Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bálnalovas: „A ’90-es évek zenei értékeit ápoljuk”

0618bl2Áprilisban jelent meg a Bálnalovas első nagylemeze, amely a Holdraforgó címet kapta. A formáció központi figurája Polonkai Tamás gitáros, az igen szépemlékű Polly Is Dead egykori dalszerzője, aki eredetileg sajátos projektként indította a csapatot, ami azonban azóta hagyományos zenekarrá fejlődött. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a zenekar a hazai színtéren hiánypótlónak számít a '90-es évek első felét idéző hatásaival és sajátos szövegeivel, és az első visszajelzések alapján a Holdraforgó a közönség ízlésével is találkozott. Polonkai Tamást kérdeztük a nevében sem szokványos formáció létrejöttéről, amolyan bónuszként pedig a banda Török című új klipjét is bemutatjuk.

Mesélj egy kicsit a Bálnalovas sztori kezdeteiről! Hogyan fogtál bele a projektbe, és mikor, milyen állomásokon keresztül lett a projektből igazi zenekar?

Akkor kezdődött minden, amikor az Ébredés riffjei megszülettek. Éreztem, hogy egy olyan dolog jött újra el, amivel érdemes lenne foglalkozni. Megfogalmazódott bennem egy új zenekar gondolata, és elkezdtem szervezkedni. Kiss Barna (ex-PollyIsDead, Chief Rebel Angel) ajánlotta Tonyát, azaz a VL45-ből és a Saint Petrolból ismert Apró Antalt dobosnak, aki szerencsére nagyon örült a felkérésnek. Tonya révén csatlakozott szintén a VL45-ből Mészáros-Komáromy Dénes a basszusgitárosi poszton, és így már megvolt az a trió, amivel elkezdhettük az érdemi munkát. Aztán amikor megláttam Kleinheincz Zoltánt Doomsday Funk koncerten gitározni és szólózni, nem volt kérdés, hogy megkérdezzem, van-e kedve csatlakozni. Mindez 2009-2010 környékén történt. Ebben az időszakban próbálkoztunk egy-két énekessel, de általánosságban idő- és energiahiány miatt nem jött össze a dolog. Ekkor merült fel az ötlet, hogy csinálhatnánk egy olyan lemezt, ahol minden számot más-más énekel, mivel egy dal erejéig mindenkinek jobban volt ideje és energiája a közös munkához. Mivel mindenki bólintott az ötletre, akiket megkérdeztünk, ezért elkezdtünk másként gondolni az addig elkészült dalokra. Hamarosan érkezett kiadói érdeklődés is 2011-ben, ami végül tulajdonosváltozás és magyarországi profilváltás miatt nem jött létre. Utólag már örülünk, hogy így alakult, mert az idő is nagyon jót tett a daloknak, és megmaradhattunk független zenekarnak. Ezután eldöntöttük, hogy nem sietünk már sehová, és megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobb lemezt elkészíteni. 2012-ben Nárcisz, azaz Máris Viktor a Derengből megkapta az Ébredés című számot, aminek a felvételénél már tudtuk, hogy ebből több is lehet. Azokon a koncerteken, ahol már Nárcisz vendégszerepelt több dallal is, érezni lehetett, hogy nagy energiák szabadultak fel, végre igazán elkezdett működni a dolog. Nem maradt más hátra végül, minthogy megkérdezzük csatlakozna-e hozzánk. Miután igent mondott felgyorsultak az események, és 2013 tavaszán Nárcisz felénekelte a lemezt. 2013. április 17-én pedig megjelent a Holdraforgó.

0618bl1

Honnan jött az ötlet, hogy Bálnalovasnak kereszteld a csapatot, miközben a zenekarok túlnyomó többsége angol neveken nyomul, és régen ti is így tettetek? Szerinted mennyire jellemzi a név a zenéteket?

Annak idején, a '90-es években - volt egy másik zenekarom is, a Napok Romjai. Kyuss-szerű muzsikát játszottunk trióban. Megjelent egy kritika rólunk a Metal Hammerben Uzseka Norbitól, és azt írta a zenekarunk fényképe alá: „Lebegő tonnák". Ez megmaradt bennem, mert tökéletesen kifejezte a zenénk lényegét. Ez ihletett elsősorban, de természetesen a Bálnalovas nevet az azonos című könyvtől és az abból készült filmtől kölcsönöztük, aminek központi témája a hagyományőrzés és a spiritualitás. Hagyományőrző csapat vagyunk a magunk módján, ápoljuk a '90-es évek zenei értékeit, amit mindannyian nagyon szeretünk és tisztelünk. A spiritualitást illetően pedig igyekszünk a dalszövegekben és a videóink képi világában is olyan dolgokat megfogalmazni, ami elgondolkoztatja az embereket. Fontos számomra, hogy legyen mondanivalója a csapatnak. Az elején megfordult a fejünkben, hogy Whale Rider legyen a csapat neve, de mikor eldöntöttük, hogy elsősorban magyar nyelvűek lesznek a szövegek, megmaradtunk a Bálnalovasnál.

A Holdraforgó album olyan zenét rejt, ami számos csapattal áll rokonságban, ebben a formában azonban mégsem játszik itthon hasonlót senki. Ha három zenekarral kellene körbelőnöd a csapat irányvonalát, melyek lennének azok, és miért?

Elsősorban három olyan csapatot említenék meg, akik a kezdetektől fogva a mai napig valami elképesztően zseniális dolgokat képesek produkálni: Alice In Chains, Deftones és Tool. Ezeken nőttünk fel, nagyon sokat adtak nekünk minden szinten, nagyszerű példaképek ők. Sok mindenen kellett átmenniük, és ezek ellenére is itt vannak, és fantasztikus lemezeket tesznek le az asztalra folyamatosan. De azért nem hagyhatom ki a Pearl Jamet, a Soundgardent és a Kyusst sem! (mosolyog)

0618bl4Milyen céljaitok vannak a lemezzel és a zenekarral koncertszinten, illetve távlatilag? Szerinted meddig lehet eljutni ezzel a zenével ma Magyarországon?

A legfontosabb cél az volt, hogy elkészüljön a lemez. Sok áldozattal járt, hiszen független zenekarként, kiadói támogatás nélkül készítettük el a lemezt, két éven keresztül. Itt emelném ki Sohajda Péter (ex-Polly Is Dead, Shapat Terror, Standing Waves Stúdió) kiváló hangmérnöki munkáját, aki egyébként a vokáljaival is sokat hozzátett a lemez végső hangulatához. Azt szeretnénk, hogy minél több emberhez eljuthasson a lemez, ezért is tettük elérhetővé a Hodraforgót teljesen ingyenesen. Nem tudom, ezzel a zenével meddig lehet eljutni hazánkban, de igazából nekünk nem ez volt a fontos, nem ezért kezdtünk neki a Bálnalovasnak. A zene és a zenélés szeretete miatt alakult a banda.

Hogy néz ki az év hátralévő részében a Bálnalovas menetrendje? Mit érdemes tudni az új videóról?

Legközelebb a Fishing On Orfűn játszunk június 20-án, ez volt az első fesztiválfelkérésünk, nagyon örülünk neki! Jó lesz fesztiválkörülmények között játszani a dalokat, már nagyon várjuk! Amúgy itt is a komplett nagylemezt fogjuk játszani, mint a düreres lemezbemutatón, ahol az új videónk is készült, a Török című számunkra. Többen jelezték felénk, hogy ideje lenne már egy hagyományos videót is készítenünk, amiben mi is szerepelünk. A lemezbemutató egy jó alkalom volt, hogy felvegyük a koncertet több kamerával, és hogy megpróbáljuk átadni azt a képi világgal is, hogy milyen a Bálnalovas élőben a színpadon. Elsősorban a hangulatot szerettük volna megragadni, és ez azt hiszem jól sikerült. Köszönet érte Busák Péternek, aki az összes eddigi videónkat készítette! A lemezbemutató koncert egyébként nagyon jól sikerült, fantasztikus este volt!

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A leges-legkedvesebb lemez számomra, rajta az összes favorittal a Singles film soundtrackje. A legjobb metal album a Slayertől a South Of Heaven, a legjobb koncert CD és DVD pedig a Dead Can Dance-től a Toward The Within.

Mi az élet értelme?

A múlandó jelenségek világában felkutatni az el nem múlót.

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 cápaidomár 2016-06-28 23:55
Nocsak-nocsak, szimpatikusnak tűnik - utánanézek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.