Meglehetősen nagy értetlenséget váltott ki Doug Aldrich tavaly májusi távozása a Whitesnake soraiból, amit a zenekar tegnapi bejelentése fényében sokan érteni véltek, ám egy friss interjú szerint a gitáros döntésének családi okai voltak: Doug egyszerűen csak a fiával akart lenni az állandó turnézás helyett.
„Először is, nem tudtuk, milyen lesz a 2014-es időbeosztásunk”, indokolta kilépését Mitch Lafon podcastjében Aldrich. „2013-ban sokat turnéztunk, aztán jöttek az ünnepek, és nem voltam benne biztos, mi következik ezután, mert David éppen a saját stúdióját rakta össze. Így aztán részt vettem a Revolution Saintsben, és elvállaltam egy melót Las Vegasban pár haverral, ami gyakorlatilag egy feldolgozásokat játszó szupergroup. Riding The Rock Vault néven fut a dolog a Tropicanában, komoly show, és nagyon jól is fut. Azzal győztek meg, hogy azt mondták: minden este játszhatok, de sehová sem kell közben utaznunk. És ezek a srácok tényleg mind a barátaim: Howard Leese, Hugh McDonald a Bon Joviból, meg persze Jay Schellen, akivel együtt dolgoztam a Hurricane-ben, és Robin McAuley, akinek óriási rajongója vagyok. Meg pár olyan arc, akivel azelőtt még nem találkoztam, mint például Andrew Freeman, aki szintén kurva jó énekes. Bejelentettem Davidnek, hogy pár hónapig most ezzel szeretnék foglalkozni, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle. És nagyon élveztem, mert több időt tölthettem a családommal. Valahogy tényleg rádöbbentem, hogy erre volt szükségem, különösen ami a fiamat illeti. Aztán David egyszer csak hirtelen azt mondta: oké, ismét beindítjuk a Whitesnake-et, Doug, szükségem van rád.”
Doug el is kezdett dolgozni Coverdale-lel, bár alaposan át kellett szerveznie a naptárát, és egy idő után rájött: annak ellenére sem szívesen hagyná ott a Rock Vaultot, hogy a projektben egyébként bekalkulálták az ő Whitesnake-kel adódó elfoglaltságait. „Elkezdtem dolgozni Daviddel a következő projektjén a szabadnapjaimon. Úgy éreztem, sokat haladtunk, és jó dolgok sülnek ki a munkából, ő azonban szerintem teljes időben tartott volna rám igényt, mint azelőtt mindig. Korábban ezer százalékban a Whitesnake-re koncentráltam, és hosszabb távon nem is kívántam ezen változtatni, ő viszont akkor és azonnal ezt akarta. Így aztán akadt pár feszült pillanatunk is. Én meg úgy éreztem: nagyon büszke vagyok arra, amit közösen elértünk, és nem szeretném, ha ezt feszültségek vagy akármi árnyékolná be. Mert nagyon szeretem Davidet, nekem is ugyanúgy ő az egyik kedvenc énekesem, mint mindenkinek. Ma is fantasztikus teljesítményre képes, ma is ugyanolyan csodás a hangja. De nem éreztem úgy, hogy egy húron pendülnénk. Mármint abban az értelemben, hogy némileg nagyobb rugalmasságra lett volna szükségem. Amikor David fia ugyanannyi idős volt, mint az enyém most, szüneteltette a Whitesnake-et, kicsit visszavonult a zenekari aktivitásoktól. Így aztán én is meghoztam a döntésemet: a fiammal kell lennem. És ez lett belőle. Nem akartam, hogy megromoljon a viszonyom Daviddel, és azt mondtam neki: itt az ideje, hogy távozzak, és kapjon némi vérátömlesztést a zenekar. Ő pedig bevette Joel Hoekstrát, aki kiváló gitáros, nagyszerűen helyt áll majd a csapatban.”
Aldrich cseppet sem bánta meg a döntését tavaly május óta. „Amíg nincs gyereked, nem tudod átérezni a helyzetemet. Nekem van a világon a legnagyszerűbb fiam, ő a leghatalmasabb ajándék, akit valaha is kaptam az élettől. David pedig lehetőséget biztosított számomra ahhoz, hogy megfelelően gondoskodhassak róla. Eközben viszont annyira sokat turnéztunk, annyira elfoglalt voltam, és annyit dolgoztam Renóban meg Lake Tahoe-ban Daviddel, hogy elég sok kimaradt számomra az élete első három és fél évéből. Én pedig meghoztam a döntést: vele akartam lenni. Ennyi. Továbbra is turnézhatok, továbbra is készíthetek lemezeket. Mondtam is Davidnek, hogy ha bármikor szüksége van rám, ott leszek, a világ akármelyik pontjára elmegyek vele, és odateszem magam. Mindig megyek, ha igényt tart a segítségemre. De most szükségem van egy kis időre, amit a fiammal töltök.”
Aldrich, aki a ’80-as években a Lion, majd a Bad Moon Rising gitárosaként szerzett magának nevet az underground hard rock/metal színtéren, 2003-ban csatlakozott az újjáélesztett Whitesnake-hez, és Coverdale fő szerzőtársaként zeneileg egyértelműen az ő világa dominálta az azóta kiadott két nagylemezt, a 2008-as Good To Be Badet és a 2011-es Forevermore-t.
