Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Húsz év után lecserélte a Nile Dallas Toler-Wade-et

0214nileMeglepő hírek érkeztek a mai napon egy nagyszabású amerikai turnéba belecsapó Nile-tól: a zenekarból távozott Dallas Toler-Wade énekes/gitáros, akinek Brian Kingsland állt a helyére. Az okokról egyelőre semmit sem hoztak nyilvánosságra.

Húsz év után távozott a Nile soraiból Dallas Toler-Wade. Az énekes/gitáros 1997-ben csatlakozott a dél-karolinai death metalosokhoz, játéka pedig mindösszesen a csapat első lemezén, a következő év elején kiadott Among The Catacombs Of Nephren-Kán nem volt hallható, vagyis abszolút alapembernek számított a bandában Karl Sanders énekes/gitáros/főnök mellett. A döntés okairól ugyanakkor egyelőre semmit sem közöltek, ellenben Dallas helyére máris új embert igazolt a zenekar Brian Kingsland személyében, és a Nile mától már Észak-Amerika útjait rója az Overkill társaságában.

„Személyesen is szeretnék köszönetet mondani Dallas Toler-Wade-nek a sok évért, amit a csapatban töltött, és őszintén csak a legjobbakat kívánom neki a saját zenéjével", mondja Sanders. „A Nile tagjai pedig mind boldogok és hálásak azért, hogy Briannel dolgozhatnak, aki nem kizárólag roppant tehetséges extrémmetal-virtuóz, de nagyszerű, brutális, komoly terjedelmű metal énekhanggal is rendelkezik. Emellett őszinte, két lábbal a földön járó, keményen dolgozó és motivált srác, aki segített újjáleszteni és új alapokra helyezni a zenekart abból a szempontból, hogy ismét csapatmunkának érezzük, amit csinálunk. A csatlakozásával most sokkal jobban emlékeztet a banda a korai Nile-ra, a régi érára, amikor mindannyian egységesen működtünk a gonosz és brutális tripla énekmegoldások terén."

A közlemény alapján Kingsland immáron három hónapja dolgozik a Nile-lal, akik természetesen ebben a felállásban – George Kollias dobossal és Brad Parris basszer/énekessel – fordulnak majd rá a turnék után a következő nagylemez munkálataira is. Ennek megjelenése 2018 elejére várható.

 

Hozzászólások 

 
#9 bombblastorazmus 2017-06-02 18:23
Nagyon negatív előérzetem van a NILE jövőjét illetően. A többi kommentben is nagyon jókat írtatok. Az utolsó album nagyon üres lett. És igaz Dallas vokálja se a régi atom mély hörgés már, de szerintem Kingsland nem a legjobb választás a helyére. Nekem Jon Vesano nagyon szimpatkus figura volt. Amiket a színpadon művelt... Én egy ilyen ősembert hiányolok a bandából. Remélem a 2018-as album egy időutazás lesz 12-20 évvel ezelőttre.
Idézet
 
 
+5 #8 redriot 2017-02-14 16:25
Idézet - Doktorúr:
Dallas nélkül félek, nem lesz már az igazi. Nagyon jellegzetes volt a gitárjátéka és a kiállása is.


Dallas hangja nélkül nem tudom elképzelni a zenéjüket. Széles eszköztára volt "ének" téren, és mindig az adott dalhoz legjobban illőt alkalmazta. Dallas előadása nagyon sokat hozzátett hogy életre keljenek a dalszövegek a hallgató lelki szemei előtt.

Szóval osztom aggodalmadat. Sokat jelent számomra a Nile, rajtuk keresztül szerettem meg a brutálisabb zenéket. Sokáig egyáltalán nem hallgattam death metalt de mikor először elindítottam a Permitting The Noble Dead-et rögtön hallottam hogy ez valami kib@szott különleges zene.

Remélem Dallas utódja méltó az örökséghez. Ha nem hozza a szintet akkor a krokodilok falják fel az eretneket, vájják ki a szemét a sáskák, égjen örökké Duat tüzes vermében! Szóval kösse fel a gatyát! :)
Idézet
 
 
+6 #7 Doktorúr 2017-02-14 13:56
Dallas nélkül félek, nem lesz már az igazi. Nagyon jellegzetes volt a gitárjátéka és a kiállása is. Karl volt mindig is az igazi góré, de Dallassal majdhogynem olyan párost alkottak, mint King Hannemannal.
Idézet
 
 
+2 #6 Remete Géza 2017-02-14 13:05
Áá ez csak ilyen tipikus hablaty nyilatkozat a részéről, hiszen mindenki utálja a Dallast.
Idézet
 
 
+1 #5 Sátánista véráldozat 2017-02-14 12:43
[quote name="Thasaidon"]
Áá ez csak ilyen tipikus hablaty nyilatkozat a részéről,hiszen meg kell nyugtatni a "rajongókat".
Valójában mindenki utálja, ha megváltozik egy zenekar jól megszokott felállása.
Idézet
 
 
+2 #4 Thasaidon 2017-02-14 11:34
Szerencsés vagyok, hogy háromszor láthattam élőben a Nile-t Dallasszal, és még fotózkodni is sikerült vele. Remélem, a "komoly terjedelmű metal énekhang" a jövőben több kriptaszagú gyomorhörgést eredményez majd, mert ezeket eléggé elhanyagolták az utóbbi albumokon. Azt pedig nem igazán értem, miért lesz jobban csapatmunka egy három hónapja aktív taggal együtt dolgozni, mint azzal, akivel bő másfél évtized alatt megírtak hét lemezt. Szerintem a csapatmunka fogalmát Sanders kicsit unortodox módon értelmezi. :-)
Idézet
 
 
+3 #3 Thasaidon 2017-02-14 11:29
Mi. A. Fasz?
Idézet
 
 
+4 #2 RobertThorn 2017-02-14 09:55
Meh. Dallas nyomta az énektémák legalább 80%-át...
Bátor lépés a folytatás a zenekartól és sok sikert mindkét félnek a jövőben, de nem igazán tudom elképzelni, hogy pl. egy Black Seeds, egy Lashed to the Slave Stick vagy egy Wind of Horus miképp fog 100% Nile lenni Dallas hangja nélkül.. :S
Idézet
 
 
+4 #1 Kötelezőnév 2017-02-14 07:28
Igazán meglep ez a fordulat. Kíváncsi leszek milyen változást eredményez a zenében mert a legutolsó lemezt max kétszer bírtam meghallgatni annyira tucat..., pedig a legkedveltebb bandák egyike számomra.
Sajnálom hogy Dallas eltűnik, mindig jó arc volt a koncerteken.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.