Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mégsem lesz visszatérő Sing Sing koncert

Habár egy ideig úgy tűnt, tizenkét hosszú év után idén július 14-én végre ismét színpadra állhat a ’90-es évek első felének egyik legnépszerűbb magyar hard rock bandája, a Sing Sing végül mégsem ad koncertet nyáron Budapesten. Az ok Abaházi Csaba énekes visszalépése.

A július 14-ére meghirdetett koncerten a zenekar legnépszerűbb felállásából Abaházi Csaba énekes, Hangyássy „Hangya" László basszusgitáros, Csarnoki Antal gitáros és Váry „Marci" Zoltán dobos lettek volna biztosan ott, a hosszú évek óta a Hit Gyülekezetének befolyása alá került Abaházi „Cerka” Zoltán gitáros nem vállalta a fellépést. Testvére, Abaházi Csaba végül azért lépett vissza, mert a hosszas kihagyást követően úgy érezte, nem képes visszarázódni a régi kerékvágásba. Az énekes a csapat feloszlása óta nem zenél aktívan, sikeres rádiós műsorvezetőként dolgozik.

A Sing Sing a '80-as és a '90-es évek fordulóján jött létre a Magazin romjain, debütáló lemezük, az Életfogytig Rock'N'Roll 1990-ben került a boltokba. A zenekar a súlyosabb stílusokban utazó akkori hazai élvonal nagyrészétől eltérően a dallamos amerikai vonalon mozgott, így űrt töltöttek be a magyar piacon, és hamar befutottak. Ezt követően az 1999-es feloszlásig még öt további stúdióalbumot jelentettek meg, a legnépszerűbb felállás Váry Marci belépésével szilárdult meg a második anyag után. A csapat az 1993-as Bűn az élettel ért fel a csúcsra, amely a Halál a májra! dal slágerré válását követően közel 50 ezer példányban talált gazdára.

Ahogy azt Váry Marci bő egy évvel ezelőtt a Shock! kérdésére elmondta, a feloszlás óta a tagok többször is beszéltek egy esetleges búcsúkoncertről, ilyet ugyanis annak idején nem tartottak, de az elképzelésekből végül nem lett semmi. Csarnoki Anti, Jung Norbi és a banda ősdobosa, Tobola Csaba az utóbbi években egy Sing Sing + nevű tribute zenekarban játsszák a régi dalokat – a jelek szerint a régi rajongóknak továbbra is be kell érniük ezzel a formációval, ha hallani akarják a klasszikus dalokat.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+5 #11 Draveczki-Ury Ádám 2014-08-09 04:34
Idézet - Lajos:
Mi az, hogy a Hit Gyülekezete befolyása alá került?!?!?!
Ha valaki református az a Református egyház befolyása alatt van?!?! Vagy netán egy katolikus a Pápa befolyása alatt van?!
Elég nagy szegénységi bizonyítvány jár az cikk írójának! Gusztustalan! Pont. Szép napot! :)

Első és utolsó hozzászólásom a témában: személy szerint egyik felekezethez sem tartozom, nem is vagyok vallásos, de szerintem inkább az a gusztustalan, ha valaki egy lapon emlegeti a Hitgyülit, a szcientológusok at stb. a református, katolikus stb. egyházzal. És ennek a világon semmi köze ahhoz, hogy ezek közül melyik felekezet mit gondol a rockzenéről, ez kábé ezredrangú szempont ebben a témakörben. Bővebben nem fogom kifejteni, mert nem ide tartozik, de okkal gondolom ezt.

Egyedül abban adok igazat, hogy valóban fogalmazhattam volna ebben a három évvel ezelőtti hírben finomabban, megsérteni senkit sem akartam (a dolog egyébként nem volt tudatos, nem is emlékeztem rá konkrétan). De a véleményemet ettől még tartom.
Idézet
 
 
+2 #10 queensryche999 2014-08-08 23:59
*Hopp, ez egy eldolgozás, most látom csak, de Zoli faszaságából ez nem von le semmit. (The Battle Belongs to the Lord)
Idézet
 
 
+2 #9 queensryche999 2014-08-08 23:56
Idézet - pumpika666:
akiknek állandó problémájuk van a zenénkkel, azok a bigott vallásos zombik, különös tekintettel a hit szektájára, akik nem is tudom mit szólnának, ha nem az alap rock/metal zenéket ismernék csak sátánista zenéként, hanem egy deicide-ot, v behemoth-ot is bemutatnának nekik :D


Én már kaptam meg fész tu fész hitgyülistől, hogy "az ördög zenéjét hallgatod", pedig az illető csak annyit tudott, hogy "rokker" vagyok, meg max. hogy Metallica... (Ez még a '90-es évek derekán volt.) Egyébként szerencsére azért ott sem mindenki hülye, mert a gyüli "házizenekara" faszán hangszerel, gyakorlatilag keresztényrock. Fejes Zoli pl. van olyan intelligens, hogy egy még viszonylag tolerálható szöveggel egész jó rocknótákat gyárt.

https://www.youtube.com/watch?v=so48rY2_JsA
Idézet
 
 
+3 #8 queensryche999 2014-08-08 23:34
Idézet - Lajos:
?!?!?!
?!?!
?!
!
!
Pont.
! :)


Egyetlen pont, ironikus módon az is egy feleslegesen odapakolt "pont" mellé. Na ezért nem tudok én mit kezdeni veletek, "kettősmérőkkel". (Még akkor sem, ha a bekiabálásod apropója - erős fogalmazás - érthető.)
Idézet
 
 
-1 #7 asdasd 2014-08-08 23:13
Idézet - pumpika666:
Idézet - Lajos:
Mi az, hogy a Hit Gyülekezete befolyása alá került?!?!?!
Ha valaki református az a Református egyház befolyása alatt van?!?! Vagy netán egy katolikus a Pápa befolyása alatt van?!
Elég nagy szegénységi bizonyítvány jár az cikk írójának! Gusztustalan! Pont. Szép napot! :)

pedig így van ez, befolyásolják...
olyant még sosem hallottam, még gyerekként sem a katolikus szüleimtől, hogy ez a pokolgép micsoda sátánista banda, meg kukába a lemezükkel, mert különben a pokolra jutok. tudomásom szerint a reformátusoknál sem jelent problémát a rock/metal zene.

akiknek állandó problémájuk van a zenénkkel, azok a bigott vallásos zombik, különös tekintettel a hit szektájára, akik nem is tudom mit szólnának, ha nem az alap rock/metal zenéket ismernék csak sátánista zenéként, hanem egy deicide-ot, v behemoth-ot is bemutatnának nekik :D


Pedig rengeteg ilyen van a katolikusok és a reformátusok között is, mint ahogy nagyon sok rocker és metálos eleve büszkén köp a vallásgyakorlók ra vagy az egyházakra. Pont emiatt kár a hitgyülit külön megbélyegezni, mindenütt vannak fanatikusok (a metálos oldalon is bőven).
Idézet
 
 
+4 #6 pumpika666 2014-08-08 22:44
Idézet - Lajos:
Mi az, hogy a Hit Gyülekezete befolyása alá került?!?!?!
Ha valaki református az a Református egyház befolyása alatt van?!?! Vagy netán egy katolikus a Pápa befolyása alatt van?!
Elég nagy szegénységi bizonyítvány jár az cikk írójának! Gusztustalan! Pont. Szép napot! :)

pedig így van ez, befolyásolják...
olyant még sosem hallottam, még gyerekként sem a katolikus szüleimtől, hogy ez a pokolgép micsoda sátánista banda, meg kukába a lemezükkel, mert különben a pokolra jutok. tudomásom szerint a reformátusoknál sem jelent problémát a rock/metal zene.

akiknek állandó problémájuk van a zenénkkel, azok a bigott vallásos zombik, különös tekintettel a hit szektájára, akik nem is tudom mit szólnának, ha nem az alap rock/metal zenéket ismernék csak sátánista zenéként, hanem egy deicide-ot, v behemoth-ot is bemutatnának nekik :D
Idézet
 
 
+3 #5 senti_ent 2014-08-08 16:24
Idézet - Lajos:
Mi az, hogy a Hit Gyülekezete befolyása alá került?!?!?!
Ha valaki református az a Református egyház befolyása alatt van?!?! Vagy netán egy katolikus a Pápa befolyása alatt van?!
Elég nagy szegénységi bizonyítvány jár az cikk írójának! Gusztustalan! Pont. Szép napot! :)


Hát pont az...
Idézet
 
 
-9 #4 Lajos 2014-08-08 14:51
Mi az, hogy a Hit Gyülekezete befolyása alá került?!?!?!
Ha valaki református az a Református egyház befolyása alatt van?!?! Vagy netán egy katolikus a Pápa befolyása alatt van?!
Elég nagy szegénységi bizonyítvány jár az cikk írójának! Gusztustalan! Pont. Szép napot! :)
Idézet
 
 
+1 #3 Molnár Gaby 2011-11-22 13:14
nem értem Cerkát...
Idézet
 
 
+4 #2 háááát 2011-05-24 03:58
Nem lett volna gond Cerka nélkül sem. Kár hogy nem jött össze, de valaki a Csabát nagyon seggbe rúghatná, mert ezt így elég nehéz megérteni és elfogadni...

"Csarnoki Anti, Jung Norbi és a banda ősdobosa, Tobola Csaba az utóbbi években egy Sing Sing + nevű tribute zenekarban játsszák a régi dalokat – a jelek szerint a régi rajongóknak továbbra is be kell érniük ezzel a formációval, ha hallani akarják a klasszikus dalokat."

Ez a formáció meg szintén földbe állt, úgyhogy semmilyen formában nincs már Sing Sing :((((
Idézet
 
 
+3 #1 Mr. Cool 2011-05-20 14:15
Cerka nélkül amúgy is, milyen lett volna...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.