Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hírek

Riffelős, agresszív old school thrash EP-t tervez a Concrete

Riffelős, agresszív old school thrash EP-t tervez a Concrete

Kicsit talán kevesebbet hallatott magáról mostanában a Concrete, kivéve talán két nagyobb bulijukat a Dürerben a Skeletonwitch, majd a Tankard előtt. A zenekar 2013-at egy új kislemez felvételével akarja indítani.

 

Candlemass VS. Entombed: hallgasd meg, hogy játsszák egymás dalait!

Candlemass VS. Entombed: hallgasd meg, hogy játsszák egymás dalait!

Január 8-án megjelenik a Sweden Rock Magazine jubileumi, századik lapszáma, amelynek tiszteletére a Candlemass és az Entombed is átgyúrták egymás egy-egy szerzeményét. A két feldolgozást már meg is lehet hallgatni.

Scorpions: természetesen mégsem mennek nyugdíjba

Scorpions: természetesen mégsem mennek nyugdíjba

Lassan három éva már annak, hogy a Scorpions bejelentette: búcsúturnéra indulnak. Klaus Meinéék közben többször is árnyalták a képet, egyértelművé téve, hogy mindez nem a zenekar, csak a gigaturnék végét jelenti, most azonban végérvényesen úgy tűnik: szó sincs semmiféle visszavonulásról.

Egyáltalán nem rockos szólólemezt készít Matt Sorum

Egyáltalán nem rockos szólólemezt készít Matt Sorum

Már stúdióban dolgozik Matt Sorum, a Guns N’ Roses és a The Cult egykori, valamit a régóta inaktív Velvet Revolver jelenlegi dobosa, aki éppen új szólóalbumot készít. Ami érdekes a vállalkozással kapcsolatban, hogy Matt egyáltalán nem dobol a lemezen, és nem is kifejezett rockalbumot ígér.

Február elején jön a Mörbid Carnage második albuma

Február elején jön a Mörbid Carnage második albuma

Február 5-én jelenik meg hivatalosan a Mörbid Carnage második nagylemeze Merciless Conquest címmel a MetalHit Records / MetalManiacs égisze alatt. Az új album borítóját az a Costin Chioreanu készítette, aki korábban már olyan bandákkal dolgozott együtt, mint a Grave, a Darkthrone, az Absu vagy a Demonical.

Megérkezett az első új Bring Me The Horizon dal

Megérkezett az első új Bring Me The Horizon dal

Shadow Moses címmel meghallgatható a Bring Me The Horizon első új dala, amely a brit deathcore/metalcore-osok néhány hónapon belül esedékes új lemezén, a Sempiternalon kap majd helyet. A szám a jövő héttől digitális single-ként is kapható.

Átmenetileg dobos nélkül maradt a Whitesnake

Átmenetileg dobos nélkül maradt a Whitesnake

Otthagyta a Whitesnake sorait Brian Tichy dobos, hogy a jövőben inkább Something Unto Nothing, azaz S.U.N. nevű projektjére koncentrálhasson. David Coverdale-ék sajnálják az ütős döntését, de már keresik az utódját.

Kilépett az Anthraxből Rob Caggiano

Kilépett az Anthraxből Rob Caggiano

Noha néhány hónapja Scott Ian még azt nyilatkozta, hogy az Anthrax felállása soha többé nem fog változni, az élet természetesen ismét rácáfolt a New York-i thrasherekre: Rob Caggiano szólógitáros bejelentette távozását a zenekarból, hogy produceri munkáira koncentrálhasson. Utódjának személyéről egyelőre nem született döntés, de a banda nagyon gyors lépéseket ígér.

„38 éves koromban szívtam el életem első jointját”

„38 éves koromban szívtam el életem első jointját”

Hamarosan visszatér a színre a Deep Purple, akik izgalmasnak és kísérletezőnek ígérik új – minden bizonnyal utolsó – stúdióalbumukat. A felvezető interjúk sora már megkezdődött: Ian Gillan énekes például egy friss nyilatkozatában arról beszélt, hogy Glenn Hughes és a szenvedélyébe belehalt Tommy Bolin kivételével a Purple-ben sosem volt jellemző a drogfogyasztás.

Forbidden: nem valószínű, hogy valaha is lesz még új lemez

Forbidden: nem valószínű, hogy valaha is lesz még új lemez

Lemezeket készítő bandaként alighanem befejeződött a Forbidden karrierje – mondta egy friss nyilatkozatában a Bay Area power/thrasherek főnöke, Craig Locicero gitáros. Mindez persze nem meglepő, hiszen a csapat már tavaly nyáron bejelentette, hogy egyelőre nem érdemes várni a 2010-es Omega Wave folytatását.

MaNGoD: itt a Vivos Voco, hamarosan jön a Mortuos Plango és a Fulgura Frango

MaNGoD: itt a Vivos Voco, hamarosan jön a Mortuos Plango és a Fulgura Frango

A ManGod Inc. 2007 augusztusában megjelent Near Life Experience című debütáló albuma után 2012 év végén egy négyszámos EP-vel tért vissza, amely a Vivos Voco címet viseli. A csapat immár szimplán MaNGoD néven folytatja tovább, ezzel is érzékeltetve, hogy az életükben bekövetkezett változások (azaz tagcserék) hatására kicsit a zenei világ is átalakult. A komorabb, sötétebb hangulatot most kissé háttérbe szorítva a dallamosabb irány felé fordultak az új szerzeményekben, nem úgy, mint a 2007-es debütáló modern rock anyagon.

Unisonic: megkezdik a munkát a második albumon

Unisonic: megkezdik a munkát a második albumon

Mivel idén a Gamma Ray és a Pink Cream 69, illetve a Place Vendome is komoly mozgást tervez, 2013-ban nem várható látványos aktivitás a Unisonictól, ám a Kai Hansent, Michael Kiskét, Dennis Wardot, Kosta Zafiriout és Mandy Meyert soraiban tudó hard rock/heavy metal formáció a háttérben azért folyamatosan dolgozni fog. A banda 2014 elejére ígéri második nagylemezét.

Feloszlik a Bleeding Through

Feloszlik a Bleeding Through

Úgy fest, még idén beszünteti tevékenységét a kaliforniai Bleeding Through, akik először csak annyit közöltek, hogy az április 20-21-ei Hit The Deck fesztiválon való fellépésük az utolsó európai turnéjuk része lesz, majd ennek kapcsán Dave Nassie gitáros megerősítette: a zenekar hamarosan leteszi a lantot.

Közös projektet alapított Holt, Lombardo, Oliveri és Casey Chaos

Közös projektet alapított Holt, Lombardo, Oliveri és Casey Chaos

Újabb figyelemre méltó projekt formálódik Kaliforniában: az egyelőre név nélküli új zenekarban az utóbbi két év javarészét a Slayer kisegítőjeként töltött Exodus gitáros Gary Holt, a Slayer dobos Dave Lombardo, az egykori Kyuss, Queens Of The Stone Age és jelenlegi Vista Chino basszer Nick Oliveri, illetve az Amen frontember Casey Chaos egyesítette erőit.

Újabb platina- és aranyeső a dollármilliókban fürdő Metallicának

Újabb platina- és aranyeső a dollármilliókban fürdő Metallicának

A Metallica továbbra is biztosan ül a trónján: az amerikai hanglemezkiadók szövetsége, a RIAA (Recording Industry Association Of America) újabb platina- és aranylemezeket osztott James Hetfieldéknek, akik emellett 2012 nyolcadik legnagyobb turnébevételét is zsebre tehették a Pollstar összesítése alapján.

Devildriver: vissza a jól bevált formulákhoz

Devildriver: vissza a jól bevált formulákhoz

Az új Devildriver album valószínűleg a The Fury Of Our Maker's Hand és a The Last Kind Words lemezek zenei irányvonalát követi majd, nem pedig a legutóbbi, meglehetősen vegyes fogadtatású Beastét – legalábbis ha hihetünk Michael Spreitzer gitárosnak, aki egy friss interjúban több részletet is elárult az év második felében várható anyagról.

Seerock: Iron Maiden, Motörhead, Slayer és Stone Sour a szomszédban

Seerock: Iron Maiden, Motörhead, Slayer és Stone Sour a szomszédban

Kétnapos metal orgiát rendeznek június 21-22-én Graz mellett Seerock Festival 2013 néven, amelyen az Iron Maiden és a Motörhead lesz a két headliner, de rajtuk kívül fellép a Slayer, a Stone Sour és a Ghost is. A szervezők emellett további fellépők bejelentését is ígérik a következő hetekre.

Valószínűleg sikeres volt a Paradox főnök nyitott szívműtétje

Valószínűleg sikeres volt a Paradox főnök nyitott szívműtétje

Ha a sors is úgy akarja, augusztusban akár a színpadra is visszatérhet a német power/thrasher Paradox, akiknek főnökét, Charly Steinhauer énekes/gitárost december végén súlyos szívproblémákkal operálták. Charly zenésztársai szerint már jobban van, a műtét sikeresnek tűnik.

Stone Sour: áprilisban jön a második rész és a képregény

Stone Sour: áprilisban jön a második rész és a képregény

Áprilisban jelenik meg a Stone Sour kétrészes House Of Gold & Bones konceptalbumának második felvonása. Az információt maga a zenekar frontembere, Corey Taylor jelentette be a Twitteren. A kettes lemezzel egyidőben megjelenik a sztori képregényváltozata, és a banda már töri a fejét azon is, hogyan készítsen filmet az anyagból.

Új progresszív csodatrió debütál Doug Pinnickkel a fronton

Új progresszív csodatrió debütál Doug Pinnickkel a fronton

Február 12-én jelenik meg a Magna Carta gondozásában a Pinnick Gales Pridgen formáció első nagylemeze, amely a zenekar nevét viseli. Mint az a csapat elkereszteléséből is kitalálható, a zenekarban a King’s X énekes/basszer Doug Pinnick, a többek között Lauryn Hill oldaláról ismert blues gitáros, Eric Gales, illetve a The Mars Volta ex-dobosa, Thomas Pridgen egyesítette erőit.

Fellebbent a fátyol: íme Jason Newsted új zenésztársai!

Fellebbent a fátyol: íme Jason Newsted új zenésztársai!

Végre kiderült, kik alkotják a Newsted nevű formációt a névadó mellett: a Metallica egykori basszusgitárosa két ismeretlen zenésszel egyesítette erőit. A trió bemutatkozó EP-je január 8-án jelenik meg kizárólag digitális formátumban, a már ismert Soldierhead dal videója pedig hamarosan debütál.

Európai Harem Scarem újjáalakuló turnét hoz 2013 második fele

Európai Harem Scarem újjáalakuló turnét hoz 2013 második fele

Pár hete már terjengenek a pletykák azt illetően, hogy idén ismét fellépéseket vállal minden idők egyik legjobb dallamos hard rock/AOR zenekara, a Harem Scarem. Úgy tűnik, az értesülések helytállóak: a kanadai négyes már biztosan fellép a 2013-as Firefesten, méghozzá az egyik főattrakcióként.

Jubileumi koncertekkel tiszteleg első albuma előtt a The Wildhearts

Jubileumi koncertekkel tiszteleg első albuma előtt a The Wildhearts

Sokszor bebizonyosodott már, hogy Ginger nem bírja ki sokáig a The Wildhearts nélkül, de most ismét ékes példát láthatunk erre: a csapat a december 17-ei, egyetlenként beharangozott londoni buli után négy további koncertet kötött le idén áprilisra, amelyekkel az idén húsz éve megjelent Earth Vs. The Wildhearts album előtt kíván tisztelegni a brit punk’n’roll csapat.

Szinte teljesen átalakult felállásban ugrik neki az Obsideónak a Pestilence

Szinte teljesen átalakult felállásban ugrik neki az Obsideónak a Pestilence

Obsideo címmel jelenik meg valamikor az év közepe táján a holland Pestilence új nagylemeze, amelynek felvételeit februárban kezdik meg. A lemez Patrick Mameli énekes/gitáros szerint az emberi lélek útjáról szól majd, és már néhány dalcímet is elárult.

Hallgasd meg egy új HIM dal koncertfelvételét!

Hallgasd meg egy új HIM dal koncertfelvételét!

I Will Be The End Of You címmel egy új dalt is játszott a HIM december 29-én Helsinkiben, ahol a Helldone fesztivál főzenekaraként léptek fel. A dal az alábbiakban megtekinthető, és talán sejtet valamit a 2013 első felében érkező új nagylemez, a Tears On Tape irányvonaláról is.

Brutális mennyiségben fogy a Vasember Black Sabbath pólója

Brutális mennyiségben fogy a Vasember Black Sabbath pólója

A HMV listája szerint a Black Sabbath Robert Downey Jr. által is népszerűsített 1978-as turnépólója volt 2012 legtöbbet rendelt rockzenei pólómintája. A második és a harmadik helyen egy-egy Led Zeppelin minta áll.

Változtathat a bevált recepten az Amon Amarth

Változtathat a bevált recepten az Amon Amarth

Teljes egészében megírta új nagylemezének anyagát a svéd Amon Amarth. A viking death metalosok Andy Sneap csúcsproducerrel készítik el júniusban megjelenő albumukat, ami váltást jelent, hiszen az előző három lemezt Jens Bogrennel rögzítették: a banda bevallottan valami újat akar mutatni az előző produkciókhoz képest.

841. oldal / 945
Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.