Shock!

Hét évvel a legutóbbi Angertea-album, a Snakes In Blossom után idén májusban jött ki a zenekar hatodik nagylemeze, a Darkmind. A csapat több szempontból is szakított eddigi hagyományaival: ezúttal nincsenek az albumon akusztikus slágerek, átvezetők vagy vendégek, csupán hét dal bő negyven percben, emellett pedig ez az első albumuk, amit saját, Teaplant nevű stúdiójukban rögzítettek. Mihály Gergely énekes/gitárossal és Bárkai „Ottó″ László dobossal beszélgettünk.

Nagylemezzel utoljára 2016-ban jelentkeztetek, igaz, közben kijött két EP is, de ezek inkább spéci anyagok voltak, az egyik egy akusztikus kiadvány, az utóbbin pedig egy Chris Cornell-„emlékdal" meg egy Faith No More-feldolgozás mellett jobbára élő felvételek szerepeltek. Nyilván mindkettővel akadt elég tennivaló, de egyik sem a friss kreatív ötletek kidolgozásán alapul. Ezek mögött akkor mi volt a motiváció?

Mihály Gergely: A FNM-feldolgozás igazából egy felkérés eredménye volt. Biztos tudod, hogy az eredeti énekesük, Chuck Mosley meghalt pár éve, és a családja elég rossz anyagi körülmények között maradt sajnos. Az ő megsegítésükre szerveztek Amerikában egy válogatás CD-t, ahol különféle zenekarok feldolgozták a dalaikat. A bevételt a család kapta meg. Mi azért elég rendesen átírtuk ezt a dalt, és a második fele már szinte egy saját szerzeményként funkcionált. Játszottuk is sokat élőben utána. A Chris meg igazából egy teljesen saját dal volt, és ugyanazon okból született, mint a feldolgozás. Ha már stúdióztunk, akkor úgy voltunk vele, hogy ne kelljen már egy dal miatt bemikrofonozni egy teljes dobszerkót, legyen akkor kettő nóta... Szóval igazából volt egy darab alaptéma, amire két hét alatt megírtuk a teljes nyolcperces dalt... Volt egy határidő... Látszik, hogy ha kell, tudunk mi is időre dolgozni! (nevet) Az akusztikus EP meg főleg az én agyszüleményem, vagy inkább gyermekem volt. Akkoriban kezdtem a stúdiózással foglalkozni, és felgitározgattam egy csomó akusztikus témát, amire a többiek utólag rátették a maguk részeit. Így előtte soha nem dolgoztunk még, és nem is hiszem, hogy valaha fogunk...

Bárkai László: Nem szoktunk előre tervezni a kreatív munka tekintetében, úgy gondolom, hogy ezekből is nagyon sokat tanultunk, az akusztikus hangszerelés kidolgozása mindenképp kilépés volt a komfortzónánkból és sok odafigyelést igényelt.

Az új lemez hét év után jött, hét új dallal. Ez lassú érlelődés, idő volt kevés, vagy egyszerűen most állt össze annyira, hogy érdemes legyen nekifutni?

Gergő: Igazából észre se vettük, hogy ennyi idő telt el, mert közben azért folyamatosan dolgoztunk. Folyamatosan koncerteztünk, meg próbáltunk, dalokat írtunk... Mi állandóan aktívak vagyunk amúgy. Imádunk próbálni is, ha nincsenek koncertek. Nem nagyon van olyan hét, hogy ne lenne zenekari próba. Ha koncert van, akkor több is...

Laci: A dalok sosem lesznek tökéletesek, de most volt annyi időnk, hogy ehhez nagyon közel kerültünk és ez hallatszik is az anyagon. Nagyon jó dalok születtek és a kivitelezés is jól sikerült, de úgy érzem, hogy tudunk még ennél is jobbat írni.

Az Angertea erősen az undergroundban létezik, ugyanakkor számotokra fontos önkifejezési forma. Korábbi interjúnkban, pont a karantén időszak alatt fel is merült, hogy mennyire megviselő a zenéléstől való „eltiltottság". Ez az időszak rajta hagyta a lenyomatát az albumon?

Gergő: Igen, a szövegekben abszolút érezhető szerintem. Egy-két dal konkrétan a karantén miatti mentális állapotomról szól. Eléggé megborultam sajnos így a lezárások végére. Kialakult egy enyhébb depresszió nálam, ami előtte soha nem volt jellemző. Szerencsére elmúlt azóta, de elég rendesen nyomot hagyott egy-két szövegben. Meg persze társadalmi, és politikai problémákat is boncolgatok az új dalokban, amik az egész covid-mizériából erednek.

Laci: Amikor nem volt lehetőségünk zenélni, akkor jöttünk rá, hogy ez mennyire tud hiányozni. Azóta megtanultuk értékelni.

A Darkmind anyaga mikor kezdett formálódni? Mennyi ideig tartott, amíg összeállt a kész, teljes és végleges anyag? Lassú érlelődésű folyamat volt, vagy egy adott pontban jobban ráfeküdtetek, és onnan gyorsabban kidolgozódtak a dalok?

Laci: Ha jól emlékszem, már 2019-ben elkezdtük írni a dalokat. Lehet, hogy egyszerűbb lemeznek tűnik, mint az előzőek, de pont ezért volt nehéz megírni. Utólag belegondolva pont ennyi idő kellett hozzá.

Meglehetősen direkt anyag lett, abban az értelemben, hogy ezúttal minden „sallangot" maximálisan lenyestetek – nincsenek átkötések, akusztikus pillanatok, csak pőrén a hét dal.

Laci: Igen, így van.

Gergő: Annyi olyan albumunk volt már, amikbe beletettünk mindent, ami csak eszünkbe jutott: átkötések, intrók, outrók, vendégzenészek satöbbi. Most az egyszerűség és a lényegre törés volt a cél. Persze, amikor elkészült a teljes lemezanyag, ment az agyalás, hogy ide, meg oda nem-e beférne egy intro, egy akusztikus átvezetés, vagy valami ilyesmi, de amint meglett a dalsorrend, annyira kereknek, egésznek éreztük a teljes albumot, hogy minden ilyen ötletet elvetettünk.

Ez a letisztultság tudatos törekvés volt?

Gergő: Az említettek tekintetében igen, tudatos volt, de a dalírás tekintetében nálunk nem sok tudatos döntés van. Mindig az érzéseinkre hagyatkozunk, ez alapján döntjük el, hogy az adott téma vagy dal jó-e vagy sem.

Közös dalszerzés van a zenekarban, vagy esetleges, mikor ki tesz hozzá több ötletet? Lehet ezt ilyen formán arányosítani? Most ki volt a fő kreatív agy, ezeknél a daloknál – ha lehet ilyet kiemelni?

Laci: Teljesen közös munka zajlik. Persze az alapötlet mindig valakitől származik, de ezt követően közös kreatív munka következik, amely során a dal elnyeri végső formáját.

Saját stúdióban dolgoztatok, Teaplant néven. Erről mit kell tudni, hogyan kell elképzelni? Ez amolyan próbatermi stúdiózás volt lényegében?

Gergő: Abszolút egy klasszikus értelemben vett stúdiót képzelj el, ami az évek alatt alakult ilyenné. Először amikor még Szentesen éltem egyedül, akkor az ottani lakásom volt a stúdió. Aztán a feleségemmel és a kisfiammal elköltöztünk egy Szenteshez közeli faluba, és ott a házunk melléképületében alakítottam ki egy termet erre a célra. Először csak hobbinak indult, aztán annyira bekomolyodott, hogy most már dolgozom más zenekarokkal és előadókkal is, és bővül a referencialistám. Szeretnék ezzel a jövőben komolyabban foglalkozni. Elég nagy beruházás, illetve folyamatos tanulás a dolog, de imádom csinálni, és azt hiszem, hogy egyre jobb is vagyok benne.

Nagyon szimpatikus, hogy élő dobbal dolgoztatok. Sok zenekar, sok produkció hivatkozik arra manapság, hogy programozott dobokkal nemcsak egyszerűbb, de lényegesen olcsóbb is egy lemezt elkészíteni, számomra valahol ellenpélda, hogy egy undergroundban dolgozó Angertea mégis meg tudja ezt valósítani, és még tök szépen is szól az egész.

Laci: Ez számunkra teljesen természetes. Nem egy tökéletes produkciót szeretnénk létrehozni, hanem olyat, amit mi magunk képesek vagyunk eljátszani az összes hibájával együtt.

Gergő: Köszi, ezt dicséternek veszem, és mindig jól esik, ha valaki pozitívan nyilatkozik az új lemez hangzásáról. Főleg, hogy ez saját gyermek, elég sok kételyem és álmatlan éjszakám volt a keverés során. Azért a szakma legjobbjaival is dolgoztunk eddig stúdiós szinten, és most megkaptam én a melót... Magas volt a léc. Rendesen be is voltam szarva az elején. De teljesen mást akartam, mint ahogy eddig szóltak a lemezeink, és a többiek bátorítottak ebben szerencsére... Többen mondták az évek alatt, hogy nagyon jók az albumaink, de tök máshogy szólunk élőben, és hogy koncerten üt igazán a zenekar. Most az volt a cél, hogy közel hozzuk a zenekar élő hangázást a lemezhangzáshoz. Ezért is nem használtam semmilyen hangmintát dobra például. Csak ahogy ez a hülye felütötte... Megőrizve ezzel a játéka természetes dinamikáját és esetleges pontatlanságait. A mai lemezek nagy többsége szerintem unalmasan szól, és pont azért, mert annyira tökéletesek, szénné vannak editálva. Ez most egy másfajta megközelítés volt, és úgy tűnik, hogy működik az esetünkben. Egy lemezajánlóban azt írta valaki, hogy referenciának kellene lennie stúdiós szinten a lemeznek. Óriási dicséret ez. Próbálok nem elszállni... (nevet)

Meglepett, hogy az ének kapcsán külső füllel dolgoztál, egyfajta producerként bevonva őket a folyamatba. Ennek miért érezted szükségét? Sikerült elérni ez által, amit szerettél volna?

Gergő: Igen, abszolút sikerült, úgy érzem. Vannak ilyen nagyon tipikus „mihályos" énektémáim. Ezek teljesen az agyamba vannak kódolva, mint nyilván a legtöbb énekesnél a tipikus dolgaik. És ezektől szerettem volna egy kicsit eltávolodni, vagy leredukálni őket. Elhívtam hát ezt a három jóembert a stúdióba, és közös ötletelgetések folytak ezerrel. Mindenki bedobta az ötleteit, aztán vagy elfogadtam őket, vagy nem. Feldemóztunk sok különféle verziót, aztán végül egyedül raktam össze, és énekeltem fel a végleges cuccokat. Abszolút hasznos volt egy külső fül egy-egy dalunkhoz. Szerintem hallatszik a végeredményen. De még így is kettő dalt teljesen egyedül csináltam ének terén, és ott is érzek azért előrelépést, mert végig bennem volt, hogy nem akarom a nagyon tipikus dolgaimat erőltetni. Inkább az ilyen visszafogottság terén van előrelépés szerintem. Az üvöltözés az megy, mint az állat... De sokkal nehezebb halkan és szépen énekelni. Erre mentem most rá elég sok helyen.

A borító hogyan kapcsolódik az anyaghoz? Korábban előszeretettel a saját festményeidet használtátok, ezúttal egy jóval „célirányosabb" front született, ami nem saját munkád.

Gergő: Valami okból most egy nagy váltást akartam ezen a téren is. A festményeim eléggé színesek, és eléggé tipikusak. Van egy kialakult stílusom, ami egyből felismerhető... Itt meg először megvolt a lemezcím, és az ugye eléggé sötét... (nevet) És már az elejétől kezdve egy vérző fejű majomkirály ilyen reneszánsz stílusban volt a szemem előtt, amikor feljött ez a cím. Én meg ilyen stílusban sajnos nem tudok festeni. Úgyhogy kiadtam a kezemből a melót, és megkértem Szekeres Peti barátomat, hogy fesse meg, amit elképzeltem. Elég szorosan kapcsolódik a borító a legtöbb dalszöveghez a lemezen...

Korábban volt már kiadós hátteretek, a RushingTowards és a Twenty-Eight Ways albumokkal hazai fronton az EDGE-nél, később egy külföldi cégnél is megfordultatok, az EP-k aztán újra szerzői kiadásban jöttek, most újra magyar cég van mögöttetek a H-Music képében. Azon túl, hogy újra van rendes gyári CD formátum, ez mit jelent még? Mi az oka ennek a „vándorlásnak"?

Laci: Egy lemez kiadásának feltételei mindig változnak. Mi az adott helyzetet figyelembe véve próbáljuk a legideálisabb megoldást választani. A jelenlegi állapotot nézve ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Gergő: Sokat fejlődött a H-Music kiadó szerintem. És nagyon nagy könnyebbség, hogy nem nekem kell a promócióval és a CD-gyártással bajlódnom. Ettől a lemeztől kezdve ugye rám hárul a stúdiós meló része a feljátszáson kívül, és azért ez elég nagy munka. Egyszerűen nem bírtam volna már el több dolgot is. A zenekaron belül is rendesen felosztottuk a feladatokat most, mert így sokkal hatékonyabban működik minden. Ottó (Laci) például a pólórendeléseket és a pályázatokat csinálja, Migi meg a hirdetéseket. A kiadó meg tolja a promóciót, és szépen terjeszti a CD-ket is. Megnyugtató, hogy a nagy lemezboltokban ott a CD-nk. Ez nem volt jellemző, amikor külföldi kiadókkal dolgoztunk.

Az Angertea gyakorlatilag már a kezdeti időkben rátalált a saját hangjára, mégsem lehetne mondani, hogy valaha is két egyforma lemez született volna. Mi hoz megújulást, mi az, ami formálja a mindenkori albumok anyagát?

Gergő: Ez nagyon jó kérdés, és pontos választ nem is nagyon tudok rá adni. Soha nem úgy írunk dalokat, hogy akkor most lesz egy gyors vagy egy lassú. Vagy hogy tizenöt huszonkettedben fogunk írni egy progtémát. (nevet) Ha valakinek van egy ötlete, azt lehozza a próbaterembe, aztán a többiek hozzáteszik a saját dolgaikat. Ennyire egyszerű az egész. Aztán igazából ez nagyon sokáig húzódik, és egy-egy dalt van, hogy fél évig írunk. Mindig így csiszolgatjuk. Felvesszük, hazavisszük, hallgatjuk, aztán újabb ötletekkel állunk elő. A lényeg, hogy mindig legyen kontaktus köztünk. Egyetlenegy lemezünk, vagyis inkább EP-nk van, ahol nem volt. Ez az a már említett akusztikus EP. Azt szinte teljesen egyedül írtam. És ez sajnos hallatszik is rajta. Jobban szeretem, ha mindenki belerakja a magáét, de akkor ez egy ilyen élethelyzet volt...

Laci: Attól függetlenül, hogy évtizedek óta zenélünk, mindenkiben benne van a fejlődés igénye a saját hangszerén. Ezek a tapasztalatok inspirálják az új dalokat és zeneírási metódusokat.

1996-ban alakultatok, és mindössze egyetlen doboscsere történt azóta, az is még az elején, 1998-ban, azaz huszonöt éve változatlan felállásban játszotok. Mi ennek a stabilitásnak a titka?

Gergő: Sokan nem értik ezt, és szinte minden interjúban feljön ez a kérdés. Pedig igazából nagyon egyszerű dolog a nyitja az egésznek. És ez a barátság. Mi tényleg szinte óvodás korunk óta haverok vagyunk, aztán barátok lettünk. Majdhogynem testvéri viszony van köztünk. Vannak nyilván viták, de mindig mindent megbeszélünk, és nincsenek ilyen nyitva maradt sérelmeink egymással szemben. Egészséges, egyszerű emberi kapcsolatok ezek. És ez sajnos ritka a mai zenekaroknál. Most amúgy a legjobb a viszony és a hangulat a zenekaron belül ever... Ilyen egyetértésben és harmóniában szerintem soha nem voltunk még.

Laci: Szerintem nincs titok, ha normális emberi kapcsolatokban működünk, akkor annak nincs szavatossági ideje, kreatívan funkcionálhat bármeddig.

Koncertek terén hogyan álltok, hol lehet látni élőben a zenekart?

Gergő: Volt már a nyáron kettő fesztiválfellépésünk, meg persze egy pár megszegett ígéret. Tudod, ez a „persze, tuti jöhettek, majd szólunk...". Kicsit szégyenteljesnek érzem az itthoni állapotokat, mert most jött ki a lemezünk sok idő után, jókat írnak róla, különlegesnek gondolják sokan... Itt vagyunk erőnk teljében, mennénk mindenfelé játszani, de nem... Két koncert a nagy fesztiválszezonban... Valahogy Magyarországon soha nem sikerül kinőni ezt a sógor-komaságot.... Le van zsírozva ugyanaz a tizenöt, maximum húsz zenekar, aki mindenhol játszik, a többiek meg labdába sem rúghatnak. Tisztelet a kivételnek. Na mindegy. Inkább az őszre tartalékoljuk az energiáinkat. Lesz egy egészen átfogó országos turné saját szervezésben. És szeretnénk jövőre külföldre is menni újra. Sajnos szűkültek a lehetőségek a covid után, de azért amit lehet, tolunk ezerrel. Imádunk koncertezni!

Zenekari fotó: Piller György / Koncertfotó: Szakál Róbert, Kádas Norbert