Cirkusz, vásári giccs, pőre szórakoztatás vagy művészet – döntse el mindenki maga, az viszont kétségtelen, hogy az Apocalyptica legutóbbi albuma bivalyerősre sikerült. A februári pecsás koncerten élőben is megtekinthettük a finn csellistákat (és társaikat), a beszélgetés ellenben még a turné előtt készült Paavo Lötjönennel, akit otthon értünk utol két hóseprés között.
Az új lemeznél milyen szempontok szerint választottátok ki az énekeseket?
Minden énekesnek külön története van – mint ahogy eddig is. A Cult lemezünk óta dolgozunk énekesekkel, ahova Sandra Nasic-ot hívtuk meg. Az új anyaghoz több különböző embert kerestünk meg. Ez egyébként általában úgy működik, hogy először megírjuk a dalt, aztán megpróbálunk keresni hozzá egy megfelelő énekest. Most például az End of Me demós verziójánál még nem volt ötletünk sem, hogy ki passzolna hozzá, agyalgattunk, hogy kit lehetne megkeresni, aztán beugrott Gavin Rossdale neve, akivel 1999-ben már dolgoztunk. Akkor ők kértek fel minket, hogy csináljunk egy átiratot az egyik dalukra. Iszonyatosan be is jött nekünk az a dal, és Gavin hangja. Így aztán megkérdeztük, lenne-e kedve énekelni nálunk, főleg, hogy a saját zenekara, a Bush nem igazán aktív mostanában. Szerencsére pont jókor találtuk meg, és hihetetlenül örültünk neki, hogy elvállalta a feladatot. Vicces amúgy, hogy nem is igazán a zenekara miatt ismerik őt, hanem amolyan hollywoodi hírességként, mert Gwen Stefani a felesége. A Bring Them To Light, amiben Joe Duplantier énekel, még az előző lemezhez készült, de az a változat nem illett az akkori koncepcióba. Eicca és Joe dolgozták át közösen azt a dalt, és ez a verzió inkább olyasmi lett végül, mint egy Cavalera-szerzemény az üvöltözéssel. A klasszikus dallamvezetés keveredik ezzel a fajta erőteljes, férfias energiával. A Broken Pieces Lacey Mosley-val elég neccesen indult, mert baromi nehezen találtunk egy igazi női rockhangot. A szimfonikus operametal hangok tömegével léteznek, mint amilyen Tarja, és mi mindenképpen rockénekest akartunk. Laceyt pedig nem is ismertük előtte, így a kiadónk segítségét kértük. Örültünk is rettenetesen, hogy rátaláltuk. Lacey egy apró hölgy, aki ennek ellenére igencsak erőteljesen tud énekelni. Reméljük, hogy majd az amerikai turnén sikerül vele összefutnunk, és majd fellép velünk. Texasból származik, ez elég más világ egy skandináv srác számára. (nevetgél)Az egyik kedvencem a Not Strong Enough, amelyben a Shinedownból Brent Smith énekel, ráadásul Diane Warren a szerző. Viszont ez sokkal inkább egy popdalnak tűnik, mint klasszikus Apocalyptica szerzeménynek.
Én inkább azt mondanám, ez egy tipikus amerikai rockballada. Popnak nem nevezném, inkább az a tipikus amerikai negédes szívtörő dal. Talán egy kicsit túl romantikus is. (nevet) Szerettünk volna egy erőteljes és férfihangot, aki jó énekes is, így találtunk rá Brentre. Ő meg hozta azt a férfias erőt, ami a dalt a helyes irányba terelte.
Igaz, hogy a Beautiful című dalt meztelenül játszottátok fel?!
Ezt hol hallottad? (nevet) Netán csajok pletykáltak neked? (vigyorog) Á, csak hülyéskedtünk a stúdióban. Néha kell valami extra, hogy elkapjuk a dal hangulatát. De ne gondolj semmi homoerotikus dologra, csupán az érzékeny oldalunkat domborítottuk ki. (vigyorog)Személy szerint te kit szeretnél „megénekeltetni” egy Apocalyptica lemezen, ha lenne rá lehetőség? Amolyan valóra vált álom kategóriában?
James Hetfieldet. Annak ellenére, hogy jónak és közelinek mondanám a kapcsolatunkat a Metallicával, soha nem volt bátorságunk megkérdezni tőle, hogy lenne-e kedve ehhez.Meg kellene próbálni, egy kérdésbe kerülne az egész…
(dünnyög egy kicsit) Talán majd egyszer a jövőben. Ha lesz valami jó dalunk és ötletünk ehhez a feladathoz. Igazi gyémántként kellene csillognia annak a témának. A legzseniálisabb az lenne, ha James írna nekünk dalt, ha ő kérne meg minket…Metallica rajongó vagy egyébként?
Hát… nem igazán vagyok rajongója semminek úgy általában. (nevet) Az Apocalyptica ugye úgy indult, hogy szerettük a Metallicát, és feldolgozásokat készítettünk, annak ellenére, hogy klasszikus csellisták voltunk. Kimondottan rajongónak nem mondanám magam, de szeretem a zenéjüket.Klasszikus zenészekként indultatok. A rockzene később hogy jött képbe nálatok?
Ezt nem mondanám „későbbnek”. Rockzenét egészen négy éves korom óta hallgatok. Mindig ott volt az életemben. A klasszikus- és a rockzene egymás után jött. Hat éves koromban kezdtem csellózni, de akkor már az édesapám, és a saját lemezeimet is hallgatni kezdtem, olyanokat, mint a Pink Floyd, Beatles, Stray Cats. És szépen mindez a zenei ízlésem részévé vált. Eiccáról is ugyanezt tudom elmondani, ő is mindig hallgatott rockzenét. Az már más dolog, hogy rockzenét kezdtünk játszani csellón, az már az Apocalyptica saját történelme.Te mit szeretsz jobban játszani koncerteken, sajátot vagy feldolgozásokat?
Inkább a saját szerzeményeinket. Főleg azokat, amelyek egy kicsit úgymond művészibbek.
Van olyan feldolgozás, amit már utálsz eljátszani koncerten?
(gondolkodik) Talán azt így nem mondanám, hogy rühellem játszani bármelyiket is. (nevet) Ez egy igazi diplomatikus válasz. (nevet) persze azért vannak olyan dalok, amik nekem már a könyökömön jönnek ki, de a zenekar szereti játszani. (nevet)Mi a következő lépés az Apocalyptica számára? Van már dob, ének. Jöhet a fuvola és a harmonika?...
Semmi ilyen terv nincs, a mostani állapot teljesen jó kombinációnak tűnik. Csináltunk egy akusztikus DVD-t, amit nagyon élveztünk. Ismered?Sajnos nem, de majd utánanézek.
Rengeteg különböző formában jelent meg a lemez, és a limitált kiadvány kapott egy DVD-t bónuszként, plusz a CD-n van még két bónusz dal is. A DVD-t itt Helsinkiben, a Sibelius Academy-n vettük fel, ami egy zenei egyetem. A lemezen hallható számokat játszottuk el, csak épp akusztikus formában. Nézd majd meg mindenképpen. A muzsikánk egy újabb ékkövének mondhatnám. A kérdésedre visszatérve, a következő lemezen talán több akusztikus részt fogunk szerepeltetni. Izgalmas lenne vegyíteni a torzított megszólalást a gyönyörű klasszikus akusztikus témákkal. De mondjuk még egyáltalán nem gondolkodunk a következő lemezen, ez még elég távoli terv. Bár ki tudja, lehet, hogy csak gitárokat is fogunk használni. Vagy bendzsót. Vagy egy fuvola kvartettet. (nevet) Igazából nem is akarjuk azt, hogy kizárólag cselló és dob legyen csak a dalainkban. Maga a zene mindig fontosabb annál, hogy milyen hangszerrel keltjük életre. Nem fogjuk, és nem is akarjuk korlátozni a zenei kísérletezéseinket. Ha épp egy zongorát gondoltunk valahova, akkor zongora lesz az adott helyen. De mivel az Apocalyptica eleve egy csellista zenekar, ez a hangszer mindig megmarad.Nálad mikor jött el az a fordulópont, amikor rádöbbentél, hogy az Apocalyptica tényleg sikeressé vált?
Hogy látod, a siker megváltoztatott téged vagy titeket az elmúlt évek alatt?
Már tizenöt éve turnézunk és zenélünk, természetes, hogy mindez hatással volt ránk. Az, hogy zenélhetünk és persze az, hogy anyagilag is megéri ez az egész, az jó dolog. De fontosnak tartom, hogy mindez sokkal szabadabb kezet adott nekünk az alkotáshoz. Persze mindig volt, amivel kompromisszumot kellett kötnünk valamennyire, hogy a rajongók milyen zenét szeretnének hallani, de az mindig a legfantasztikusabb dolog marad, ha olyan zenét csinálhatsz, ami belőled jön.Mi életed három legfontosabb lemeze?
Sorrendet nem tudnék mondani, ezt a hármat egyformán fontosnak tartom. A Beatlestől a The Beatles (azaz a White Album), a Pink Floydtól a The Dark Side of the Moon és egy csellistát mondanék még, akit Yo-Yo Ma-nak hívnak.Mi az élet értelme?
Úgy élj, hogy minden pillanat megérje. Ez egyszerű! (nevet)
Címkék:
