Az Ayreon, az Ambeon, a Star One és a Guilt Machine egyaránt legendás a vastag hangszerelésű progresszív zenék híveinek körében, de a vendégek hadseregét felvonultató lemezek mögött álló agytrösztöt, Arjen Anthony Lucassent ma már szerencsére senkinek sem kell külön bemutatni. A holland multihangszeres zeneszerző-producer tavaly ismét metalos oldalát villantotta fel a Star One nyolc év után megérkezett második albumán, így elsősorban erről kérdeztük.
Éveken át azt mondtad, hogy nem lesz több Star One lemez, de most szerencsére mégis itt a Victims Of The Modern Age. Miért változtattál az álláspontodon?
Úgy éreztem, itt az ideje egy súlyos, egyenes lemeznek a mély és atmoszférikus Guilt Machine album után, és ez az érzés automatikusan a metal projektemhez, a Star One-hoz vezetett. Ismét meghallgattam az első albumot, hogy lássam, tudok-e valamiben jobbat csinálni, és arra jutottam: mindenképpen képes leszek profibb hangzást produkálni a mai tudásommal. Mindez különösen a gitár- és dobsoundra áll. Végül egy olyan lemez született, ami a zenét és a koncepciót tekintve egyaránt sötétebb, súlyosabb, emellett pedig kevésbé „űrbeli", földközelibb anyag, mint az első.
A felvételek módjában volt valami lényeges eltérés a Space Metalhoz képest?
Szerintem nem igazán, persze azt leszámítva, hogy a többiekkel személyes szinten és zeneileg is sokkal jobban ismerjük egymást ma, mint akkoriban.
Mindig rengeteg vendéggel dolgozol, amit elég nehéz lehet összeszervezni. Akadtak olyan énekesek vagy zenészek, akikkel mindenképpen együtt szerettél volna működni ezen az anyagon, de az időzítés miatt nem jött össze a dolog?
Szerencsére nem. Az elejétől fogva úgy gondoltam, hogy az első Star One anyagon szereplő muzsikusok pótolhatatlanok, és már nagyon korán eldöntöttem, hogy a folytatást is velük szeretném elkészíteni. Hálistennek nemcsak mind ráértek, de emellett részt is akartak venni a munkálatokban, még úgy is, hogy nem egy közülük rendkívül elfoglalt a saját zenekarával, projektjeivel.
Russell Allennel nagyon régóta dolgozol együtt a különböző lemezeiden. Mondhatjuk, hogy ő a kedvenc vendégénekesed?
Mindenképpen! Russell jelenleg a legjobb énekes a világon azon a területen, amit csinál. Az első közös munkánk a Flight Of The Migrator című Ayreon lemez Dawn Of A Million Souls dala volt. Sajnos nem lehettem ott, amikor felvette a részeit, de arra határozottan emlékszem, hogy elsírtam magam, amikor bejátszotta nekem a telefonba, mire jutott!
Mi a helyzet Dan Swanö-vel, Damian Wilsonnal és Floor Jansennel?
Mint mondtam, az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy nekik is szerepelniük kell az albumon. Ez a négy hang tökéletesen kiegészíti egymást, minden tartományt lefednek. Nagyon kényelmes számomra, hogy tudom: négy ilyen óriási hang van a tarsolyomban, hogy magasabb szintekre emeljék a dalaimat.
Van-e kedvenced a dalok vagy azon filmek közül, melyeken a szövegek alapulnak?
Ahhoz még túl korán van, hogy kedvenc dalt válasszak. Meg eleve perfekcionista vagyok, és csak olyan nótákat adok ki a kezeim közül, amik mögé száz százalékosan oda tudok állni... A filmek kérdése könnyebb, ezek közül egyértelműen a Szárnyas fejvadász és a Gattaca a kedvenceim.
Ha jól tudom, a Star One eredetileg egy Bruce Dickinsonnal közös projektként indult, de végül az lett belőle, ami. Miért nem maradtatok az eredeti elképzeléseknél?
Mert ostoba módon megosztottam az információkat néhány rajongóval a hálón, akik lelkesedésükben azonnal feltették a hírt az internetre... Bruce menedzsere, Rod Smallwood pedig azonnal lefújta az egész dolgot.
Amikor zenét írsz, honnan tudod, hogy az adott dal melyik projektedben találja majd meg a helyét? Egyáltalán spontán módon írod a nótákat, vagy bizonyos szakaszokban csak az Ayreonra, a Star One-ra, az Ambeonra, a Guilt Machine-re koncentrálsz?
Először általában apróbb ötleteket szoktam rögzíteni egy kis kazettás magnóra, aztán meglátom, hová visznek ezek... Ezúttal a legelejétől fogva tudtam, hogy egy Star One albumot készítek. A dalok nagyrésze így eleve a gitárriffekre épült, ami eltér például attól a módszertől, ahogy egy Ayreon nóta megszületik.
Van-e olyan zenész, akit szeretnél, ha egyszer felbukkanna egy Lucassen lemezen, de még nem jött össze a dolog?
Hogyne lenne! A lista végtelen. Nagyon szeretnék együtt dolgozni például olyan gyermekkori hőseimmel, akiknek a zenéjén magam is felnőttem. Olyanokkal, mint Robert Plant, David Gilmour, Geddy Lee vagy Alice Cooper... De mindannyiukat nagyon nehéz elérni.
És olyan volt, aki azért nem vállalta a vendégszereplést, mert kevésnek találta a vele járó pénzt?
Ha valakit tényleg meg akarok szerezni, azért bármennyi pénzt kifizetek. Mint ahogy azt a múltban elég gyakran meg is tettem... De ha azt érzem valakin, hogy az egész csak a pénzről szól, a zeném pedig egyáltalán nem érdekli, inkább hagyom a dolgot. Ez azonban eddig csak egyetlen alkalommal fordult elő.
Kivel volt a legnehezebb együtt dolgozni? Van-e olyan, aki már szerepelt valamelyik lemezeden, de soha többé nem fog?
Ami az első kérdést illeti: ezt biztosan nem fogom elárulni! Komolyan, azok közül, akikkel együtt dolgoztam, senkit sem akarok megbántani azzal, hogy ilyesmit nyilvánosságra hozok. Ami a másikra vonatkozik: én magam nagyon gyorsan melózom a stúdióban, és könnyű is velem együttműködni. Még ha nem is megy minden a lehető legtökéletesebben, akkor is tudni szoktam, hogyan hozzam ki a lehető legtöbbet az adott énekesből. Ráadásul általában csak két-három napig látjuk egymást ilyenkor, és ennyi idő alatt szerencsére lehetetlen, hogy a feszültség a verekedésig fokozódjon.
Hogy nézne ki Arjen Anthony Lucassen álombandája?
Félek, hogy elsősorban halottakból állna! John Lennon énekelne, John Bonham dobolna és Phil Lynott basszusgitározna... Oké, nézzünk pár élő zenészt is: David Gilmour gitározna, a Hammond és a szintetizátorok mögött pedig Keith Emerson állna.
Milyen terveid vannak 2011-re? Várható-e új Ayreon, Ambeon, Guilt Machine album, netán rendelkezel-e már némi zenével is ezekhez?
Végre el fogom készíteni azt a szólóalbumot, amit már oly sok éve ígérgetek magamnak. Tényleg nagyon várom már, és roppant inspiráltnak is érzem magam. Most ez a következő lépés, a többit pedig majd meglátjuk. Sosem tervezek olyan nagyon előre... Kiderül, mire inspirál majd, ha elkészítettem az önálló lemezemet.
Mit gondolsz, összejöhet esetleg néhány speciális Star One koncert is idén?
Gondolkodtam rajta, a zenészek is mindannyian meg szeretnék csinálni, de az a helyzet, hogy annyira nem szórakoztat már a koncertezés. Sokkal inkább zeneszerző és producer vagyok, mintsem előadóművész, így jobban érzem magam, ha kreatív lehetek, mintsem hogy turnézzak, és állandóan, estéről estére eljátsszam ugyanazokat a dalokat. Bocsánat!
Melyik albumodra vagy a legbüszkébb?
Hmm... Most éppen azt mondanám, az Ayreon Into The Electric Castle-jára és a The Human Equationre.
Mi volt életed legnagyobb csalódása zenerajongóként?
Hogy Rick Wright halála után már soha többé nem születhet új Pink Floyd lemez. John Lennon és Ronnie James Dio halála szintén nagyon fájdalmasan érintett.
Mi volt életed legjobb koncertje?
Hú, ez nehéz! Nem tudok dönteni a Dióval felálló Rainbow, a Pink Floyd és Alice Cooper között. Ja, és a Rammstein is baromi jó volt! (mosolyog)
Mi minden idők három legjobb lemeze?
A Pink Floyd Wish You Were Here-je, a Beatles Magical Mystery Tourja és a hármas Led Zeppelin. Ha pedig mondhatok még egy negyediket is, az a Rising a Rainbow-tól.
Mi az élet értelme?
Hogy értelmet adj az életnek!
