kameraállások, vágások néhol persze kissé talán statikusnak tűnhetnek a pörgősebb mai koncertanyagokhoz szokott szemnek, de ha választani lehet a Steve Harris-féle fejfájdítóan villódzó, kapkodósan összevagdosott modernkori Maiden videók és e higgadtabb, kevésbé információgazdag felvétel között, nálam simán a nyugisabb megközelítésnek áll a zászló.
Nem a Long Beach-i anyag ugyanakkor az egyetlen teljes koncert, amit rápakoltak az összeállításra, ugyanis itt van a '85-ös első Rock In Rio fesztiválos fellépés is, ahol a Maiden a Queen speciális vendégeként lépett fel cirka 350 ezer őrjöngő dél-amerikai előtt. Máig ez volt a zenekar valaha látott legnagyobb létszámú közönsége, szóval el lehet képzelni a hangulatot... A nagyjából 50 perces felvétel kép- és hangminősége persze távolról sem tökéletes, így minden tekintetben a rajta életre kelő videokorszakot idézi, de ha nem lenne szentségtörés, akár azt is megkockáztatnám, hogy maga a banda itt még a Live After Deathnél is jobban, energikusabban és erőteljesebben játszott, tényleg kéz-láb beindul, olyan vehemenciával nyomják a dalokat. És persze Bruce Dickinson vérző fejének látványa is elég speciális az egyik rosszul sikerült ütközést követően...
Emellett szerepel még itt egy rövidebb texasi felvétel, megkapjuk a Maiden sztorit elmesélő információgazdag és roppant szórakoztató dokumentumfilm második részét meg némi kötelező galériát, de a legnagyobb kuriózum talán a Behind The Iron Curtain kibővített változata. Ez a dokumentumfilm a zenekar 1984-es kelet-európai turnéját örökíti meg szűk egy órában, amikor is Harrisék az első élvonalbeli nyugati rockbandaként járták körbe a vasfüggöny mögötti blokkot. Noha az anyag középpontjában a lengyelországi történések állnak, a végén a legendás BS-parkolós budapesti buliból is ízelítőt kapunk, így ez aztán tényleg egy komplett időutazás, bár a magyarországi sajtótájékoztatón uralkodó állapotokat és úgy általában az egész feelinget nézve és átérezve nem állítanám, hogy visszasírom az akkori időket, hiába volt olcsóbb a sör, mint mostanság... Egyszerre lenyűgöző és valahol sokkoló az az egész hangulat, ami lejön a filmből, kordokumentumnak ugyanakkor tökéletes, a legbizarrabb jelenet pedig talán az, amikor a zenekar valami polák esküvőn mintaszerű vendéglátós csapatként tolja a Smoke On The Watert. Kult!
Mindent összevetve ez a DVD bizony simán etalon mind tartalmát, mind kivitelezését tekintve, és jobb felvezetést el sem tudok képzelni nála a nyári szigetes koncerthez, ami természetesen mindenkinek kötelező. Azoknak a nagyokosoknak is, akik szerint a Maiden nagyjából a Live After Death óta nem csinált semmi értékelhetőt... Up The Irons!
Hozzászólások
A kedvenc nótám erről a lemezről a Powerslave, de igazából mindegyik nagyon jó.
magukat a dalokat imádom, de ilyen fos hangzással nem bírom sokáig fülelni őket, ez a lemez verziónál is fájt.
rock in rio az etalon 2002-ből, az mindent visz, nóták, hangzás, minden téren!
Az történt velem, ami elég ritkán: néhány kétségbeesett próbálkozás után eladtam a lemezt, és szerencsére megjelent valamikor az Early Years DVD, rajta egy kiváló 82-es és 80-as koncerttel (a 83-as sem rossz), a korábbiak szerencsére még Clive Burr dobossal - igazi élmény hallgatni. Az ennek az albumnak (DVD-nek) szóló elismerő kritikáktól pedig folyamatosan elcsodálkozom.
Úgy emlékszem a Maiden könyvből, hogy 250 ezren voltak azon a bulin, de persze az is szép szám!