Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Eliran Kantor cseppet sem szokványos borítójában jön ki az új Soulfly

0606soulflyAkárcsak az új Hate Eternal esetében, a Soulfly nyáron megjelenő friss albumának borítóján is Eliran Kantor dolgozott, és a végeredmény eléggé elüt a banda eddigi dizájnjaitól. Az Archangel lemezen több vendég is felbukkan, és Max Cavaleráék július 7-én ismét fellépnek Budapesten.

Közzétette az augusztus 14-én, a Nuclear Blast kiadó gondozásában megjelenő Archangel nagylemez borítóját és dallistáját a Soulfly. „Ez egy nagyon erős lemez lesz”, mondta Max a lemezről. „Nagyon egzotikus, misztikus, tényleg bibliai, és megint nagyon-nagyon súlyos. Csupa olyan zene hatott rá, amiket manapság sokat hallgatok: 1349, Belphegor, Behemoth… Rengeteg death metalt hallgatok mostanság. Ne kérdezd, miért, mert nem tudom… Egyszerűen csak kurvára bejön a dolog szélsőségessége. Ez a tizedik albumunk, és nagyon izgatott vagyok miatta. Ha pedig megjelent, másfél-két éven át megállás nélkül turnézni fogunk vele.”

Az anyagnak a borítója sem igazán tipikus, ezért az egyre felkapottabb Eliran Kantor felelt, és természetesen ez a Soulfly-lemez sem mentes a vendégektől, a pontos paraméterek az alábbiak:

01. We Sold Our Souls To Metal
02. Archangel
03. Sodomites (vendég: Todd Jones a Nailsből)
04. Ishtar Rising
05. Live Life Hard! (vendég: Matt Young a King Parrotból)
06. Shamash
07. Bethlehem's Blood
0606soulflyc08. Titans
09. Deceiver
10. Mother Of Dragons (vendégek: Richie Cavalera az Incite-ból, Igor Cavalera a Lody Kongból és Anahid M.O.P.)
11. You Suffer (Napalm Death-feldolgozás, bónusz)
12. Acosador Nocturno (bónusz)
13. Soulfly X (bónusz)

A különleges kiadás DVD-mellékletére a zenekar tavalyi hellfestes felvétele kerül, az alábbi dalokkal:

01. Cannibal Holocaust
02. Refuse/Resist
03. Bloodshed
04. Back To The Primitive
05. Seek 'N' Strike
06. Tribe
07. Rise Of The Fallen
08. Revengeance
09. Roots Bloody Roots
10. Jumpdafuckup/Eye For An Eye

Max Cavalera, Marc Rizzo, Zyon Cavalera és a nemrég lelécelt Tony Campos basszer helyére állítandó, egyelőre még ismeretlen új basszer az A38 Hajón is játszik július 7-én. A Soulfly legutóbb tavaly nyáron lépett fel Budapesten. A mostani bulira az elővételes jegy 3500 forintba, a helyszínen megváltott belépő 4200 forintba kerül. További részletek itt.

Hozzászólások 

+1 #15 adamskij 2015-06-08 09:01
Idézet - Sárvári Gábor:
Lehet hogy Eric Peterson meg Alex Skolnick jobb, pontosabb gitárosok, mint James Hetfield meg Kirk Hammett, de utóbbiak dalszerzői képességeik jobbak voltak.

szerintem fején találtad a szöget; azzal egészíteném ki, hogy jelenleg élőben a Testament sokkal izgalmasabb és érdekesebb, mint a Metallica. ezt leginkább surmó FNM-fanként (ha már skatulyázni kell) vélem így.
Idézet
 
#14 Tulus 2015-06-07 16:41
Max nem szándékozik pihenni néhány évet? A saját érdekében.

Metallica Vs Testament: Mindkettőt szeretem, azt meg leszarom, hogy mások mit gondolnok róluk :-)
Idézet
 
+3 #13 Sárvári Gábor 2015-06-07 12:21
[quote name="Jézus"]Nono, semmiképp sem a dalszerzési képességeik miatt emelkedtek ki a korszak nagy thrash zenekarai közül (Exodus, Slayer, Testament, stb.). Egyszerűen csak rámozdultak a mainstreamebb irányra a 80-as végek vége óta, ami vagy jó, vagy nem. A Justice is egy zseniális album, de főleg azután már semmi közük nem volt a thrash-hez, így nincs értelme egy Testamenthez hasonlítani őket népszerűségben mérve sem, mert ráléptek egy még a poposoknak is tetsző irányba, a többiek pedig maradtak a jól megszokottan. Ez nem feltétlenül rossz, akinek egy St. Anger meg egy (Re)Load, Death Magnetic tetszik egy Native Blooddal szemben, az megint nem az én problémám, hogy elmondjam, hogy az jó, vagy rossz. Ők nem lettek attól jobb dalszerzők, hogy váltottak a nagy pénzek felé, maradjuk ennyiben, még ha nem is feltétlenül rossz önmagában az, amit 89 után csináltak (sőt, a Black Album a maga nemében etalon).

A Metallica már a nyolcvanas években sikeresebb volt mint a Testament valaha. A Testament tagjai jobb kvalitású zenészek (főleg most) de mégsem tudtak akkora megkerülhetetle n klasszikusokat a világra szabadítani mint a Metallica. Akármennyire is jobban kedvelem mostanában a Testament zenéjét mint a Metallica zenéjét, annyira karakteres dalokat nem tudtak írni. Jó zenészek, jó albumokkal, de egy a thrash metal másodvonalába tartozó zenekar. Lehet hogy Eric Peterson meg Alex Skolnick jobb, pontosabb gitárosok, mint James Hetfield meg Kirk Hammett, de utóbbiak dalszerzői képességeik jobbak voltak.
Idézet
 
+1 #12 Jézus 2015-06-07 10:53
Nono, semmiképp sem a dalszerzési képességeik miatt emelkedtek ki a korszak nagy thrash zenekarai közül (Exodus, Slayer, Testament, stb.). Egyszerűen csak rámozdultak a mainstreamebb irányra a 80-as végek vége óta, ami vagy jó, vagy nem. A Justice is egy zseniális album, de főleg azután már semmi közük nem volt a thrash-hez, így nincs értelme egy Testamenthez hasonlítani őket népszerűségben mérve sem, mert ráléptek egy még a poposoknak is tetsző irányba, a többiek pedig maradtak a jól megszokottan. Ez nem feltétlenül rossz, akinek egy St. Anger meg egy (Re)Load, Death Magnetic tetszik egy Native Blooddal szemben, az megint nem az én problémám, hogy elmondjam, hogy az jó, vagy rossz. Ők nem lettek attól jobb dalszerzők, hogy váltottak a nagy pénzek felé, maradjuk ennyiben, még ha nem is feltétlenül rossz önmagában az, amit 89 után csináltak (sőt, a Black Album a maga nemében etalon).

Idézet - Sárvári Gábor:
[quote name="Jézus"]Az én nézőpontomból mindenképp. Nem az határozza meg egy zenekar "nagyságát", hogy hányezer 15 éves kislány visít a koncerten, mint tudjuk. Még ha ettől ők is lesznek a gazdagabbak. De nincs értelme ennek a parttalan vitának, ha neked a FNM és Lars bácsi dobszólói jelentik az etalont, a te dolgod.

A Testament csak egy zenekar, a Metallica egy generációkon átívelő legendás név. A Testament koncerteket ad, és ennyi, ha a Metallica ad koncertet, az meg egy esemény! Tömegek mozdulnak meg, városonként 40-50000 is akár. Értem én hogy ezzel a "13 éves lányok" dumával a Metallica-t akarod degradálni. Lágy, meg pop, meg nem metal. Meg amúgy is fos. És a Testament mennyivel jobb! Értjük.
Szerintem a Matellica részben azért is van ott ahol van mert kategóriákkal jobb dalszerzők voltak mint Testament-ék. Az hogy jobban csíped és többre tartod a Testament-et az nem von le a többi zenekar érdemeiből semmit.
Idézet
 
#11 James Smith 2015-06-06 22:58
Remélem Cavalera kisfia megtanult dobolni azóta. Az előző albumon szörnyen ötlettelen dobtémákat hozott.
Idézet
 
+2 #10 Sárvári Gábor 2015-06-06 21:42
Idézet - Jézus:
Az én nézőpontomból mindenképp. Nem az határozza meg egy zenekar "nagyságát", hogy hányezer 15 éves kislány visít a koncerten, mint tudjuk. Még ha ettől ők is lesznek a gazdagabbak. De nincs értelme ennek a parttalan vitának, ha neked a FNM és Lars bácsi dobszólói jelentik az etalont, a te dolgod.

Idézet - Marci:
Idézet - Jézus:
Igazából csak az elsőt soroltam oda, a 'tallicát más miatt szóltam le, illetve a Testament volt a viszonyítási alap - csak a teljesség kedvéért :)
Idézet - Marci:
Idézet - Jézus:
Nem tudom mit kell mindig fennakadni ezen a kurva kategorizáláson , death metal, thrash metal, baby metal, black metal, cristian metal. A Behemoth-ot pl. bátran nevezhetjük death-nek, igaz, hogy a külsőségek inkább black-esek, a szövegek is, de maga a zene nagyrészt death, kevésbé black. De érezze csak mindenki magát kurva zeneszakértőnek és tegyetek be nyugodtan minden zenekart egyetlen stílus-skatulyába .

Mondja, aki kis surmo zenekarnak nevezi a FNM-t es a Metallicat.

Szoval a kis surmo zenekarnak nevezi a FNM-t a galaktikus nagysagu Testamenthez kepest.

A Testament csak egy zenekar, a Metallica egy generációkon átívelő legendás név. A Testament koncerteket ad, és ennyi, ha a Metallica ad koncertet, az meg egy esemény! Tömegek mozdulnak meg, városonként 40-50000 is akár. Értem én hogy ezzel a "13 éves lányok" dumával a Metallica-t akarod degradálni. Lágy, meg pop, meg nem metal. Meg amúgy is fos. És a Testament mennyivel jobb! Értjük.
Szerintem a Matellica részben azért is van ott ahol van mert kategóriákkal jobb dalszerzők voltak mint Testament-ék. Az hogy jobban csíped és többre tartod a Testament-et az nem von le a többi zenekar érdemeiből semmit.
Idézet
 
#9 Jézus 2015-06-06 18:18
Az én nézőpontomból mindenképp. Nem az határozza meg egy zenekar "nagyságát", hogy hányezer 15 éves kislány visít a koncerten, mint tudjuk. Még ha ettől ők is lesznek a gazdagabbak. De nincs értelme ennek a parttalan vitának, ha neked a FNM és Lars bácsi dobszólói jelentik az etalont, a te dolgod.

Idézet - Marci:
Idézet - Jézus:
Igazából csak az elsőt soroltam oda, a 'tallicát más miatt szóltam le, illetve a Testament volt a viszonyítási alap - csak a teljesség kedvéért :)
Idézet - Marci:
Idézet - Jézus:
Nem tudom mit kell mindig fennakadni ezen a kurva kategorizáláson , death metal, thrash metal, baby metal, black metal, cristian metal. A Behemoth-ot pl. bátran nevezhetjük death-nek, igaz, hogy a külsőségek inkább black-esek, a szövegek is, de maga a zene nagyrészt death, kevésbé black. De érezze csak mindenki magát kurva zeneszakértőnek és tegyetek be nyugodtan minden zenekart egyetlen stílus-skatulyába .

Mondja, aki kis surmo zenekarnak nevezi a FNM-t es a Metallicat.

Szoval a kis surmo zenekarnak nevezi a FNM-t a galaktikus nagysagu Testamenthez kepest.
Idézet
 
+1 #8 Marci 2015-06-06 16:55

#7 Jézus 2015-06-06 16:02

#6 Marci 2015-06-06 15:55

-1 #5 Jézus 2015-06-06 15:37

#4 spanom_gyurma 2015-06-06 09:39
Death metalkent felsorol olyanokat, amik pont nem azok. Egy Skeletal Remains mondjuk jobb pelda lenne, de valoszinuleg nem is hallott rola.
Idézet
 
+2 #3 P.R. 2015-06-06 08:35
Végre egy normális borító.
Idézet
 
+3 #2 björn 2015-06-06 08:07
"1349, Belphegor, Behemoth… Rengeteg death metalt hallgatok mostanság." Death metalt? :)
Idézet
 
+2 #1 Sepumark 2015-06-06 07:26
You Suffer?!?
Azt a 'dalt' még talán Max is el tudná tolni :)))
A borító király, csak nagyon Hate Eternal-os, a lemezre kíváncsi vagyok... csak be kéne ugrani basszernak ide :)))
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.