Néhány hónappal ezelőtt jelent meg a budapesti Apey & The Pea első nagylemeze, a Devil's Nectar, amely nyugodtan nevezhető az utóbbi évek egyik legígéretesebb hazai bemutatkozó albumának. A súlyos, groove-os zenék kedvelői egy ideje teljes egészében letölthetik a lemezt a zenekar honlapjáról, a trió pedig máris megkezdte a munkát a folytatáson, amely 2014-re várható. A csapat frontemberét, a Neck Sprain jelenlegi felállása élén is domborító Áron Andrást, azaz Apit kérdeztük ki az aktualitásokról.
Már eltelt pár hónap a Devil's Nectar megjelenése óta, mit tudsz mondani a lemez fogadtatásáról?
Eddig több, mint amit elképzeltünk. Nagyon elégedettek vagyunk, és kurva sok energiát adott, hogy ilyen nagy számban követik a bandát, egy zenekaromban sem éreztem még ezt, nagyon szerencsések vagyunk. Nagyjából ötvenezren hallgatták meg a riffeket június óta, szeretjük ezt a számot.
Utólag, ennyi idő távlatából hogyan értékelitek a lemezt ti magatok? Változtatnál-e rajta bármit, és ha igen, miért?
Személy szerint teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy mi az, illetve mik azok az apró technikai részletek amiket másképen lehetett volna csinálni, de én akkor sem nyúlnék hozzá a lemezhez. Hagynám, ahogy van, nekem tökéletes. Természetes folyamat egy zenekar életében szerintem, hogy lemezről lemezre tanul a hibákból. Szeretem a hibákat, megszépíti a zenét.
Mik a tapasztalataitok, milyen tábort sikerült elcsípni a lemezzel? Kiknek tetszett leginkább az album, a többi zenekarotok rajongóinak, vagy inkább új arcoknak?
Ez ilyen gondolkodós kérdés. Nem tudom, vegyesen: én leginkább teljesen új arcokat látok mindig. De amúgy ha ilyen szentimentális gázba akarnék belemenni. akkor elmondanám, hogy felemelő érzés ugyanazt az izgatott tekintetett látni minden egyes srác szemében, aki lejön a bulinkra, vagy akár csak belecseppen, és azt sem tudja, hogy mi a fasz történik: csak bámul és néz, szép lassan elkezd bólogatni a fejével, és rajta is látod ugyanazt.
Úgy tudom, máris készülnek az új dalok. Mikorra készülhet el reálisan nézve a következő lemez?
Most már úgy kábé két-három hónapja írjuk az új lemezt, a felénél tartunk nagyjából. Februárig kell befejeznünk az írást, utána lemezfelvétel, és ha minden jól megy, júniusban vagy júliusban kint is lehet az új kegyetlenség.
Mennyire lesz nehéz egyeztetni az Apey And The Pea és a Neck Sprain ügyeit a jövőben? Melyik a kettő közül a prioritás, már ha van ilyen?
Az A&TP a prioritás. Emiatt nem érzem rosszul magam, mert bőven volt idő, amikor a Neck Sprainé volt az elsőség, és volt, hogy az akusztikus vonalamé. Most pedig ez. Mindenesetre egyértelműen ebben érzem otthon magam eddig a legjobban. Előfordult, hogy egyszerre csináltam öt különböző dolgot – meg lehet oldani mindent, ha nagyon akarja az ember. Jelen pillanatban a Neck Sprain ismét nem túl aktív az EP óta, amit már néha én sem értek teljesen, sajnos egy rakás nehézségünk van ismét. De próbáljuk a legjobbat kihozni mindenből, nemsokára elkezdjük írni az új Neck Sprain anyagot is!
Mennyire van esélyetek külföldi mozgásra, és milyen esélyeket látnátok a zenekar számára tőlünk nyugatra?
Egyelőre mocorgunk külföld felé: most lesz osztrák és horvát buli, szép lassan építgetjük ezt a vonalat, és remélhetőleg nemsokára csinálhatunk egy igazi turnét is Európában. A jelenlegi cél mindenképpen az, hogy inkább külföldi állomások legyenek, meg egy booking agent. Ezen a téren biztató dolgok történnek, pár hónapja dolgozunk együtt egy amerikai úrral, aki a Ken Mode managere, ő terjeszti a riffeket egyenlőre mindenhol. Reméljük a legjobbakat, de most még nem akarok hülyeségeket mondani, látunk mindent, ha jön, és nyilván újságolni fogjuk, amint A&TP tribute zenekarok lesznek Amerikában.
Kiket éreztek magatokhoz közeli csapatoknak nem is feltétlenül zeneileg, hanem hozzáállás, attitűd tekintetében itthon, illetve odakint?
Itthon kivétel nélkül azt mondom, hogy le a kibaszott kalapomat mindenkinek, hogy ugyanúgy, mint mi, tolják tovább ezt az egész szart előre, és teszik, amit kell. Nagyon sok barátunk van: bandák, zenészek, nagyjából mindenki a Vágóhíd gyártelepen rohad, egy nagy közösség az egész, nagyon király. Minket nagyjából valahol középen lehet elhelyezni, a Sleep törvényei és a Pantera heréi között félúton, a Pentagram alatt. Valahonnan onnan táplálkozunk.
A zenekar a te szólóprojektedből formálódott ki. Mennyire tekinthető a mai Apey And The Pea a te bandádnak a belső személyes és zenei viszonyokat tekintve?
Hát az egész inkább hármunk szüleménye, bármelyikünk kerülne ki a képből, már nem szólna így. Nem szeretnék én semmiképpen sem középen állni, a lemezen is pontosan ezért volt koncepció a halkabb ének, ami nem a pofába van előre kitolva. Azt szeretném, hogy a jó riffekről és a zenéről szóljon ez az egész, ne rólam.
Milyen módszerrel írjátok a dalokat? Mik a jammelés előnyei és hátrányai azzal szemben, ha mindenki egyénileg dolgozza ki a saját ötleteit?
A számok alapjait én írom meg otthon, csonton. Amint van egy riffem vagy számkezdeményem, szeretem őket egyből hallani egyben, egy cigi mellékletével. Ilyenkor készítek egy dobsávot hozzá, felgitározom, felbőgőzöm, és akkor így lehet hallani, hogy oké, ez paraszt, vagy oké, ez gay. Aztán ezeket elküldöm a többieknek, akik annyira tehetségtelenek és szarok, hogy a következő héten egyből eljátsszák alám a demó alapját, és akkor hoppá, nagy terpesz, kegyetlen headbangelés, és megy a szám... Játszogatjuk őket körbe-körbe, amíg nincs meg. Minden egyes alkalommal ugyanaz történik: mind a hárman egymásra nézünk egy idő után, és pontosan tudjuk, hogy kész van, majd megfogjuk a bal fülünket és a jobb bokánkat, és aztán mondjuk hangosan bégetünk, vagy bepisálunk.
Okozott-e valaha nehézséget összehangolni a frontemberkedést a gitározással?
Az elején igen, néhány évembe telt, amíg hozzászoktam az ének-gitárhoz, de én eredetileg gitáros voltam. Vicces, de sajnos így van: életem első zenekarából kirúgtak, mert azt mondták, szarul nyomom, és nem éreznek. Nem sírtam, a második zenekar meg, ahová bevettek, nem gitárost, hanem énekest keresett. Ez volt a Kelly Hits The Blue Christ akkor még. Gondoltam, leszarom, maximum leégek, de kiderült, hogy tudok énekelni.
Felmerült-e bennetek valaha is, hogy esetleg akár a koncertek miatt, akár más szempont érdekében bevegyetek egy másik gitárost is a zenekarba?
A megalakulásunk elején volt ilyen próbálkozás egy próba erejéig, de inkább visszatértünk a hármashoz, mert egyszerűen nem éreztük szükségét soha a plusz gitárnak. Csak megbonyolítaná az amúgy is bonyolult napjainkat! (nevet)
Kik a személyes kedvenceitek, kiknek a hatására kezdtetek el zenélni?
Én leginkább csak annyira laza hangszernek találtam a gitárt mindig is, hogy akartam egyet, csak később ismertem meg a Sepulturát. A Pantera mindenképen közös pont az életünkben, egyrészt mert a tribute alatt ismertük meg egymást, másrészt, mert nehéz elmagyarázni, de olyasmi, mint egy gázos vallás. Olyan, mintha egy hitgyülis találkozna a kibaszott Jézus Krisztussal az utcán. És így csá. Itt van. Hallgasd meg. Amúgy giga egy nagy gyík doomrajongó vagyok. Bármitől végem van, ami groove-os vagy ördögskálában van.
Mik a közeljövő tervei koncertek terén, illetve egyéb tekintetben?
Január 9-ig tart ez a „turné", ami a horvát buli lesz, közben írjuk a lemezt gőzerővel és elkezdjük a felvételeket. Reméljük, jövőre is ilyen mozgalmas évünk lesz. December 13-án meg a kibaszott szülinapomon zúzunk az R33-ban kegyetlen nagyságban, ott lesz Pityesz új bandája, a Mandibular és a Burning Full Throttle is!
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Á, erre nem válaszolok, szemét kérdés.
Mi az élet értelme?
Negyvenkettő.
Nyitókép: concertphotos.hu
Hozzászólások