Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ismét aktív a Forbidden: „Nem újjáaalakultunk, hanem újjászülettünk”

Megújult felállásban, de visszatér a Forbidden. A zenekar tizenegy év szünet után alakult újjá, és augusztusban már ott is lesznek egy belga fesztiválon.

0420verboten

2012-ben oszlott fel másodszorra is a Forbidden, és akkor úgy tűnt, soha többé nem tér vissza a Bay Area egyik összekeverhetetlen hangzású thrash/power-alakulata. Most azonban ismét itt vannak, méghozzá megújult felállásban: a klasszikus éra tagságát Craig Locicero gitáros/főnök és Matt Camacho basszer képviselik, oldalukon két sokat látott veteránnal, a csapat utolsó érájában aktív Steve Smyth gitárossal (korábban többek között Vicious Rumors, Testament, Nevermore) és Chris Kontos dobossal (Machine Head), illetve a frissen igazolt frontemberrel, Norman Skinnerrel. Utóbbi előzőleg olyan underground formációkat erősített, mint a Niviane, a Skinner vagy az Imagika, és a Bay Area Interthrashional tribute-projektben került fel Craig radarjára. Vagyis Russ Anderson énekes nem vesz részt a visszatérésben.

„Én sem láttam, hogy ez bekövetkezhet – mondja az újjáalakulásról Locicero. – Amikor 2012-ben, csendesen másodjára is feloszlottunk, azt hittem, ennyi volt. Bár mindig igyekszem a soha ne mondd, hogy soha jelszó szellemében élni, Russ egyértelművé tette: örökre felhagyott a turnézással. Mivel a Forbidden Evil megalakítása óta ő volt a fő munkatársam, ráadásul 15 éves koromban sört is ő vett nekem először, nem tudtam nélküle elképzelni a zenekart, így nem is voltak reményeim a jövőt illetően. Russ ma boldog és józan életet él, nagyon szeretjük.” A csapat egyelőre egyetlen koncertdátumot jelentett be, méghozzá az augusztusi, belgiumi Alcatraz fesztiválra, de nyilvánvalóan nem állnak meg itt. „Most öt ember húz egyfelé, méghozzá ugyanazzal a lelkesedéssel és pozitív hozzáállással: mindig is erre vágytam a Forbiddennel. Lehetségessé vált, ami lehetetlennek tűnt. Nem újjáaalakultunk, hanem újjászülettünk.”

A Forbidden az 1988-as Forbidden Evil és az 1990-es Twisted Into Form lemezekkel thrash-alapműveket tett le az asztalra, de az 1994-es Distortion és az 1997-es Green is kultkedvenceknek számítottak a színtéren. A legutóbbi visszatérés egy lemezt fialt, a 2010-es Omega Wave-et.

 

Hozzászólások 

 
#8 GTJV82 2023-04-21 10:14
Remek hír! Russ Anderson hiányozni fog, de az Omega Wave környékén róla készült képek+videók alapján igencsak szétcsapta magát egészségileg.
Nagyon jó lenne egy új album tőlük!!!
Idézet
 
 
#7 The_Sentinel 2023-04-21 05:28
Ez az új énekes az Imagika lemezeken nem is tolja rosszul, stílusban-hangban még illeszkedhet is a képbe a Forbinál. Kíváncsi leszek.
Idézet
 
 
#6 Equinox 2023-04-20 20:46
Kontos a Machine Head első lemeze óta számomra teljesen eltűnt a térképről, izgalmas lehet látni ezt a vadállatgépembe rt a Forbiddenben.
Idézet
 
 
#5 The_Sentinel 2023-04-20 20:11
Russ hiányozni fog, Kontosnak viszont nagyon örülök.

Egy Omega Wave szintű album pedig igencsak jól jönne idén ősz vagy jövő tavasz környékén.
Idézet
 
 
#4 Equinox 2023-04-20 16:59
Na ennek örülök, főleg úgy, hogy még Andersonnal láttam őket élőben, az Omega Wave idején.
Idézet
 
 
#3 Abigél 2023-04-20 13:28
Csak jó lemezt is adjanak ki. Már láttunk erre sok példát, hogy újjá alakul sok banda, csak nem jött vissza az a régi lendület és ötlet.
Idézet
 
 
#2 Tulus 2023-04-20 12:56
Ú, Jason után ez is egy óriási hír!

Örülnék, ha az új lemez hasonlóan elképesztően zseniális lenne, mint amilyen a Twisted into form volt....
Idézet
 
 
#1 LikvidálGyula 2023-04-20 07:56
Na végre egy jó hír, jöjjön az új album!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.