Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

4539 nap után ismét színpadon a Sing Sing!

Július 14-én több mint 12 év szünetet követően ismét színpadra áll a '90-es évek első felének egyik legnépszerűbb magyar hard rock zenekara, a Sing Sing. A helyszín a Zöld Pardon lesz.

Egyelőre nincs információnk arról, pontosan milyen összeállításban játszik majd a zenekar, de mivel a beharangozó flyeren a legsikeresebb felállásból nem szerepel Abaházi „Cerka" Zoltán gitáros, ő vélhetően nem lép színpadra az egykori zenésztársakkal. Abaházi Csaba énekes, Hangyássy „Hangya" László basszusgitáros, Csarnoki Antal gitáros és Váry „Marci" Zoltán dobos azonban biztosan ott lesznek. Cerka hosszú évek óta a Hit Gyülekezete tagja, annak idején emiatt távozott a bandából is. Az utolsó – igen rövid, mindössze néhány hónapos – időszakban Jung Norbert gitározott a helyén a koncerteken.

A Sing Sing a '80-as és a '90-es évek fordulóján jött létre a Magazin romjain, debütáló lemezük, az Életfogytig Rock'N'Roll 1990-ben került a boltokba. A zenekar a súlyosabb stílusokban utazó akkori hazai élvonal nagyrészétől eltérően a dallamos amerikai vonalon mozgott, így űrt töltöttek be a magyar piacon, és hamar befutottak. Ezt követően az 1999-es feloszlásig még öt további stúdióalbumot jelentettek meg, a legnépszerűbb felállás Váry Marci belépésével szilárdult meg a második anyag után. A csapat az 1993-as Bűn az élettel ért fel a csúcsra, amely a Halál a májra! dal slágerré válását követően közel 50 ezer példányban talált gazdára.

Ahogy azt Váry Marci bő egy évvel ezelőtt a Shock! kérdésére elmondta, a feloszlás óta a tagok többször is beszéltek egy esetleges búcsúkoncertről, ilyet ugyanis annak idején nem tartottak, de az elképzelésekből végül nem lett semmi. Csarnoki Anti, Jung Norbi és a banda ősdobosa, Tobola Csaba az utóbbi években egy Sing Sing + nevű tribute zenekarban játszották a régi dalokat.

További részletek a koncertről hamarosan.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 Draveczki-Ury Ádám 2011-04-28 15:47
Idézet - porch monkey:
Ezek után mennyire hiteles tőle az Életfogytig Rock ’n Roll-t?

Senki ügyvédje nem vagyok, de ismételném magamat: valamiből élni kell. :) Egyébként nem új ez a popvonal nála, emlékeim szerint már a Sing Sing végén is Hungáriáról meg Republicról áradozott a Hammerben. Sőt, az utolsó Sing Sing is inkább volt gitárpop, mint hard rock.
Idézet
 
 
#3 porch monkey 2011-04-28 13:48
Dee Snider nyomatott a műsorában „aktuális buta-pop slágereket” és áradozott róluk, és közben nyalta a seggét a Cölöp világnak?

Mert Abaházi Cs. pont ezt csinálta az elmúlt másfél évtizedben.

Ezek után mennyire hiteles tőle az Életfogytig Rock ’n Roll-t?
Idézet
 
 
#2 Draveczki-Ury Ádám 2011-04-28 11:54
Idézet - porch monkey:
Akkor már Cerka ezerszer hitelesebb a testvérénél, mert ő nem pénzért adta el magát, még ha a HIT Gyülis is.


Mit jelent, hogy eladta magát? Az, hogy egy kereskedelmi rádióban műsorvezető? Egyrészt valamiből élni kell, másrészt akkor ezzel az erővel Dee Snider is eladta magát. :)
Idézet
 
 
#1 porch monkey 2011-04-28 10:00
Cerka nélkül nem sok értelme van ennek szerintem, annak idején fontos részét képezte a bandának.

Talán, ha a többi tag támogatta volna a Céget anyagilag az utóbbi években, akkor az ügyvezető Németh Sanyi bácsi esetleg elengedte volna Cerkát erre a bulira... :)

A korai években csíptem ezt a bandát, de Abaházi Csaba pálfordulása miatt teljesen hiteltelen számomra, hogy megint kiáll a színpadra, és énekli a Mindhalálig Rock 'N Roll-t.

Akkor már Cerka ezerszer hitelesebb a testvérénél, mert ő nem pénzért adta el magát, még ha a HIT Gyülis is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.