Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is a listák első helyén indított a Slipknot új albuma. A lemez a világ minden táján hatalmas sikernek ígérkezik.
118 ezer példánynak megfelelő eladással az amerikai listák élén nyitott a Slipknot új lemeze. A We Are Not Your Kind zsinórban a zenekar harmadik albuma, amely megcsípi az első helyet a Billboard Top 200-on. A szinte mindenkit sújtó eladási visszaesés ráadásul nem is túl jelentős ebben az esetben a legutóbbi .5: The Gray Chapterhez képest, amely a maga idejében 132 ezres eladással indított a dobogó legtetején. (A még egy körrel korábbi All Hope Is Gone csaknem 240 ezres példányszámához képest már igen, de azok még más idők voltak.)
Nagy-Britanniában szintén az élen kezdett a zenekar, itt azonban tizennyolc éve, azaz az Iowa óta ez az első alkalom, hogy felkerülnek a csúcsra. A szigetországban 31.800 példány ment el a nyitóhéten a We Are Not Your Kindból, amelyből 25.500 fizikai eladást jelent. A súlyos zenék őshazájában az új Slipknot mindössze az ötödik metallemez ebben az évtizedben, amely az eladási listák első helyén startol az Iron Maiden The Final Frontierje, a Black Sabbath 13-je, az Avenged Sevenfold Hail To The Kingje és szintén az Iron Maiden The Book Of Soulsa után.
Még nem érkeztek be mindenhonnan a végleges helyezések, de az album természetesen mindenütt nagy siker: szintén az élen nyitott a zenekar Ausztráliában, Belgiumban, Írországban és Finnországban, a másodikon Németországban, Hollandiában és Új-Zélandon, a harmadikon Norvégiában, a negyediken Svédországban és a kilencediken Japánban.
Hozzászólások
Aztán ez a meghallgatás tegnap következett be. És hát nagyon, NAGYON meglepődtem. Az idei újdonságok közül magasan a We Are Not Your Kind vitte be a legnagyobb ütést, és erre tényleg nem voltam felkészülve, hatalmasan pozitív a csalódás.
A lemezzel szimpatizálók és Ádám már leírták, amit én is gondolok, úgy hogy csak annyit fűznék hozzá, hogy a gitárszólók hanyagolásának külön örültem - sose voltak jók benne. Örülök, hogy ezt a számomra mindig is kissé erőltetett klasszikus metalkodást ezúttal mellőzték, helyette letettek egy igazán nu/alternatív bitang jóságot - azt, amiért annyira tudtam őket kedvelni anno (te jó ég) 2001 óta. Még az ilyen My Pain jellegű, céltalannak tűnő (de egyáltalán nem az) kísérleti zajongásokat, hangulatkeltést is tudom értékelni, sőt! Mindig is bírtam az ilyesmit.
Lehet, hülyeség, amit írok, de én érzek rokonságot a Fear Inoculummal: az is egy érett, nagyon kidolgozott lemez, szerintem baromi izgalmas átvezetőkkel, jó kis űrzajokkal, némi újrahasznosítás sal, de újdonságok is vannak, a Slipknot esetében igen szembetűnőek, és működnek. Gondolok itt az Unsainted kezdésére. Csak néztem, hogy ez tényleg Slipknot? Már az intro elkapott, aztán jön ez a kórus. És működik, tök jól.
Iowás pillanatok pedig tényleg vannak.
Jelenleg egy igen nehéz időszakomon megyek keresztül, már professzionális segítséget is kellett kérni. Hogy meddig tart még nem tudom, de egy fájdalomcsillap ító már van! :-) Sok jó dolgot fog visszahozni az életembe, hiányzó dolgokat, ha tartós marad, és remélem, igen. Köszi srácok!!!
AIC oké, Ghost oké, de a Dragonforce és a Steel Panther totálisan nem az én világom semmilyen szinten. Nekem ezek túl infantilisek, függetlenül a zenei képzettségtől, ami ma már igazán nem számít, amikor hatéves hülyegyerekek leggitároznak, dobolnak, hegedülnek akármit és akárkit a YouTube-on.
Kérdésedre: az AIC-től a Rainier Fog jobban tetszett, nekem tavaly az volt az év lemeze. A Dragonforce nem érint meg különösebben, technikailag elismerem őket. A Ghost legutóbbi lemezét ma is felváltva hallgattam útközben a Slipknot-tal, remélem a koncertre is eljutok, szerintem tőlük még valami sokkal nagyobb dobás is várható, annyira jók (főleg Tobias, persze). Steel Panther: a zene nagyon jó, a zenészek elképesztően jók, de a túltolt közönségesség miatt néha elég fárasztó. További kérdések?
A mindenit :D Ilyet is ritkán olvasok az interneten. Hallottad már az Alice In Chainstől a Black Gives Way to Bluet, a Dragonforcetól a Reaching Into Infinity-t, a második Ghostot, és/vagy a Steel Panthertől a Balls Out-ot? Nem kötekedésből kérdezem, tényleg kíváncsi vagyok.
Egyetértek. Nekem ez az album a megjelenése elött halálra volt itélve, mert az AHIG-t és a TGC-t is utáltam a jellegtelensége és vontatott tempója miatt. Sôt, még az Unsainted kijövetele után sem voltam meggyôzve. Aztán meghallgattam az albumot és arcon ütött. Ennek semmi köze nincs a fanboysághoz. Hozhatok fel érveket, hogy miért jobb fényévekkel, mint az elôzô két album (normálisan hallatszanak a gitárok, izgalmasabb a játékuk és véégre tele van samplekkel minden dal...), de a végén az egész csak egy érzés marad, hogy szimplán kurvajó lett. Nagyon meglepett, de tényleg.
Ezt az eredményt nem lehet a fanboyocskákra kenni. Nektek nem fogja a radarotok, de attól még nagyon sokaknak igen, nem csak az elvakult rajongóknak.
Engem is ez lep meg. Legutóbbi negatív kritikám óta meghallgattam 8-10x, egy korrekt album, de semmi több. Az, hogy a fanboyocskák védik, nem lep meg, de hogy 89% a metacritic-en, az nagyon meglepő számomra. Vhogy egyik szám sem áll igazán össze, jó témák akadnak, de vagy a refrén gyengébb, vagy a verzék.
Haha, nekem a Ride The Lightning volt ilyen értelmezhetetle n zajmassza (különösen az addigi kedvenc Scorpions után). Aztán pár hallgatás után leesett a tantusz és a mai napig az egyik kedvencem... Hozzáteszem, az Iowát sem volt egyszerű megkedvelni - de sikerült... :-)))
Külön riszpekt, hogy szembementek az árral és mertek egységes lemezben gondolkozni, miközben egyes zeneipari "szakértők" szerint már csak EP-ket érdemes kiadni...
Anno, a 80-as évek végén, amikor először hallgattam meg a Kill 'em All-t, egy nagy katyvasznak tűnt az egész. Ment is a fiókba. Aztán egy idő múlva, amikor már több rock és metál zenét hallgattam, elővettem ismét és meghallgattam. Le voltam döbbenve, mennyire qrva jó zene. Hetekig pörgött a walkman-ben és magnóban. :)
Ez a te bajod. Hallgasd azt, ami neked jó.