A bécsi koncert pólóárusánál lecsaptunk a tavaly megjelent Stuck Mojo DVD-re, ami címéből ítélve csak az első része az újra mozgolódó banda eddigi történetének. Jó lenne még egy teljes koncertet (ha minden igaz, mostanában felvesznek egy bulit) és a videoklipeket tartalmazó második rész. Pont egy héttel az ominózus este után volt alkalmam végignézni a részletes, sok archív felvétellel, koncertbevágással és sztorival tarkított anyagot, és tényleg korrektül összerakott kiadványról van szó, Mojo rajongóknak egyenesen kötelező.
A menük szerencsére átláthatók és könnyen kezelhetőek, így ide-oda lépegetve, hogy elkeveredés nélkül lehet mazsolázni. Mert tényleg van miből: akad egy különböző koncertfelvételekből álló kisfilm-gyűjtemény, ami alatt legtöbbször a lemezről ismert dalok riffjei mennek, ének nélkül. Aztán bepillanthatunk a Rising klip forgatásába, ahol az egyébként szépen kigyúrt Mojo-s srácok igencsak kisovisoknak látszanak a dupla szekrénynyi pankrátorok mellett (egyikük a feje felett kinyomja az istengityós Rich-et, totál "AC/DC: Big Gun"-szindróma). Ezen kívül régi klubos és tévés felvételek, turné alatti kézikamerás mókák, beállás alatti ökörködések fakasztanak mosolyra és meghallgathatjuk a srácok európai tortúráját is, azaz hogy miként jutott el Rich és Frank egy nap alatt üres zsebbel Németország közepéről az angol Heathrow reptérre.
A sok száz fotó mellett külön csemege lehet a rajongóknak három Headhunter lemezes dal demója, dobgéppel és Rich rapjével és énekével. Furák így a nóták, főleg a lemezverziót ismerve, de abszolút egyértelmű, hogy a kivarrt Marky Marknak kinéző "Duke" a banda motorja és szellemi atyja. A lányok pedig a srác párizsi mutatványának örülhetnek, de azt itt nem részletezem.
Ami abszolút átjön a DVD-n, az az élőben megtapasztalt energikus színpadi akciózás és a srácok közvetlensége. Számomra a legmaradandóbb jelenet a Dynamo fesztiválon a közönség soraiba repülő gitár. Szinte fájt, 3-4-szer is visszatekertem, hogy vajon "kit hogyan talál meg". De jó látni a Panterával közös jeleneteket (természetesen piálnak), az MTV Headbanger's Ball-os Vanessa Warwick és a VIVA Metalla műsora meg "messzeringó gyermekkorom világát" juttatta eszembe, mikor is fejhallgatóval, elkerekedett szemmel ültem a TV előtt éjjel, habzsolva a klipeket. Az MTV-s szereplés gitársoundja pedig egyszerűen elképesztő, a Mojo akkoriban reggelire megette volna a Clawfingert és a RATM-t, mégis utóbbiak vonultak a köztudatba, mint a rap-metal úttörők. De Rich-ék visszatértek, és úgy látszik, még mindig baromi éhesek. És lenne kit/mit megenni, gondolok itt például egy piros baseball-sapkába csomagolt fonnyadó marharépára...
