Egy tragikus balesetben, december 15-én, szombaton hajnalban elhunyt a tatabányai Agregator 34 éves basszusgitárosa, Liviczki Roland. Roland a múlt héten még klipet forgatott társaival.
Dirty Dynamite címmel a Sonynál jelenik meg február 22-én a svájci hard rock veterán Krokus új nagylemeze, amelyről a címadó dal már le is tölthető mindössze egy emailes regisztráció után. Az album egyik fő érdekessége, hogy ismét játszik rajta Mandy Meyer gitáros, vagyis a csapat innentől fogva az Iron Maidenhez hasonlóan három szólógitárral nyomul majd.
Január 21-én jelenik meg a Helloween új nagylemeze, a Straight Out Of Hell, amelyet Charlie Bauerfeinddel készített el a német heavy metal csapat. A tizenhárom szerzeményt rejtő album Michael Weikathék beharangozása szerint kimondottan nyers és erőteljes lesz, az első hozzá készült videóklip pedig már meg is tekinthető.
Teljesen kiakadt a Lamb Of God frontembere, Randy Blythe, miután a zenekar egyik oregoni koncertjén a közönség egy része nem volt képes egy perces néma csenddel emlékezni a pénteki connecticuti iskolai mészárlás áldozataira. Az énekes feldúlt hangvételű közleményben tette helyre azokat a rajongókat, akik üvöltözéssel, nevetéssel zavarták meg a gyászszünetet.
Nem marad le senki Slash budapesti koncertjéről: a Concerto erőfeszítéseit végül siker koronázta, így a PeCsában néhány hét alatt teltházassá vált buli átkerült a Papp László Budapest Sportarénába. A február 7-ére az eredeti helyszínre megváltott jegyek természetesen ide is érvényesek.
Az Ossian december 22-én a Papp László Budapest Sportarénában játszik a Rock a nevem turné fővárosi állomásán a Tankcsapda és a Junkies társaságában. A jeles alkalomra megjelenik a zenekar régóta nem kapható 1992-es best of albuma, kiegészítve az 1993-as Emberi dolgok és az 1994-es Keresztút legjobb dalaival.
Már az utolsó simításokat végzi második nagylemezén a svéd Ghost legénysége. Az egyelőre cím nélküli album valamikor 2013-ban jelenhet meg a Loma Vista kiadónál, amely egy frissen létrehozott cég, és a Universallal partnerségben működik. Érdekes hír, hogy az anyag producere az elsőligás Nick Raskulinecz (Foo Fighters, Rush, Deftones satöbbi).
Még korántsem biztos, hogy Ross Robinson lesz a lengyel Behemoth új lemezének producere: a szakember a Twitteren, egy kérdésre válaszolva azt mondta, a dolog egyelőre még nem dőlt el. Mivel az ötlet a Behemoth táborban finoman szólva sem aratott sikert, nem lepődnénk meg, ha Nergalék visszakoznának…
Kilépett az L.A. Gunsból Stacey Blades gitáros, aki tíz éve erősítette a hollywoodi sleaze rock’n’rollerek sorait, és rengeteget tett a banda túléléséért az alapító, Tracii Guns távozása után. Mivel Tracii jelenleg éppen nem csinál semmi igazán érdemlegeset, borítékolhatóan megindulnak majd a pletykák az újonnani összeállásról.
A Sumerian Recordshoz szerződött Ice-T legendás rap/metal formációja, a Body Count, és januártól stúdióban dolgoznak egy még 2013-ban megjelenő friss nagylemezen. A zenekarból már csak Ice-T és Ernie-C gitáros képviselik a Cop Killer dallal annak idején hatalmas botrányokat okozó eredeti tagságot, hiszen a többiek mind elhunytak az évek során.